2019. július 3., szerda

Koffertúrákra várják-várjuk a kalandozós kedvűeket


Koffertúrák a neve és a kofferturak.hu weboldalon található az Észak-keleti Átjáró Egyesület új szolgáltatása. Idegenforgalmi jellegű "termékről" van szó, amely épp úgy szól a városukat, otthonukat jobban megismerni vágyó helyieknek, mint a Miskolcra érkező turistáknak, itt munkahelyi tréninget, csapatépítőt szervező céges kollektíváknak, izgalmas kirándulásra vágyó családoknak, baráti társaságoknak, kluboknak és egyéb közösségeknek, de akár osztálykirándulásra városunkba érkező iskolásoknak.  

Az ötlet és az újszerűség egy szlogenszerű mondatban összefoglalható: szabadulószobák a szabadban. Vagyis olyan városi séták, amelyen a résztvevők önállóan haladnak, egy kiinduló sztori nyomán rejtélyeken végigkalandozva, rejtvényeket megoldva, helyszíneket keresve és megtalálva, hogy a végére célba érjenek és a kalandos történet teljes egésszé összeálljon. Háromféle útvonal választható, háromféle sztori, három idősík. Az egyikben a túrázók időutazók szerepét veszik magukra, hogy megmentsék városunkat egy közelgő apokalipszistől... A másikban a résztvevők egy 19. századi, ismert történelmi figurákból álló (Kossuthtól Herman Ottóig, Petőfitől Latabárig) titkos társaságba nyernek bebocsátást – ha ügyesek. A harmadik kaland egy népkerti szerelmi históriából kiindulva egy kisavasi kanyaron át a belváros felé visz a rejtély megoldásához. Aki a kofferturak.hu weboldalon jelentkezik, megrendelésénél a három túraútvonal közül választhat. Sőt, mindnél van lehetőség idegenvezető nélküli avagy azzal együtt igénybe vett szolgáltatásra. (Utóbbi könnyítés lehet a kalandozó nyomozók számára, ha kérik.) De még ennél is sokrétűbb a kép: mindhárom sztoriból van "sima" vezetett városi séta változat (kevesebb fejtöréssel és több történetmeséléssel), valamint elsősorban iskolai csoportok részére ajánlható városi vetélkedő is. Tehát 3-szor 3. Akár ez is lehetne a Koffertúrák másik szlogenje!