2019. július 3., szerda

Koffertúrákra várják-várjuk kalandozós kedvűeket


Koffertúrák a neve és a kofferturak.hu weboldalon található az Észak-keleti Átjáró Egyesület új szolgáltatása. Idegenforgalmi jellegű "termékről" van szó, amely épp úgy szól a városukat, otthonukat jobban megismerni vágyó helyieknek, mint a Miskolcra érkező turistáknak, itt munkahelyi tréninget, csapatépítőt szervező céges kollektíváknak, izgalmas kirándulásra vágyó családoknak, baráti társaságoknak, kluboknak és egyéb közösségeknek, de akár osztálykirándulásra városunkba érkező iskolásoknak.  

Az ötlet és az újszerűség egy szlogenszerű mondatban összefoglalható: szabadulószobák a szabadban. Vagyis olyan városi séták, amelyen a résztvevők önállóan haladnak, egy kiinduló sztori nyomán rejtélyeken végigkalandozva, rejtvényeket megoldva, helyszíneket keresve és megtalálva, hogy a végére célba érjenek és a kalandos történet teljes egésszé összeálljon. Háromféle útvonal választható, háromféle sztori, három idősík. Az egyikben a túrázók időutazók szerepét veszik magukra, hogy megmentsék városunkat egy közelgő apokalipszistől... A másikban a résztvevők egy 19. századi, ismert történelmi figurákból álló (Kossuthtól Herman Ottóig, Petőfitől Latabárig) titkos társaságba nyernek bebocsátást – ha ügyesek. A harmadik kaland egy népkerti szerelmi históriából kiindulva egy kisavasi kanyaron át a belváros felé visz a rejtély megoldásához. Aki a kofferturak.hu weboldalon jelentkezik, megrendelésénél a három túraútvonal közül választhat. Sőt, mindnél van lehetőség idegenvezető nélküli avagy azzal együtt igénybe vett szolgáltatásra. (Utóbbi könnyítés lehet a kalandozó nyomozók számára, ha kérik.) De még ennél is sokrétűbb a kép: mindhárom sztoriból van "sima" vezetett városi séta változat (kevesebb fejtöréssel és több történetmeséléssel), valamint elsősorban iskolai csoportok részére ajánlható városi vetélkedő is. Tehát 3-szor 3. Akár ez is lehetne a Koffertúrák másik szlogenje!

 



2019. június 26., szerda

Miskolci könyv az ipari örökség védelméről



Ipari örökségünk védelme címmel látott napvilágot Bereczki Zoltán miskolci építész könyve, amely tankönyvnek íródott (középiskolások számára), de szakemberek, és bármely olvasó érdeklődéssel forgathatja. A terület általános áttekintése mellett sok a miskolci utalás, így helytörténeti kiadványként is érdekes.
- A téma régóta érdekelt, miskolci építészként és polgárként egyaránt, ezzel nap mint nap találkozik az ember - mondta róla egy interjúban a szerző, akiről ismert, hogy évek óta foglalkozik a vasgyári kolóniával, 3D-s számítógépes modelleket készít róla. Diósgyőr többször szóba kerül a könyvben, a dualizmus korának ipari építészeténél is (a tőle elválaszthatatlan Perecessel együtt), a veszélyeztetett helyek felsorolásánál szintén.

A szakma nemzetközi szervezetének definíciója szerint: az ipari örökség az iparral kapcsolatos ingó és ingatlan tárgyak, a róluk szóló írásos dokumentumok, valamint az emberek visszaemlékezéseinek összességét jelenti. Tehát a szellemi örökség is benne van. A könyvben a szerző hivatásánál fogva az épített örökség áll az előtérben.
Bereczki Zoltán számos példát említ az ipari örökség napjainkbeli hasznosításának, megőrzésének ügyében, például hogy a Ruhr-vidéken új szállodákat kell építeni az egykori gyárak, bányák megtekintésére érkezőknek, máshol milliós az évenkénti látogatószám. Magyarországról is akadnak pozitív hivatkozások. Miskolcról - jóformán nem; talán csak a Factory csarnoka a volt LKM-ben.

 Könyvbemutató a Könyvhéten, az Erzsébet téren (Kapusi Krisztián, Bereczki Zoltán, Balogh Attila)

A kötet az Észak-Keleti Átjáró Egyesület kiadásában jelent meg. Hozzáférhető az egyesület révén (az atjarokhe.hu honlapon, vagy a civil szervezet rendezvényein), később hivatalos könyvárusi forgalomba is kerülhet.

Interjú az Európa Rádióban Bereczki Zoltánnal 2019. június 19-én:



A megjelenés és könyvheti bemutató híre a kiadó honlapján:

2019. május 28., kedd

Itt vannak a nyertes képregény-rajzolók!

Megszületett az Utánam Srácok Fesztivál kapcsán néhány hete kiírt képregény- és logó-pályázat eredménye. A fesztiválszervezőkből (az Észak-Keleti Átjáró Egyesület, illetve a M.A.G. vezetői), továbbá jeles miskolci grafikusokból és rajzolókból álló zsűri meghozta döntését. Ennek nyomán a fesztivál második napján, múlt pénteken este le is zajlott az ünnepélyes díjátadás, amelyen nyolc pályázót kapott elismerést. Egyúttal megnyílt a Technika Házában a pályamunkákból álló kis kiállítás, amely még néhány napig látható az épület aulájában.

A pályázat fődíjasa Megyesi Klára lett.
Ugyancsak a 19 éven felüliek kategóriájában kapott elismerést Olcsvai Csilla és Tóth Péter.
A 19 éven aluliak között a zsűri Réti Virágot találta a legjobbnak, valamint Papp Eszternek ítélt meg különdíjat.
További különdíjasok lettek: Vanyó Vanda, Dsupin Loretta és Lichtenstein Raymund.
A fődíjasok pénzjutalomban részesülnek, és minden díjazott egy-egy ajándékcsomagot vehetett át a pénteki rendezvényen (aki nem volt jelen, utólag kapja meg).


Tegyük hozzá, az Utánam, srácok! képregénypályázati  kiállítás nem önmagában áll(t), hanem kibővítve egyrészt a néhány éve a perecesi Ott, ahol a 6-os megáll projektben létrehozott, ugyancsak miskolci várostörténeti-kultúrtörténeti tematikájú képregényeket megjelenítő tablókkal, valamint a Privát félmúlt Miskolcon könyvsorozat címlapjaiból és illusztrációiból álló képgyűjteménnyel.





A világon először itt kamáztak?! – Labda az erszényben XIII.


Nem tudjuk biztosan... de eddig minden jel erre mutat.
Az Észak-Keleti Átjáró Egyesület évek óta kutatja a miskolci erszénylabda történetét, eredetét, és az elkészült több száz adatfelvétel, illetve interjú nyomán láthatóan az rajzolódik ki: a Vasgyárban, az egykori 17-es iskolában lehet a kama forrása, keletkezési helye. A legkorábbi személyes beszámolók az 1950-es évek elejéről-közepéről származnak, és mindben közös: a visszaemlékező a 17-es fiúiskolába járt kisdiákként. Ennél régebbi emléket egyelőre nem találtak a kutatók, és más helyszín sem kerül elő ebből a korból. Nem kizárt, hogy létezik előzmény, de néhány hete a Zöld Meteor kamaklub aktivistái úgy látogattak a Téglagyári utcai tanintézménybe (amely ma a baptista egyház irányításával működik), hogy a kama gyökereihez utazhatnak vissza az időben...





A május közepi kedd délelőtt során több tanóra keretében sikerült a mai tanulókat beavatni a játék rejtelmeibe; szokás szerint akadtak a tizenévesek körében néhányan, akik ismerték már korábbról a kamát, de nem sokan. A tanóra menete, mint az elmúlt hetekben zajlott projekt keretében végig, egy rövid bemutatóból állt, sporttörténeti ismertetőből, az alkalmi kiállítás megtekintésével, majd a néhány tíz perces meccs keretében máris ki lehetett próbálni a dobás, elkapást, elrejtést, futást, szerelést, gólszerzést. Alábbi fotóink segítségével ebbe engedünk bepillantást, de legalább ilyen fontosak a – talán nem túlzás így mondani – kultikus helyszínt felvillantó fényképek. Az iskola épületcsoportjának jellegzetes vörös téglás tagjai látható rajtuk, oldalukon az 1950-es években már ugyanígy létezett (foci- avagy kézilabda-) pályával, ami egyúttal kamapályaként is szolgált. És a tornatermi blokkhoz kapcsolódó kis épülettel, amely az öltözőt és szertárt rejti, s amely talán azonos a korabeli alkalmi tanár-lakkal, amit korábbi posztunkban említettünk.


  

Néhány kiragadott idézet a hivatkozott kutatási interjúkból: 
„Csak a nagypályán játszottuk, mert sokan voltunk. A kézilabdáétól nagyobb focipálya, kézilabdakapukkal. Fém kapu, bebetonozva. De ha egy kukát leraknak, nekünk az is jó lett volna!”

„Vidékről is jártak be tanulók, meg Diósgyőrből, a Tatárdombról, ők hamarabb érkeztek reggel – mit csináljanak? Egy-két teniszlabdát az Árnyaskertből [az ott működött teniszpályákról] szereztek, meg a labdaszedők megkapták a használt labdákat. Szóval korán összegyűlt négy-öt ember, mit csináljunk? Kamázzunk! Két-három ember az egyik meg a másik kapuba. Salakos pályán, kézilabdakapukkal. Az utcának az egyik oldalán a kórház hatalmas épülete, a másikon az iskola. Tehát a kettő között tíz méter. Nem volt drótkerítés. Sokat jártunk át a labdákért...”

„Kézilabda-méretű pályán űztük a 17. számú Vasgyári Fiúiskolában, a ’60-as évek első felében, Fekete Dezső testnevelő tanárunk idejében, de tulajdonképpen nem tornaórákon, hanem jobbára a szünetekben.”

„A nevelőtanári szoba: ott lakott Fekete Dezső testnevelő és Juhász Tibor, az énektanár. Nem tudom, hogy akkor még képesítés nélkül vagy már elvégezték. Dezső-nap volt. Testnevelés óra. Már épp akarta mondani, hány kört kell futni az iskola körül bemelegítésként, amikor a jelentő ember előhúzta a háta mögül az üveget. Lánchíd konyak, mindig azt vettük neki. Fogadja szeretettel!”

„A mostani rendőrőrssel szemben volt a salakos focipálya, ott ment a játék. Kézilabda-kapuval; szerintem a pálya is annak megfelelő lehetett. Ez körülbelül az 1974-76-os évek, 6-7-8-os korunkban.”