2015. május 14., csütörtök

Képeslapok az antikváriumból

Tovább gyarapodott avasi kilátós ábrázolásokat gyűjtő kollekciónk, méghozzá nem várt módon és dicséretes nagylelkűség révén.
Egy ideje már megosztjuk híreinket a Facebookon működő Miskolc a Múltban csoporttal, már csak annak reményében is, hogy kinek-kinek révén újabb relikviákhoz juthatunk. Most a napokban szóbeli segítség érkezett a lokálpatrióta online közösség adminisztrátorától: Koleszár Péter, úgy is, mint az Észak-Keleti Átjáró Egyesület jóbarátja, arra hívta fel a figyelmünket, érdemes benézni az Andrássy úton lévő főtér közelében lévő antikváriumba.
Nos, annak tulajdonosa pedig, hallva, sőt, már a netről ismerve önzetlen és közcélú gyűjtési szándékunkat, lévén anyagi eszközökkel e célra nem rendelkező civil egyesület, mindjárt azt javasolta: fogadjuk el ajándékba az üzletben talált, a kilátót ábrázoló, bronz színű plakettet/tálcácskát. Érdekesség, hogy egy hasonlóval már gyarapodott korábban kollekciónk, s páros jól mutatja, egyaránt igaz, hogy több példányban, ámde nem sorozatban készített, ugyanakkor apró részletei alapján mégiscsak egyedi műalkotásokról van szó, amelyek alighanem egy-egy öntevékeny (munkás)művész keze alól kerültek ki évtizedekkel ezelőtt, miként az előző posztjainkban látható más dísztárgyak is.


Az Újdiósgyőr Antikvárium és Régiségbolt részéről ezt követően Zólyomi Péter volt oly kedves, és további relikviákkal toldotta meg adományát: egyrészt avasi képeslapokkal, másrészt két érdekes dokumentummal: az egyik az Edda Művek rockzenekar 1986-os, kohászatbeli koncertjének plakátja, a másik még sokkal régebbi irat, nevezetesen „a diósgyőri vasgyári villamosmű toldaléképület elszámolási rajzának” másolata („Szepesi János, okl. mérnök, műszaki tanácsos” aláírás-bélyegzővel).

A lapokat is beszkenneltük, a plakátot és a tervrajzot pedig befotóztuk, hogy blogunkban bemutathassuk.


(a figyelmes olvasó kiszúrhatja, hogy a feliratnak ellentmondva - ami eredeti, tehát magán a fotón van rajta, nem utólag írta oda valaki - éppen a Szabadság tér nem látható a kilátóból készült felvételen, hanem a belváros feljebb eső része; maga a lap egyébként kvázi amatőr gyártmány, egy sima fotó hátoldalának megvonalazásával)





(ez egy képeslap-pár, azért érdekes, mert majdnem egyformák - de mégsem; szemben a fölöttük látható fekete-fehér és színes fényképpel, amelyek viszont csak felületes ránézésre tűnnek azonosnak, mindössze a fotózás szöge-helye azonos)


 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése