Az eredet nyomában: RÓTA – Labda az erszényben XXIV.

Róta = (dugós) kama kapura-dobás és gól nélkül

A kama eredetét vizslató sorozatunk előző néhány darabjában olyan rokon csapatjátékokat mutattunk be, melyek egyrészt nemzetközi színtéren ismert játékok és azok különféle változatai (határlabda, kiszorító, méta, füleslabda), másrészt a játékmenet logikája mutat több-kevesebb hasonlóságot a kamával (dobás és/vagy elkapás, esetleg a gólszerzésre való törekvés). Jelenlegi utolsó cikkünk azonban egy alapvetően másféle népi játékra fókuszál: éppen a kama egyik legizgalmasabb mozzanatára, az eldugásra.

A játék neve rejtő róta, ám természetesen ez így túl egyszerű volna: létezik többféle róta játék, sokszor különféle néven, illetve a kérdéses játék, és annak különféle változatai is megtalálható számtalan elnevezés alatt (a rejtő róta szabályait például dugós, susolós vagy más néven is leírták).  

Lássunk néhány játékszabály-leírást:

                                                                                      Forrás: Labdajátékok könyve (Porzsolt Lajos), 1885.

      

 

Forrás: Gyermekjátékok (Szapu Magda), 1996.

Míg a fentebb említett korábbi csapatjátékok városi gimnáziumokban és vidéki környezetben is ismertek voltak, addig bizonyos népi játékokra, például a rótára inkább utóbbi (vidék) a jellemző. Könnyen elképzelhető tehát, hogy a vidékről városba költözött családok gyermekei játékaikat az új környezetben is űzték, adaptálták újabb helyszínekre (például az iskolaudvarokon, majd szerte a városban a játszóterek környékén is gyakori kézilabda-, kispályásfoci-pályákra), és persze a játékok keveredhettek, újak születhettek.

Ám több népi játék, történetesen a róta és más hasonló játékok (az akkoriban dívó csapatsportok mellett) meghonosítására is tettek kísérletet a századforduló körüli évtizedekben a testnevelők, így tehát az ország több pontján, városi gimnáziumokban is játszották, ismerték. Vagyis a labda eldugására épülő népi kidobójátékot is ismerhették az ország több vidékén. Így tehát a miskolci kama keletkezésében minden bizonnyal nagy szerepe volt ennek az érdekes játéknak, akár spontán, a játszó gyerekek révén került be a labda eldugásnak motívuma a kislabdás csapatsportba, akár iskolai közegből származik, valamely testnevelő, avagy a diákság által megkedvelt rótázás révén. 

 

Forrás: A testi nevelés reformja (Ung), 1893.

Az eredet kérdésének tárgyalását egyelőre lezárjuk eme kis cikkel, ám a Labda az erszényben sorozatunk várhatóan folytatódni fog hamarosan, ha más miatt nem, hát a kama nemzetközi színtéren való terjesztésének témájában, hiszen – egyelőre többet nem mondhatunk – több országba is eljuthat hamarosan az erszénybe rejtett labdás sportunk…

Végül lássuk a fentebb már emlegetett Hajdu-féle játékleírást a rejtő róta különböző elnevezéseivel, változataival együtt:

Forrás: Hajdu Gyula: Népi játékok gyűjteménye, 1971.
 

***

 

---

 

Jelen cikksorozat korábbi fejezetei:

Utánam srácok: kamázni! – Labda az erszényben I.

Kamalabda – Labda az erszényben II.

Kamázzunk a kamerába! – Labda az erszényben III.

Kamázott-e a Tenkes kapitánya? – Labda az erszényben IV.

Ki látott már fotón kamát? – Labda az erszényben V.

A sajtó is rákapott – Labda az erszényben VI.

Dobja, elkapja, lekapja – Labda az erszényben VII.

"Teniszlabdával nyomtuk!" – Labda az erszényben VIII.

Kama-kiállítás a Városházán! – Labda az erszényben IX.

Körúton a kamakiállítás – Labda az erszényben X.

A kama útja – Labda az erszényben XI.

Tiniket szólít meg a kama – Labda az erszényben XII. 

A világon először itt kamáztak?! – Labda az erszényben XIII.

 Kézipálya, füves grund, kosárpalánk és poroló – Labda az erszényben XIV.

Batman-kama – Labda az erszényben XV.

Így kamáztok ti: futós, dugós, álló és félpályás kama, cunder, lepacskolás... – Labda az erszényben XVI. 

 Kamát kiáltani, kama-kérés, kama-láz – Labda az erszényben XVII.

Az eredet nyomában: füleslabda – Labda az erszényben XVIII. 

Az eredet nyomában: MÉTA – Labda az erszényben XIX.

Az eredet nyomában: KISZORÍTÓ – Labda az erszényben XX.

Az eredet nyomában: HATÁRLABDA – Labda az erszényben XXI.

Kamázás a Városháztéren – Labda az erszényben XXII. 

UV-s kamázás az egyetemen! – Labda az erszényben XXIII.

 

 

 

LKM: „Lehetne Kohászati Makett…”

Lassan két éve zajlanak az egykori diósgyőri kohászatot ábrázoló, 1970-es években készült terepasztal felújítása körüli előkészületek. Joggal merülhet föl a kérdés, hogy ha egy terepasztalt ennyi idő
helyreállítani, mennyi idő lenne rehabilitálni magát a gyárat? A kétéves előkészület igényel tehát némi magyarázatot.

Az LKM-et fénykorában bemutató ajtólapnyi makett XXI. századi története úgy kezdődött, hogy 2018 nyarán telefonon bejelentettük az érkezését a megyei építész kamara székházának. „Erdőbe fával?” – gondolhatta magában a kamara elnöke teljes joggal. Úgy voltunk vele, hogy az eredeti helyénél, a kohászati igazgatóság elhagyatott ülésterménél biztosan jobb helye lesz a Kós-ház pincéjében, makett-társaival egy légtérben. Sajnos a szállítás előkészítése kényszerű rongálással járt együtt: minden, az évtizedek során meglazult és felázott épületkét le kellett szednünk a gipsz aljzatról és halomba gyűjtenünk, így az egyes csarnokok eredeti helyzete visszakövethetetlenné vált.

fotó: Ádám János, Boon/Észak-Magyarország

A makett és terepasztal-építés évszázadokon át minden építőipari szakma szerves része, sőt, attribútuma volt. A cinquecento-kori Firenzében Filippo Brunelleschi építőmester által készített kicsinyített dómkupola óta a tervezők előszeretettel használnak változatos léptékű maketteket gondolataik bemutatására. Az alapvetés minden esetben az, hogy a valóságot valamilyen módon absztrahálva, leegyszerűsítve ábrázoljuk, és ezáltal kiemelve az általunk fontosnak tartott információkat. Az átadni kívánt többlet az LKM terepasztal esetében ez a növényzet és a csarnokok eredeti színeinek elhagyása által, a köz- lakó- és ipari épületek elkülönítése, valamint a tervezett beruházások bemutatása volt. A makett- és terepasztal-építés a XXI. századi 3D vizualizációs technikák térnyerésével háttérbe szorult, szinte elfelejtett technikává vált. A tárgyi modell így nem csak az LKM örökségét, de az építész szakma örökségét is megtestesíti.

2020. március 8-án a Kós-házban közösségi oldalakon és személyes kapcsolatokon keresztül workshopot szerveztünk, ahol volt kohászokkal és lokálpatriótákkal próbáltuk kitalálni az egyes
csarnok-miniatűrök helyét a terepasztalon. A rendezvényen jelen volt számos volt dolgozó, vezető, valamint a borsodi nehézipar örökségét kezelő EKMITA Alapítvány és a hámori Kohászati Gyűjtemény is képviseltette magát. A kérdések, amikre választ reméltünk: Mikor készült a terepasztal? Ki készítette? Mi volt a funkciója, mire használták? A volt dolgozók meg is adták a választ: mivel egyes épületek (Nemesacél hengermű, Kombinált Acélmű) még nem a megvalósult állapotukban, csak tömegükben voltak megmodellezve, a terepasztal a 70-es évek második felére keltezhető. Bár egy-két név felmerült, a készítő kiléte továbbra is homályos.

Az eseményt követően, látva a szemekben a csillogást, célul tűztük ki az egykori Diósgyőri Kohászat területét ábrázoló terepasztal helyreállítását. Ezt látnia kell mindenkinek, aki miskolci! Felmerült
ugyanekkor a miskolci nehézipari örökség átfogó kezelésének az igénye. Ezek egyike sem kis kihívás, hiszen rendkívül összetett és rideg technológiákról van szó, és sokszor maguk a dolgozók sem látták át a két gyár működését. Mindezt egy, termelőtevékenységet soha nem látott gimnazistának átadni, a csarnokok léptékét és a gőzkalapácsok hangját, a salaküst forróságát és az ívkemence robaját… hogy még identitásképző erővé, megtartó erővé váljon… igazi kihívás! Miért alkalmas erre egy terepasztal? Mert kézbe foghatóan, szállíthatóan, színesen, emberközeli módon hordozza a
Diósgyőrben egykor működő folyamatok megértéshez szükséges információkat. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi tulajdonosok sokkal inkább a csarnokok elbontásában érdekeltek, valamint a gyár
hetvenes évekbeli fénykorát megélt dolgozók – akik igazán mesélni tudnának – egyre fogynak, húsz éven belül ez lehet az egyetlen elsődleges forrásunk.

A gyár 1:2000 méretarányúra kicsinyített mása egészen 2020 szeptemberéig szunnyadt a Kós-ház pincéjében, mikor Demkó Péterhez (Miskolci Makettezők Egyesülete) került. Felcsillant a remény ugyanis, hogy a Nemzeti Kulturális Alap felé benyújtott pályázat keretében a terepasztal megújulhat, s új alépítményen, frissen festve, a hiányzó épületeket kipótolva tárhatjuk a város közössége elé.
Ezzel párhuzamosan megindult egy kutatás, ahol a terepasztalon látható épületekhez archív fotókat, személyes történeteket, hangokat, mozdulatokat rendelünk. A félkész munkát közintézményekbe,
idősotthonokba vinnénk el, ahol volt dolgozók látnák mindezt, és emlékeiket papírra vetve vagy magnószalagra mondva megosztanánk az utókorral. Tágabb értelemben a miskolci nehézipar
kulturális örökségével foglalkozókból kerekasztal szerveződött és tevékeny a mai napig. Bízunk benne, hogy munkánk sokszínű átjárót teremt majd generációk, osztályok, térségek és nyelvek között!

 

Tóth Viktor

 

Balla Demeter fényképe, 1960-70-es évek

MEGJELENT: Avasi álmok – Borházas tervek /Avasi Értéktár X./

 

Megjelent új kötetünk, az Avasi Értéktár 10. száma!

A kötetbemutatót az Avasi Celláriumban tartottuk, a pandémia miatt szűk körben. Szunyogh László városi főépítész ajánlotta kötetünket: