Az eredet nyomában: MÉTA – Labda az erszényben XIX.

A magyar baseball mint a kama egyik rokon játéka?

Avagy: kama = méta – (ütő + kapu)...

A kama játék kutatása során többször előkerült már a méta játék. Métát már a 2014-es Kertek Alatt Fesztiválon is játszottunk mint közösségi játékot, mely a kamához hasonló izgalmakat tartogatott a KAMA Projekt résztvevői számára...

KAF, 2017.

A különböző métajátékok a kama eredetének kérdésekor is többször előkerültek. A méta játék képe nyilvánvalóan alapvetően eltér a kamázástól, ám több mozzanat is akad, amely egyértelmű hasonlóságot mutat. És mivel a méta Magyarországon a legszélesebb körben ismert és játszott kislabdás csapatjátéknak számított XX. századbeli letűnéséig, könnyen elképzelhető, hogy a miskolci játék egyik-másik eleme innen ered, a kettő rokonítható. Az egyik legfontosabb hasonlóság az elkapás mozzanata: a levattával (métaütő) elütött labdát a kapó (védekező) csapat tagjainak el kell kapniuk, lehetőleg még a levegőben! – ilyenkor nagy előnyhöz jut a labdát elkapó csapat (kintiek és bentiek, illetve ütők és elkapók helyet cserélnek). Az elkapás tehát mindkét játékban kulcsfontossággal bír. A másik hasonló elem a futás: az ütő (támadó) csapat játékosa gyors futással tud pontot szerezni, esetenként akár többen is futhatnak egyszerre, míg a kapóknak/fogóknak meg kell szerezniük a labdát (azzal vagy ki kell dobniuk a futókat, vagy vissza kell passzolni és leérinteni a labdát).

longaméta

körméta

Fontos azt is megemlíteni, hogy ennek az ókori eredetű játéknak többféle változata is ismert és népszerű volt egykor Magyarországon. Tulajdonképpen két, illetve három különböző játékról van szó, és azokon belül is akadnak különféle változatok. Az egyik ilyen a hosszú méta (longaméta / kifutós méta / szaladós méta / kutyaméta), a másik a várméta (várasdi). Ezen kívül találkozhatunk még a körméta elnevezéssel is, ami szintén azokkal rokonítható, ám a róta elnevezésű játékokhoz közelebb áll, és többnyire körberóta és más neveken illetik a különböző játékleírások.

ütés és futás

ütés
Forrás: Magyar Népi Játékok Gyűjteménye, Hajdu Gyula, 1971.

Jónéhány irodalmi utalás ismert erről az ősi játékról: a Kincskereső kisködmön és a Pál utcai fiúk minden bizonnyal sokaknak beugrik, de több más érdekes említés és leírás is létezik. Az egyik ilyen ütős játékról szóló említés – talán első ilyen a magyar irodalomban – Ballasitól származik:

Tudod, hogy egymásra ütik és hajítják    Mert miképpen laptát mikor ketten jáddzák

Labda-játékról, labda-ütő játékról több más szerzőnk is ír a XIX. század előtt, például Szenczi Molnár Albert, Comenius, Szepsi Csombor Márton, Pápai Páriz Ferenc és Apor Péter. Mindez nem is csoda, hiszen a görög-római eredetű labdajátékok Közép-Európában is népszerűek voltak, nálunk Nagy Lajos és Mátyás király idejében számított főúri szórakozásnak, majd diákok, városi és falusi gyerekek játszották sokféle fajtáját (a sokféle ütős játék közül a méta az egyik leggazdagabb adatok és változatok tekintetében is). Még néhány irodalmi példa:

Itt az idő most vagy soha – diákkorunk longaméta versenyeinek felbuzdult hangulatát idézi. (Márai Sándor: Ihlet és nemzedék)

Tömörkény István: Apróságok; Magyarország, 1916.

Pásztor Árpád: A Muzi (Pesti napló, 1930.)

Lássunk még néhány képet a múltból:

Forrás: Új Idők, 1915.

Forrás: A magyar nép játékai, Lajos Árpád; 1940.

Forrás: Képes Sport, 1958.

Forrás: Képes Sport, 1958. 

A métajátékok családjának talán legismertebb tagja az amerikai baseball és az angol krikett (ezek különböző változatai), de sok más játék is ide sorolandó: a német schlagball, a finn pesäpallo, a lengyel palant, az orosz lapta, a dán longball, a skandináv (svéd?) brännboll, a román oină, a szerb méta... – mind-mind métajáték a világ különböző részeiről.
Ezen belül a pálya elrendezését tekintve két nagyobb típust el lehet különíteni (1: körben elhelyezkedő állomások, 2: a pálya végén elhelyezett métavonal), és az azért is izgalmas, mert a jelek szerint Magyarországon mindkettőre találunk példát! A várméta egyértelműen előbbi, a longaméta az utóbbi típusba sorolható.
A métajátékokkal kapcsolatban a legérdekesebb a nagy változatosság, valamint a nyilvánvaló közös eredet kérdése. Több ezer éves történetről van tehát szó, és nyilvánvalóan nagyon nehéz lenne – ha nem egyenesen lehetetlen – kinyomozni, hogy melyik honnan ered, miféleképpen ágaztak le a különböző játékvariánsok, hogyan hatottak, kapcsolódtak ezek egymáshoz, stb.
Egy másik érdekesség az, ahogy míg bizonyos játékok népszerűvé, sőt, hivatalos sportággá váltak (akár már a XIX. században), vagy akár nemzeti játékként híresültek el, mint például a baseball, a krikett, másutt háttérbe szorulva, amatőr szinten maradt meg egyik-másik játék, netán teljesen eltűnt, kihalt. Nálunk jószerével az eltűnés sorsára jutottak ezek a játékok, bár felismerték a méta jelentőségét és sok helyütt utalnak rá nemzeti játékként különböző korokban (a cikk végén mutatunk néhány érdekes példát ezek közül). Gyakorlatilag már a múlt századforduló környékén is találkozhatunk a magyar métajátékokat sirató cikkeket, közléseket, elsősorban az angol eredetű football térnyerésére hivatkozva (de más nyugati eredetű sportok is népszerűek voltak akkoriban, pl. a füleslabda). A méta időként mégiscsak előbukkant letűnése után is, időnként próbálták újranépszerűsíteni, több más népi játékhoz hasonlóan (az utóbbi 20-25 évben a cserkészmozgalom karolta fel, méghozzá a vármétát). A kama szempontjából egy ennél korábbi próbálkozás tűnik fontosnak. Az 1950-es években újságcikk jelent meg a népi játékok újbóli népszerűsítéséről, illetve néhány évre rá egy képes ismertető ezekről a játékokról (lásd fentebb a fotókat). Később részletesen kidolgozott szabályrendszerek is napvilágot láttak 1971-ben (hosszúméta, pados csürök, toronylabda). Az említett cikk 1954-ben jelent meg a Szabad Ifjúság című lapban, és könnyen elképzelhető – de természetesen nem bizonyítható –, hogy a vasgyári testnevelők ezen felhíváson felbuzdulva vitték be a tanórára a gyerekek játékait, hiszen 1954 előttről nincs adatunk kamázókról. (Elképzelhető az is, hogy már egy élő, a gyerekek által ismert játékként került így magasabb szintre a kama, és az is, hogy néhány meglévő játékot maguk a tanárok kombináltak össze, létrehozva egy új testedzési formát.)

részlet az 1954-es cikkből

Talán ennyiből is érződik a laza kapcsolat a kama és a méta között... A csapatjátékból egyrészt kikopott az ütő (a jó ütés nyilván gyakorlást igényel), annak hiányában dobni vagy rúgni lehet a labdát, esetünkben az előbbiről van szó. Másrészt az új sportokkal elterjedt egy új sporteszköz: a hálóval ellátott kapu. Tehát, nagyon leegyszerűsítve: ütés helyett a dobás, a jelzővonalak helyett a kapu került előtérne a kama esetében, a szálló labda elkapása megmaradt...(Persze hasonló régi és új játékok is léteztek a XX. században, ahogy láttuk a füleslabda esetében, és látni fogjuk más érdekes játékok esetében.) De vajon honnan származhat a labda elrejtése? (Erre a kérdésre egy későbbi bejegyzés ad majd választ.)

Kedves olvasó, ha bírod még és nem untál rá a témára, alább olvasható a folytatás!