Bővebben: https://www.epiteszforum.hu/konyvbemutato-modern-60--az-1960-70-es-evek-modern-epiteszetenek-oroksege
***
2025. augusztus 12., kedd
2025. augusztus 8., péntek
2025. augusztus 4., hétfő
2025. július 21., hétfő
Privát félÚT Miskolcon VII. ...az Avason!
Hetedik alkalommal is visszatértünk a sorozat egy korábbi helyszínére, az Avasra!
Közös élményünk a város. Emlékeink és érzelmeink most és általunk, az előttünk élők tapasztalataival, ránk hagyott tárgyaival, városával. Adott életkoron túl érdemes lehet előkészíteni a baráti együttléteket. Privát félÚT Miskolcon: valaki közülünk invitál bennünket megmutatni helybéli mikrovilágát, mesél nekünk az utcáiról, esetleg behív az otthonába…
.jpg)
Privát
félút Miskolcon. Hetedik fejezet, 2025. június 19. Avas III. ütem,
búcsúszimfónia
.jpg)
Kapusi Krisztián
(Miskolc, 1975)
Bölcsészként próbálok
minél tovább életben maradni a városban. Elvált vagyok, néhány költözés után hét
éve lakom a szegény nagyanyámtól örökölt Győri kapui panelgarzonban. Most úgy
fest, végleg elköszönök az avasi lakóteleptől, a Mednyánszky utcai lakástól,
ahol 1980 és 1999 között felnőttem, később a válás körüli időkben ott húztam
meg magam apánál, onnan haltak ki a szüleim.
Tartsatok velem, 2025.
június 19-én szombaton délután négykor találkozunk az avastetői sportpálya
pingpongasztalainál (buszvégállomás). Lefelé gyalogolva a régi haditechnikai
parkról meg a Hajós utcai suliról mesélek, pillantást vetünk a Klapka utcai
lakásra, ahol 2015-ig fiatal családos emberként éltem. Megmutatom, hol kamáztam
először, felmegyünk a Mednyánszky utcai lakásba csodálni az erkély és a
gyerekszobám kilátásait. Gyertek!
.jpg)
****
És jól sikerült.
Panoráma presszó és pálcikás jégkrém, romos Pfliegler villa kísérteties
lépcsőháza, olajszagú harckocsikabin felfelé araszoló hadiparkban – avastetői
napközis emlékfoszlányok a nyolcvanas évek elejéről. Piros klottgatya fehér
atlétatrikóval volt a harminchármas suli kötelező tesicucca, a többieknél –
harminchetes, negyvenes, negyvenkettes – valamilyen formában a kék szín
dominált. Nem véletlen, hogy néhány éve úgy lelkesedtem Kiss Tanne István
játszóteres kötetéért, mert a séta során alig hiszünk a szemünknek, hogy a
harmadik ütem Hajós és Mednyánszky utcai dombválla még ma is összefüggő mászóka
és elvadult homokozó skanzen. Kacskaringós járda bicajpályaként, Tibi volt
tényleg a legmenőbb cangás. Telefonfülke kapufa focizáskor, meg az
aszfaltkamához is, de negyvenöt év alatt tényleg monstre megnőttek a fák. A
régi lakás panorámája így is lenyűgöző: toszkán templom, modern egyetem, junós
Tapolca a nagyszobai erkélyről, vasgyári kémények és Bükk vonulatok az udvar
felé. Jó volt nagyon, köszönöm.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
****
Aki hajlandó még többet
olvasni, két korábbi esszém innen: Szerk. Darázs Richárd: Utánam, srácok a
történelmi Avasra! Városi túrák kezdőknek és haladóknak. Miskolci Útikalauz 2.
Észak-Keleti Átjáró Egyesület, Miskolc. 2017. 58–61. oldal.
Gyermeknek a vasút: távol és közel, tiltott terep, halálszagú kaland. Ötéves koromtól vagyok avasi. Ablakomból nézem a Ruzsinszőlő és a paneltömbök közötti völgyben, a vasgyári kémények felől kanyarodó iparvágányt, amely nyugatról és délről határolja az Avast. Gyerekkor – félkész lakótelep vízzel telt gödrei, átmeneti fatákolmány üzletek színes kávédarálói, elvadultan is termő gyümölcsfák. A dombot ölelő sín intő határ, ahol a röhögést elfojtja egy-egy szétvágott macskatetem látványa, vagy az éberebb társunk kiáltása: „jön a vonat”! Telente odáig szánkózunk, és pillanatok alatt felnövünk. Ma már inkább a múltba zötyögtetnek a szerelvények.
Száz akárhány
esztendővel korábban csak úgy csillogott a millennium bohémre fésülten is
tekintélyes pofaszakálla! Dús és romantikus, azzal együtt modern ráció szerint
igazgatott. Csodaszámba ment a vasgyár, vöröslő téglákból épült a
munkáskolónia, házai között jól tartott tehénkék bóklásztak, rügyeztek a Szinva
parti gyümölcsösök. Európa közepén még üdébb volt a tavasz. A lényeg, hogy az
én iparvágányom már akkoriban megépült.
Néhány idézet a korból.
Miskolc hetilapja írja 1872 márciusában a tervezett szakaszról, hogy az a „közép ruzsin oldalon fekvő szőlőkön fog
vezettetni, egész a Bárczi úr majorjáig, innen Csaba felett vonul el s a veres
ráki vendégfogadó irányában szakad be az állami vaspályába”. Keretezett
pillanatkép: a diósgyőri üzemet a tiszai fővonallal összekötő sínpárt 1873. október
16-án átadják a forgalomnak. Az ipari használat eleinte nem kizárólagos,
próbálkoznak személyszállítással, ez a kezdeményezés egy hónapon belül
megbukik. Marad az ipari jelleg és persze a látvány, ami valóban pazar.
Miskolci naplóírónk, Szűcs Sámuel 1873 őszén veti papírra mindezt: „október 23, 24, 25. napján a Ruzsinban
szüreteltem, a gyönyörű helyen fekvő szőlőnek érdekességét neveli a diósgyőri
vasútvonalnak derekán át menetele. A természet gyönyörűségének szemlélete
közben többször láttuk az emberi ész egyik legszebb találmányát, a mozdonyt a
távirati oszlopok mellett itt keresztül robogni”. (Később, egészen 1954-ig
mégis beindul a személyszállítás, naponta munkások százai vonatoznak át a
völgyön, az utolsó években diákokat szállít az egyetemet érintő vonal.) A
vágány együtt öregszik a monarchiával, ráfér némi frissítés a világháború
küszöbén. Mai arculata 1913 és 1915 között alakul ki, amikor a vasgyár és az
Avas közti szakaszát északabbra helyezik. Állomás létesül a Tatár utcán, belga
módszerrel vájják, verpeléti andezittel boltozzák a Muszkásoldal
alagútját.
Összeomlik a monarchia,
szerelvények jönnek-mennek, baljósan csikordulnak a vasúti kerekek. Az Avas
alatt Miskolc és Diósgyőr Szinva parti határa összefüggő ipari övezetté alakul.
A Miskolci Gőztéglagyár Rt. megegyezik az állammal, és a Tatár utcai telepéből
átengedett területen 1913-ban állomás létesül a diósgyőri iparvágányon. A vas-
és acélmű összeköttetése az országos fővonallal alapvető a nyersanyagok,
termékek és a munkaerő szállítása szempontjából, 1944 nyarán viszont a
téglagyár és az iparvágány szomszédossága kap tragikusan hangsúlyos szerepet.
Ott, a szőlődomboknál kanyarodó bukolikus vágányomon indultak Auschwitzba a halálvonatok. Öt vasúti szerelvény gördült ki 1944. június 12. és 15. között a miskolci téglagyárból. A tízezernél is több bevagonírozott ember némileg talán megkönnyebbült az indulásnál, amikor elmaradtak lassan a gettó és a téglagyári színek verőlegényei. A marhavagon résein át látták még a napsütötte Avas virágzó lankáit. Elindultak gyermekkorom vasútján, ütemesen csattogtak a kerekek.
Iparvágány kéménytől
kéményig. Vasgyártól az egyetemi erőműig, 1944-ben a láger krematóriumáig. A
halálvonatok útvonaláról alig néhány éve van fogalmam és valószínűleg csak
bebeszélem magamnak, hogy annak idején ezt érzem én szánkózó gyerekként az
Avast övező vágányhoz érve. Ma is járjuk a domboldalt a fiammal, figyeljük a
síneket, az alagutat és a szemafor vörösét. Anélkül, hogy bármit is mondanék,
neki is megvannak a saját gyereksejtelmei, igézően nyomasztó érzései a helyről.
Erkélyfesztivál
Általánosan nyilatkozni
értelmetlen: az Avas rendkívül nagy terület, utcánként, házsoronként eltérő
hangulatokkal, közérzettel. E sorok írója ötéves korában, 1980-ban költözött a
harmadik ütem eredetileg „zölderkélyes” tízemeletesébe. A lakótelep a szemei
előtt hódított el újabb és újabb területeket az elvadult kertektől, otthona
körül templom, gimnázium, könyvtár épült. És meg is szűntek rendíthetetlennek
hitt létesítmények, emlékké vált a Piramis, az Ifjúság és a Platán étterem, a
Papucs, Matyó és a Panoráma presszó, a Márka ABC meg a hadipark.
A lakótelepi életérzés
újrafogalmazása egyébként is több helybéli lakos, politikus, kulturális
intézmény, civil szervezet fontos törekvésévé vált az elmúlt években.
Túlságosan direkt propagandával, a népboldogítás pátoszával persze sosem
lehetett a gondolatokban és a zsigeri érzésekben előnyös változásokat indítani.
Mindenekelőtt önös célok késztettek arra, hogy 2009 szeptemberében névtelenül
szervezzek egy afféle erkélyfesztivált a házunkban. Nagy kaland volt a fiammal
sötétedés után kiragasztani a lépcsőházi faliújságra meg a liftajtókra a
felhívásunkat, egyikünk fedezett, míg a másik szórólapokat dobált a
levelesládákba. Az alábbi szöveget jutattuk el szomszédjainkhoz: „Csináljunk
erkélyfesztivált! Tisztelt lakótársak! Vasárnap, 2009. szeptember 27-én,
délelőtt 10 órától tízóraizni fogunk az erkélyünkön. Szeretnénk, ha mások is
kimennének akkor az erkélyükre, hogy köszönthessük egymást, szót válthassunk.
Jó lenne egy olyan fénykép a házunkról, amelyen az összes lakó látható volna az
erkélyeken. Kiindulhatna a Klapka Gy. u. 17. szám alól egy hagyománnyá váló
kezdeményezés, mely a célját betöltve elérné, hogy előbb mindenki közülünk,
majd az összes avasi, idővel minden miskolci lakótelepi, végül az ország teljes
lakótelepi népessége az év egy napján néhány percet együtt töltsön az
erkélyeken. Bőven van miért felhívni magunkra a figyelmet, másfelől meg elég,
ha ettől egy picit is jobban érezzük magunkat. Nincs más hátra, csináljunk
erkélyfesztivált!”.
A
megadott időpontban néhányan tétován, gyanakvó kíváncsisággal merészkedtek ki
az erkélyre, szerencsére volt közöttünk bátran és lelkesen integető szomszéd
is, mások meg behúzták a függönyt és később szemetesvödröt vagy éppen
bevásárlószatyrot szorongatva firtatták, hogy ki és mi állhat a hóbortos
kezdeményezés mögött. Történt tehát valami. (Megjegyzem, az erkélynél is
izgalmasabb hely a lépcsőház. A lakók összefutnak, beszélgetnek, üzennek
egymásnak. A szó elszáll, viszont a liftbe, faliújságra kiragasztott cédulák
gyűjthetők, és létezik olyan furcsa lépcsőházi fantom, aki ilyesmire vetemedik.
Jó, szoktam hagyni pár órát vagy napot, hogy célt érhessen a törekvés, de
folyamatosan nyomaszt, nehogy valaki megelőzzön és leszaggassa az egyedi és
megismételhetetlen darabokat. Csak a kézírás érdekel, afféle public art
alkotásoknak tekintem a jellemző stílussal, sajátos tartalommal, egészen
konkrét üzenetekkel feltűnő falragaszokat. Már meglehetősen komoly gyűjteményem
van…)
***
Korábbi programok:
Privát félÚT Miskolcon VI. ... a Győri kapuban: https://utanamsracok.blogspot.com/2025/07/privat-felut-miskolcon-vi-gyori-kapuban.html
Privát félÚT Miskolcon V. ...ezúttal Diósgyőrben: https://utanamsracok.blogspot.com/2025/06/privat-felut-miskolcon-v.html
Privát félÚT a Bulgárföldön: https://utanamsracok.blogspot.com/2024/05/privat-felut-miskolcon-iv.html
Privát félÚT Komlóstetőn: https://utanamsracok.blogspot.com/2024/04/privat-felut-miskolcon-iii.html
Privát félÚT II. (Avas): https://utanamsracok.blogspot.com/2024/02/privat-felut-miskolcon-ii.html
Privát félÚT Miskolcon I. (Győri kapu): https://utanamsracok.blogspot.com/2024/01/privat-felut-miskolcon.html
***
2025. június 24., kedd
Privát félÚT Miskolcon VI. ... a Győri kapuban!
Hatodjára visszatértünk a Győri kapuba!
Közös élményünk a város. Emlékeink és érzelmeink most és általunk, az előttünk élők tapasztalataival, ránk hagyott tárgyaival, városával. Adott életkoron túl érdemes lehet előkészíteni a baráti együttléteket. Privát félút Miskolcon: valaki közülünk invitál bennünket megmutatni helybéli mikrovilágát, mesél nekünk az utcáiról, esetleg behív az otthonába…
A séta állomásai:
- A Tokaj szolgáltatóház
- víkendtelkek a Bodótetőn: a villamos nyomában
- Szinva-part: piknik és csónak-úsztatás
- Aba utca: kamázás a régi poroló melletti grundon
– Amióta kitaláltuk, azaz Krisztián barátunk kitalálta a PfM-sorozatot, természetesen én is ambicionáltam, hogy a hozzám közel álló társaságot elkalauzoltam gyerekkorom színtereire. A Győri kapui származásomra mindig is büszke voltam, a mai napig, akárcsak kisfiúként, az egyik legélhetőbb és legszerethetőbb lakókörnyezetnek gondolom a városrészt, azon belül pedig a panellakótelepet.
A valaha Chlepkó Ede utcának nevezett mai Aba utcában nőttem fel, sőt, máig sem hagytam el, legfeljebb rövid időszakokra. Itt a környéken „minden megvolt”, és sok minden napjainkig is létezik. Jól esik emlékezni a Tokaj szolgáltatóházzal, a néhai Ifjúsági és Úttörőházzal – könyvtár! –, a közeli patakparttal kapcsolatos kalandokra. Ezek egy részét sikerült megírni a 2014-ben megjelent Onedin család a Szinván című PFM-kötetben, aminek sztoriján a mostani kirándulás is alapult.
.jpg)
A megelőző hónapok-évek előkészületei során számos ötlettel készültem, amik most, hogy hirtelen, a születésnapom apropóján realitássá vált a saját PfM-túrám, jórészt elfelejtődtek... Szerettem volna elmesélni olyanokat, mint hogy milyen életre szóló félelmeket gerjesztett gyermeki lelkemben a valamikor 6-8-10 éves korom körül hallott „pletyka”, miszerint valaki az 1970-es években beszorult a Tokaj étterem épületének egyik kéményébe, és csak jóval később találták meg hulláját... Hogy milyen könyvekre és hanglemezekre emlékszem most is pontosan, amiket az ifiházi könyvtárban találtam, vagy hogy miként hajóztattunk csigákat alkalmilag összetákolt úszó alkalmatosságokon, reményeink szerint a Szinva–Sajó–Tisza–Duna vonalon egész a Fekete-tengerig... Na, jó, ez utóbbi történetet volt alkalmam elmesélni a tíz évvel ezelőtti kötetben is, meg most a június közepi kiránduláson is. Sőt, ki is próbáltuk a játékot, azaz tevőlegesen felidéztük a több mint négy évtizeddel ezelőtt történteket! Amiben megint csak Krisztián járt az élen :)
De menjünk még időben visszább, mivel a túra, ugye, a szolgáltatóháztól indult, aztán felsétáltunk a Bodótetőre, ahol gyerekkorom első szakaszában – mielőtt 1983 táján a bérelt helyett a Vargahegyen saját telket vettünk – kiskertünk volt, hétről hétre oda jártunk. És annak idején ott láttam meg egy közeli másik telken azt a kiszuperált villamost, amiről én, mint oly sokan mások, más esetben, évtizedeken át azt hittem, hogy ez az a szerelvény, ami a közismerten miskolci forgatású Utánam, srácok! tévésorozatban szerepelt. Ma már tudom, hogy nem ez volt, nem is bármelyik másik miskolci portán árválkodó járgány – az 1970-es évek elejétől több tucat ilyen volt szerte a városban –, hanem egy olyan, ami a filmezést követően, tehát 1974-től a fővárosban, az ottani forgatási helyszínen maradt. (És ma már nincs meg ott sem.) Szóval ezt a vélt villamost, annak hűlt helyét látogattuk meg az alábbi térképen látható két sarokteleken valamelyikénél (ez a fotó itt az alsóbbiknál készült, de sanszosabb, hogy a valódi hely a fentebbi volt).
.jpg)
Mindenesetre ez a gyerekkori élmény volt az, aminek nyomán tizenegynéhány évvel ezelőtt, amikor a fényképen mellettem látható barátaimmal beszélgeti kezdtem efféle témákról, szóval hogy akkor bedobtam az engem mindig is foglalkoztató Utánam, srácok! tévésorozat témáját mint lehetőséges kutatási terület – és hasznosítható brand! –, aminek eredményét, lám, mára már oly sokan láthatják, hál'istennek.
Innen visszakanyarodtunk a főutca felé, menet közben ránéztünk az utóbbi években teljesen elhagyatottnak tűnő lőtérre, amiről kihallatszó durranásokat anno meglehetős félelemmel hallgattuk kisfiúként, ahogy elhaladtunk a létesítmény mellett. Felkerestük azt a családi házat, amin nemrégiben nagy felhajtás mellett EDDA-emléktáblát helyeztek el, de konstatáltuk, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja: az utcáról jószerével észre se lehet venni, nemhogy elolvasni a házfalra applikált feliratot. Majd kiértünk a Győri kapu utcára, átkeltünk a síneken, és továbbmentünk a volt 40. sz. általános iskola felé (ma Szentpáli középiskola), aminél nem csak nekem, de a társaságunkban lévő Szunyogh Lacinak is volt apropója bőven mesélni.
A legnagyobb attrakció most jött: megvalósítva fél évszázados álmomat, ami így, valós álomként nem is létezett, de ki nem mondott vágyakozásként talán igen – heverésztünk és piknikeztünk az ilyesmire tökéletesen alkalmas, ám tulajdonképpen soha senki által erre nem használt patakparton. Pár éve magam is sokat dolgoztam azon a programon, ami ilyen célra használható, ember- és természetközelivé varázsolandó Szinva-sávot tervezett végig a Győri kapu városrész szinte egészén, a Dayka utcától a Vasgyári útig; ám jelen állás szerint a projekt elfelejtődött városi szinten, sajnos. Talán egyszer (évek?, évtizedek?) majd természetessé válik a lakótelepiek számára, hogy ha már van egy ilyen adottság, amit a víz, a part, a fű jelent, akkor éljünk vele.
Zárásként, Ricsi barátom ötletére, olyasmit csináltunk, amire nem hogy nem készültem, ezért még csak valóra vált álomnak sem nevezhető: hogy annyi évtized múltán újra kamázzak-kamázzunk a gyerekkori házunk előtti kis füves területen. De megtettük. (Amint pár évvel ezelőtt egyébként már volt ilyen nosztalgikus kamázás a lakótelep egy közeli másik pontján. Meg egyébként bajnokság is a régi iskolánk udvarán!) Ezzel zárult a június 14-i PfM-kirándulás, ami igazán jóleső élmény volt számára.
***
2025. június 19., csütörtök
US Podcast No8.. – FOTÓ/LILA
FOTÓ/LILA: Lillafüred és a képeslapok, meg más fotók // Átjáró PODCAST – miskolci beszélgetések no8.
Utánam, srácok! – Átjáró PODCAST Nyolcadszorra a szokásos trió (Balogh Attila, Darázs Richárd és Kapusi Krisztián) újabb négybetűs és újabb F-betűs szóval játszanak, plusz a Lillafüred kiejtésekor keletkező „Lila” becenévvel. Fotók és Palotaszálló a fő témák, de szóba kerül sok minden más is, ami fényképpel kapcsolatos. Sőt, még dalra is fakad az egyik szereplő...
***
2025. június 18., szerda
Noneon-túra
Noneon-túra a Múzeumok Éjszakáján, partnerünk, a Miskolci Galéria szervezésében!
Felkeressük
azokat a helyszíneket, ahol egykor Miskolc ikonikus neonjai csábították
a vásárlókat. Ezeknek már csak a hűlt helye látható, de nosztalgikus
hangulatban járjuk végig a főutcát a Centrumtól a Városház térig.
Túravezető: Kapusi Krisztián
Gyülekező, indulás: 2025. június 21. 18:30-kor a Centrum előtti térről
Gyülekező, indulás: 2025. június 21. 18:30-kor a Centrum előtti térről
Állomások: Széchenyi 64. , Villanyrendőr, Széchenyi 22. , Széchenyi 8., Erzsébet tér , Sötétkapu
Végállomás
a Miskolci Galéria udvarán a gömbbel és a Mese cukrászda neonjával,
tárlatvezetés a Fogyasztanak valamit? c. kiállításban.
A
túra időtartama kb. 40 perc. A túrán ingyenesen lehet részt venni, a
Galériában zajló események az estére szóló jeggyel látogathatók.
A túrához kapcsolt tárlatvezetésen a Múzeumok Éjszakájára érvényes belépőjeggyel lehet részt venni.
A túrához kapcsolt tárlatvezetésen a Múzeumok Éjszakájára érvényes belépőjeggyel lehet részt venni.
Kapcsolódó podcast:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)