2017. február 7., kedd

Tévétorony, városjelkép - milyenek a kilátások? 2.

Tavaly ősszel immár sokadik alkalommal rendezte meg az Észak-Keleti Átjáró Egyesület az Utánam Srácok Fesztivált, amelynek helyszín újfent az avasi kilátó volt, s amelynek programjában másodjára szerepelt egy szakmai fórum - a kilátóról.
Ahogy a 2015-ös esemény alkalmával építészmérnökök és beruházójelöltek vettek részt a közönség előtt zajló eszmecserében, úgy egy évre rá további témák szakemberei - zömmel közéleti szereplők, sajtóból ismert személyiségek - gyűltek össze hívásunkra, hogy megosszák gondolataikat a helyi nyilvánossággal.
Mit ér a tévétorony a 21. század elején? Veszített-e valamit is értékéből, tekintélyéből? Ma is szimbólumnak tekinthetjük-e - és mit ez tulajdonképpen? Kell-e tennie, tehet-e valaki valamit az építmény állapotának megőrzése, feljavítása, továbbá szerepének visszaállítása érdekében? Kinek mi a felelőssége? Ilyesmikről esik szó, amit az érdeklődő blogolvasó most akár visszanézhet-hallgathat, teljes terjedelmében, videófelvételen, avagy végigböngészheti a 2016. október 1-én rögzített anyag szöveges átiratát.

Kattintás után folytatódik az itt elkezdődő szöveg, amibe beékeltük a megidézett videókat, valamint néhány képet a főtéma, a Hofer Miklós építészmérnök által tervezett és 1963-ban felépült különleges objektumról.

Tévétorony, városjelkép – milyenek a kilátások? 2.
A második kerekasztal-beszélgetés az avasi kilátó valamikori presszó-helyiségében, az Utánam Srácok Fesztiválon, 2016. október 1-én
A beszélgetés résztvevői: Balogh Attila (Észak-Keleti Átjáró Egyesület) és Szunyogh László (megyei főépítész) moderátorok, Merényi Dániel („grafitember”, Napirajz), Kiss László (Maradj Miskolcon Alapítvány), Fazekas Csaba (Miskolci Egyetem), Sélley Andrea (Dialóg Egyesület), Kolostori Gábor (médiaszakember), Dombovári Ágnes (grafikus), Petruskó Norbert (rádióriporter), Kupcsik Sarolta (idegenvezető), Koleszár Péter (Miskolc a múltban Facebook-csoport), Kishonthy Zsolt (Műút folyóirat).
(Az első, hasonló fórumon elhangzottak szöveges átiratban elolvashatók az Avasi Mozaik kiadványban, atjarokhe.hu – ez a második anyag pedig bekerül a 2017 tavaszán megjelenő Avasi ösvények című füzetbe.)


(helyszíni fotók: Bujdos Tibor, Észak-Magyarország)

Balogh Attila: – Az avasi kilátóról szeretnénk beszélgetni: ez az alig több mint fél évszázada létesült objektum abból az ötvenvalahány évből 30-40-en át Miskolc természetes jelképe volt. A legtöbb helybeli úgy gondolta, ez a borsodi megyeszékhely egyértelmű, első számú szimbóluma, a várossal kapcsolatos dolgokban mint logó benne volt, rengeteg miskolci vállalat emblémájában. Aztán az elmúlt 5-10-20 évben ez a jelenség valahogy visszaszorult, ma kevés helyen látható. Bementem a Miskolc boltba mint ha turista lennék, keresek az idegenforgalmi kiadványok között olyat, amiben benne van az avasi kilátó. Nincs olyan, ami a kilátóról szól mint híres miskolci épületről. Egyetlen egyet lehetett találni, ezt a füzetkét, aminek a legutolsó előtti oldalán ott van egy ekkora kép a kilátóról… És egy mondat a kép mellett.
Kupcsik Sarolta: – Ez egy néhány évvel ezelőtti kiadvány, azóta születtek újabbak is. A kilátóról valóban nincsen külön, de azért nem csak ennyi van…
Balogh Attila: – Reméljük, jobb a helyzet, de talán érezni, mit akartam kifejezni ezzel.
Szunyogh László: – Tavaly tartottunk egy ugyanilyen beszélgetést, csak akkor itt építészek ültek a székeken. Magam is építész lévén beleestem abba a hibába, hogy azt gondoljuk, mi aztán mindenhez értünk és megmondjuk a tutit… Azóta gondolkoztunk, és kíváncsiak lettünk, mások mit gondolnak. Ma talán nem azon a rangon van a kilátó kezelve, ahogy szerintünk kellene. Mindenkit kérek, hogy egy szóban vagy egy egyszerűsített mondatban mondja el, hogy ő mit gondol a kilátóról!

Merényi Dániel: – Nehéz kérdés, mindenféleképpen Miskolc jelképe, de … próbáltam kotorászni az emlékeimben, hogy milyen kötődésem van, én ’77-ben születtem és nekem ez egy ugyanolyan adottsága már Miskolcnak, mint a diósgyőri vár, vagy a körülötte lévő domborzat, vagy bármi, ami Miskolchoz tartozik és elválaszthatatlan tőle.
Kiss László: – A gyerekkoromhoz kötődött, sok szempontból, de ha egy mondat, akkor szerintem a kilátó az soha nem volt Miskolcnak, egy korszaknak a jelképe. Egy miskolci korszaknak volt a jelképe, és ez a bajunk vele jelenleg, hogy ez azért nem egy olyan örök elem. Nem mondhatjuk az Eiffel toronyra, hogy ez Párizs egy korszakának a jelképe, erre viszont nyugodtan mondhatom azt, hogy minden ízében ez egy korszakát testesíti meg, nagyon klasszul megfogalmazva – és ezt most beleplántálni a jelenbe: nem lehetetlen, de elég nehéz.
Fazekas Csaba: – Mindig ez jön elő: hogy Párizsnak az Eiffel-torony, akkor Miskolcnak az avasi kilátó; nem érzem ezt jó hasonlatnak, már csak a Párizs és Miskolc közötti különbségek okán sem. Ha ebből indulunk ki, akkor megvan ez a jelképiség szerintem, ez most is egy élő dolog. Életemnek csak a felét éltem Miskolcon, a megelőző felében ha megláttam az avasi kilátót úgy, hogy csak turistaként jártam itt, akkor azért beugrott, hogy ez Miskolc. Más kérdés, hogy egy város azonosul egy jelképpel, akkor egy olyan város, meg egy olyan jelkép kell hozzá! Amíg Miskolcnak nem lesz olyan súlya, akár idegenforgalomban, akár kultúrában, mint Párizsnak a maga egy szinttel nagyobb mezejében, addig a turisták idejőve nem fogják letaposni egymást, hogy kis avasi kilátót vehessenek és hazavihessék. Mert aki elmegy Párizsba, az vesz magának egy ilyen kis Eiffel-tornyot, hazamegy, kirakja a polcra és utána egész életében erről jut eszébe, hogy ő ott járt. Míg Miskolcnak nem lesz valami hasonló, természetesen a maga nagyságrendjén hasonló kisugárzása, addig nem kötődik hozzá ez a jelkép vagy nem ennyire erősen. Amikor meg lesz, akkor jön magától. A városjelkép köré kultuszt nem lehet csinálni, vagy nagyon nehéz, az „csinálódik”, az lesz magától.
Sélley Andrea: – Én kilátóként tudom értelmezni és akkor jövök tényleg  ide, ha valamire rá kell nézni, akkor tök jó ide felsétálni és ránézni a dolgokra. Másrészt: három lábazat-festést csináltak kisközösségek itt az avasi lakótelepen és az egyik szimbólum a kilátó volt, amit felfestettek. Élő példa.
Kolostori Gábor: – Nekem a kilátó mint egy világítótorony. Szeretem az olyan objektumokat, amihez tudom magam orientálni, és ez mindig is az volt. Akárhonnan jöttem hazafelé, ha már láttam a kilátót… Itt dolgozom, itt laktunk régen, nem is nagyon tudnék dombok meg hegyek nélkül élni, de hogy van ez a kilátó, nagyjából ez egy origó.
Dombovári Ágnes: – Számomra talán leginkább tengely vagy iránytű ez az épület…
Petruskó Norbert: – Úgy gondolom, a kilátó most is jelkép és szimbólum, csak másoknak, máshogyan és egy másik Miskolcnak a szimbóluma… Ha az ember sétálgat, egészen érdekes matricákat lehet látni kilátó-mintával, egy szubkultúrának lett a jelképe most, többnyire fiatalokból álló szubkultúrának. Akik igenis ehhez kötik a miskolciságukat, mint egy egyszerűen feldolgozható jelképhez.
Kupcsik Sarolta: – Miután egyidős vagyok a kilátóval, teljesen természetes, hogy „ez van”, kvázi „mindig is volt” már az én életemben, és remélem, hogy ez is lesz, míg világ a világ, meg két nap, annyira hiányozna, ha nem lenne. Origóként vagy világítótoronyként. Másrészt meg a szakmai része: minden turistának, akivel találkozom, van arra alkalom, hogy ide feljöjjünk, de mindenkinek ajánlom, s van, aki visszajön és azt mondja, de jó, hogy mondtam, hogy hogy lehet oda feljutni, mert különben számos helyéről, pontjáról a városnak látszik és a turista kedvet kap, hogy felmenjen – a hogyan, az szokott a kérdés lenni.
Koleszár Péter: – Nagyon jó labdát kaptam, pontosan ezt akartam mondani erre: aki eljön Miskolcra és nem vesz egy mini avasi kilátót magának – én azt gondolom, ha ez a Városház téren lenne, akkor nem menne el a turista a városból mini kilátó nélkül, vagy kulcstartó nélkül. De ennek a kilátónak az az áldása, ami az átok: a helye… Ez okozza, hogy sokan nem jönnek fel, sokan nem ismerik meg és nem szeretnek bele. Hogy mit jelent nekem a kilátó? Ha nincs a kilátó, akkor én nem vagyok. A szüleim Debrecenben az orvosira jártak és itt az alattunk lévő szinten mutatták be egymásnak őket. Egyikük tiszacsegei, a másik miskolci; lehet, hogy találkoztak volna valami egyetemi buliban, de ez volt így a biztos…
Kishonthy Zsolt: – Nekem a kilátó a totálisan kihasználatlan lehetőségnek a szimbóluma, és fura, hogy csak ketten említették egyáltalán, hogy ez egy működő, működtethető valami lenne mint kilátó, mint találkozóhely… Nekem az egész szimbólum dolog, meg hogy hegyes, azért hasonlít, ez hülyeség. Azt gondolom, ez a városvezetés sara évek óta, hogy ez így áll. Egy évben tíz napot, vagy húsz napot van használva. Egy városnak dolga, hogy tisztítják az utcát, este világítanak a lámpák. Azt mondják, nem lehet gazdaságosan működtetni itt egy büfét. A város működtesse! Csináljanak egy költségvetési rubrikát, hogy avasi lakótelep: 20 millió forint. Nyíregyháza vagy Debrecen mit adna, ha lenne neki ilyenje, de nincsen! Kiülsz, kikönyökölsz, iszod a sört, és ilyen kilátás, hihetetlen, Magyarországon egyáltalán létezik ilyen és pont mi kaptunk egy ilyet ajándékba... Szerintem bűn, ezt ki kell használni, minden adottságot, ami működtetné a várost. Az önkormányzatnak kötelessége volna – és szégyen, gyalázat, hogy nem. A város vezetését kellene noszogatni, hogy gondolkozzanak el ezen.

Petruskó Norbert: – Biztos vagyok benne, ha lenne műanyag kilátó, akkor vennék. Csak nem feltétlenül a turisták.
Szunyogh László: – Elhangzott, ez nem egy városnak a jelképe, hanem a város egy korszakának. Talán van valami politikai hátulütője is ennek, hogy egy olyan korszakban épült, amit egyesek nem biztos, hogy szívesen fölvállalnak. Mikor annak idején Leningrádban jártam, az Auróra cirkálón, onnan tudtam, hogy ott járt a Digépből egy brigád, hogy egy kis avasi kilátó volt ott, és nem egy kis avasi harangtorony vagy más.
Balogh Attila: – Ezeket a tizen-huszonéveseket aligha a hatvanas évek Kádár-rendszere iránti nosztalgia motiválja…
Merényi Dániel: – Jövőre leszek 40 éves és bevallom, engem a végletekig fáraszt már ez a dolog: hogy egy bizonyos generációnak, tőlünk idősebbeknek mindenről az jut eszébe. Lélekben már nagyon szeretnék „kikönnyülni” és az avasi kilátóban egy épületet látni, vagy egy szimbólumot, vagy akármit.
Balogh Attila: – Tíz embert az utcán megkérdeznénk, hogy az avasi kilátó szerinte milyen építészeti stílust testesít meg, akkor nyolcan mondanának valamit, ami nem az. Rosszul válaszolnának. Egy olyan építészeti stílust mondanának, ami a közvélekedés szerint ahhoz a bizonyos politikai rendszerhez kötődik, de rosszul mondanák, mert az épület nem azt az építészeti stílust képviseli. A tavalyi beszélgetésen itt volt az egykori építésznek, aki 1963-ban tervezte, a két lánya, egyikük maga is építész és Párizsban dolgozik – érdekes véletlen összefüggés –, akkor elmondták, hogy az édesapjuk aztán minden volt, csak annak a rendszernek a politikai híve nem; abszolút az ellenkezője volt, tehát ha ő valamit nem akart, akkor annak a rendszernek jelképet…

Kiss László: – Millió város van a világon, amelyik ismert, és szeretne, de nincs egyetlen épületben megfogalmazható egyedi szimbóluma. Van, ahol ez összejön, van, ahol nem. Gondoljunk Bécsre, ott is van egy nagy tévétorony, még forog is a teteje: nem tudom, kinek jut eszébe Bécsről ez a torony. Jártam ott, de nem ez jut róla eszembe. Szerintem az löki itt félre kicsit a dolgokat, hogy ez egy nagyszerű épület, amit sokan sokféleképp szeretnek, de az is elvitathatatlan, hogy amit a külsejében, megfogalmazásában szimbolizál, az egy korszakhoz kötődik és nem politikai korszakra gondolok, hanem a formatervezés, az építészet, a stílusvilág korszakához, ami mögött ott volt az a politikai-gazdasági jelentés, a kettő nem választható el egymástól. Egyszerűen elmúlt az az idő, hogy ez a város szimbóluma és akkor mindenre ezt tesszük. A logókat is áttervezik tízévenként, amivel egy város operál. Nagyobb kérdés az, hogy van egy nagyszerű épület, amit nagyon sokan ismernek: mit kezdünk vele? Mert az a legnagyobb baja, hogy ez így jelenleg halott – és egy halott dolgot nem lehet szimbólummá tenni. Ez nem egy várrom, amire azt mondjuk, hogy itt vadászott annak idején nulladik Lajos és ettől majd izé. Ez egy használható és funkcióra tervezett épület, de jelenleg halott. Hozzátenném, az egész környezetével együtt. Hét-nyolc évvel ezelőtt, az akkori városvezetés, aminek voltak ilyen kulturális vonzódásai, arra gondolt, hogy egy elektronikus zenei fesztivált kellene csinálni. Még a top-top-top dj-k fellépési díja is töredéke egy közepes zenekarénak, tehát nem drága dolog egy színvonalas, kifejezetten világszínvonalú underground zenei fesztivált csinálni. És miért ne lehetne Miskolc a központja és a fesztiválnak a szimbóluma – nem az egész városé – lehetett volna ez a torony. Egy ötletmorzsa; nem lett belőle semmi. Azt gondolom, a fantázia is hiányzik hozzá, az akarat is, ahogy mondod, és egyáltalán, olyan rettenetesen konzervatív dolgokban gondolkoznak, nem abban kéne…

Szunyogh László: – A tavalyi építészkollégák teljesen egyetértettek abban, hogy ennek a városnak a szimbóluma akkor is, ha akarjuk, ha nem akarjuk…
Fazekas Csaba: – Ennél „kilátóbbat” nem nagyon lehetne csinálni! Ez egy kilátónak épült, turisztikai célpont. Az más kérdés, hogy erre rá lehet építeni sok más funkciót is, büfét, közösségi teret, bármit, ez már a hasznosítás kérdése. Hogy melyik korszakban született: nem gondolom hogy ez bármilyen módon a XX. század utolsó harmadának vagy az államszocialista korszaknak lenne valamiféle alkotása. A szimbólumok tudnak funkciókat váltani, tudnak új tartalommal telítődni. Egyáltalán, a tény, hogy 25 évvel később még arról beszélünk, hogy ez szimbólum vagy nem szimbólum a rendszerváltás után, ez azt jelenti, hogy nem egyértelműen csak ahhoz a korszakhoz kötődik. Példaként, mondjuk, a gellérthegyi szabadságszobrot tudnám felhozni, ami aztán tényleg egy korszaknak a szimbóluma volt, annak is építették, szándékoltan. Ma ha ránéz valaki, akkor nem azt mondja: na ez a kommunista elnyomásnak a szimbóluma és szegény magyarok megaláztatásának a kifejezője. Olyannyira, hogy a 2024-es olimpiai pályázatban a Szabadság-szobor szerepel. Tehát már annyira megváltozott a jelentéstartalma. Szóval úgy gondolom, hogy ez lehet a modern Miskolcnak, a XXI. századi Miskolcnak a szimbóluma is, meg a réginek is. Nem olyan, mint egy avasi panelház, mert az is egy korszaknak a szimbóluma, csak még lakóépület…, még nem lehet műemlékké nyilvánítani. Ha a közösségi tér jellegű funkciók megtalálása bekövetkezik, logóként megjelenik, satöbbi, akkor nem a történetisége fog ennek az objektumnak felmerülni. Hanem valóban a Miskolccal való azonosíthatóságának a lehetősége.




Sélley Andrea: – Szerintem nem a funkció az alapvető kérdés. Nincs olyan miskolci, aki ne tudná, hogy van avasi kilátó, létezik, volt, van, lesz. A szimbólum-léte nem kérdés. A gyerekeim annyira evidensen, 10-18 évesen jönnek, látják, nézik, csodálják, az életük része, mint ahogy a 70-es évekbeli gyerekeknek is. Valahogyan értékként kezelni… szerintem most nincs a helyén.
Kishonthy Zsolt: – De hogy lehet kezelni? Úgy, hogy működtetni kell.
Sélley Andrea: – Nem biztos.
Kishonthy Zsolt: – De nézni kell? Vagy mit jelent?
Balogh Attila: – Képzeljük el ugyanezt a kilátót, mindennel, egész történetével, kinézetével, de nincs az az éttermi szint. Nincs semmi, tömör vasbeton. Akkor is ugyanaz a kilátó, de akkor, ugye, nincs mit rajta hasznosítani.
Kishonthy Zsolt: – De ha van, akkor miért nem használják ki?
Balogh Attila: – … Viszont itt van.
Kishonthy Zsolt: – Most még a szimbólumról beszélünk?
Balogh Attila: – Abba az irányába nem akarunk elmenni, hogy itt milyen konkrét vendéglátóipari hasznosítás legyen, kávézó kell-e vagy söröző, ez minket most nem érdekel, meg hogy hány ezer forintba kerül havonta a bérleti díj.

Kiss László: – Ha mondjuk, netalántán, ez egy olyan város lenne, hogy beszélgetnénk az emberekkel, akkor erről el lehetne beszélgetni, hogy a miskolciak mit gondolnak erről a kilátóról, mit kéne csinálni. De mindig csak ingatlankezelési szinten rétegződött a dolog, meg hogy ne dőljön össze, meg ne essenek le róla a betondarabok.
Koleszár Péter: – Az egész szimbólum-tétel megásta a gödrét ennek az egész kilátónak. Azzal, hogy definiáljuk vagy legalábbis beszélünk róla, hogy ez most a múlt vagy nem múlt, táptalajt adunk ahhoz, hogy a politikusok valamiféle katalizátornak tekintsék a mi alátámasztásunkat… Mondok egy példát: két évvel ezelőtt az önkormányzati választáshoz az egyik garnitúra ezzel a logóval indult, a másik garnitúra pedig tíz darab épületnek a sziluettjét jelentette meg a honlapján, a tíz épület közül nem sikerült kiválasztani a kilátót. Tehát az első tízbe nem fért be az egyik oldalon, a másik csak ezt választotta az embléma-rendszerébe. Azt gondolom, a kilátó egy ilyen politikai harcnak az áldozata. Egy kicsit mindig mélyebb ez a gödör, amiből ki kellene mászni… Vannak civilek, akik próbálják betömni ezt a gödröt, a padoknak a festésével vagy olyan kezdeményezésekkel, amit mi is csináltunk néhány évvel ezelőtt a kilátó 50. évfordulóján. Vannak ilyen próbálkozások, de mindig úgy tűnik, mint ha politikai ellenmozgalom lenne. Én már szeretném hallani egyébként a városnak a „nem szeretem a kilátót” oldalát: hogy például miért volt az első költségmegtakarítási intézkedés az új városvezetésnek az, hogy lekapcsolták a többszínű kivilágítást. Nem tudom, a választás volt október 13-án és lekapcsolta 19-én a városüzemeltetés. Ez egy „üzenet” volt. Hál’ istennek időközben visszatértünk oda, hogy megint látható a kilátó a városból.
Kiss László: – Erre a kilátóra, leszámítva, hogy voltak megóvási meg statikai munkálatok, igazából soha nem csoportosítottak ide pénzt. Emberemlékezet óta senki nem tett érte komolyan, se a szocik, se a mostaniak, mindig volt valakinek valami nyűgje ezzel, mindenki megtalálta a maga kifogásait. Szegénykém elátkozott.



 Koleszár Péter: – Az Üvegtigris című fim jut eszembe: amikor azt mondják, hogy rossz helyen van… A kilátóról is azt gondolom, hogy rossz helyen van ez a kilátó, mert nem a belvárosban, könnyebben elérhető helyen.
Kolostori Gábor: – A város logója jóval többször változik, mint kellene… Ez a kilátó funkciójú épület, televízió- és rádióadó torony, amire rálátnak nagyon messziről és ez ellát nagyon messzire, praktikus és ugye, a mobil szolgáltatók is megtalálták, és maga az épület nagyon jól rajzolható, három-négy vonalból megrajzolható, nem véletlen ez a sok házi készítésű kilátó is, sokkal egyszerűbb, mint a lillafüredi Palotaszállót fából összerakni, szóval a legegyszerűbb logó szempontjából, tök logikus. Tehát ha eltolnék minden történelmi nehézséget az épülettől: van egy város, van egy hegyszerű dombja, amin áll egy mindenhonnan látható épület – bárki idegen jön, az az első, hogy észreveszi, mert kiszúrja a szemüket képletesen és ide akarnak följönni, megnézni. Szégyen, ami most van. A Toronyalja utcán laktunk, megállnak sokan autóval, hogy hogy lehet feljutni és nagyon zavarban vagyok, hogy ezt hogy magyarázzam el…
Balogh Attila: – Abszurd helyzet, itt van a belváros fölött, mindenhonnan mindenki látja – de hogy hogy lehet idejönni?!
Kolostori Gábor: – Pár táblát kellene logikus helyeken kitenni, hogy autóval megközelíthető, gyalog ugyanez. Nagyjából úgy szoktam elmagyarázni: induljanak itt fölfelé és ahogy megy föl az út, egyszer csak oda fognak érni. Kiadványokra rá lehet tenni. Most ez a városlogó, ami van, ugye, ezen sincs rajta. Sok minden rajta van, a Barlangfürdőtől a Palotaszállón keresztül a várig sok minden, ez éppen nincs rajta.

Petruskó Norbert: – Könnyen rajzolható szimbólum. Egyszer rajzoltam egy ilyen háromszöget, rá két vonás: és mindenki tudja, hogy ez a kilátó! Érdekes párhuzam: pár évvel ezelőtt egy miskolci tetoválóművész készített egy „áj láv Miskolc” matricát, amin a szívet a kilátóval helyettesítette, és pont tegnap láttam egy ilyet kiragasztva egy autón. Nagyon gyorsan elterjedt és tök jópofa volt, és mindenki kérdezte, hol lehet ilyet szerezni. Egyszerűen felismerhető és köthető: ha ilyen van az autón, az biztos miskolci! Annyira jellegzetes valami. Lehet szimbólum a Diósgyőri vár, lillafüredi Palotaszálló, bármi, de azt valóban elég nehéz lerajzolni meg gyufából összepakolni. Ez egy tökéletes logó.
Kishonthy Zsolt: – Tudja valaki, a rendezési tervben itt a környéken mi szerepel? Egyáltalán a státusa ennek a környéknek?
Szunyogh László: – A szabályozási tervben semmi különleges nincs. Elhangoztak ígéretek a városvezetéstől, elkezdődött valami, a közművek rendbetételével kezdődik. D a rendezési tervben semmi különös nincs, az van, ami a jelen állapot.
Kishonthy Zsolt: – Itt nőttem fel, és volt egy nagy étterem diszkóval meg élőzenével, a 80-as években, vagy a 70-es évek végén bonthatták le, tehát nyilván mindennek kell valami környezet – gyakorlatilag itt egy légüres térbe vagyunk zárva. Feljön valaki és csak ez van. Mert ha ilyen kis bódék lennének, sütödék…
Merényi Dániel: – Pincék...
Kishonthy Zsolt: – Ezt kellene körbevenni valamikkel.



Koleszár Péter: – Nem biztos, hogy egy állandó funkcióban kell gondolkodni. Az operafesztivál idején, pár évvel ezelőtt felhoztak ide egy előadást, az Aidát. Úgy gondolom, az olyan esemény volt, amivel szerethetőbbé lehet tenni a város egyes elemeit.
Merényi Dániel: – Amikor valami történik a városban, akkor itt is történjen valami!
Petruskó Norbert: – Nincs baj, hogy szerethető-e vagy nem. Pont a matrica, amiről beszéltem: nézegettem egy időben, hogy fiatalabbak vagy idősebbek, és azt láttam, hogy ugyanúgy kiragasztották az autóikra 40-50 éves emberek, mint a 20 éves gyerek, aki odanyomta a graffiti mellé a szétbombázott Erzsébet fürdő oldalára.
Kiss László: – Nem véletlen, hogy egyfajta szubkulturális elem lett, még egy csomó minden egyébbel együtt, nem csak a kilátó, hanem a Vasgyárnak bizonyos dolgai, ilyen-olyan jelképei Miskolcnak. Biztos ismeritek a 101B-seknek a honlapját,  akik ebből trikókat, sapkákat is gyártanak. Ebben van egy kis lázadás jelleg is, az emberek imádják, ha valami ha nem is tilos, de nem a mainstreaimben van. Ebből tényleg lehet divat. Van egy általános divathullám, Miskolctól teljesen függetlenül, ez a korszak a kagylófotellel – van olyan ismerősöm aki meggazdagodott abból, hogy felvásárolta, nem is kellett felvásárolni, csak össze kellett gyűjteni ezeket és most horribilis pénzekért kölcsönzik filmforgatásokhoz, ahol 60-as, 70-es évekbeli miliőt kell teremteni. A másik marha nagy probléma, hogy ezt a kilátót és a környékét az éltette annak idején, hogy az embereknek az időtöltésébe tartozott, hogy az Avason sétálgatnak. Aztán jött egy hosszú korszak, amikor sehol sem sétálgattak, itt sem. Most megint van egy pici változás, menjünk futni, ilyesmi. De az az élet, az egyelőre nincsen, azt most már csak generálni lehet, magától nem áll vissza: Az emberek ahhoz vannak szokva, hogy nekik valamilyen eseményt kell gyártani, és akkor lassan visszaszoknak valahova. A saját fiam jut eszembe: amikor otthon ültek az akkori barátnőjével és mondja neki a lány, hogy nem megyünk el sétálni? Mire Ádám: sétálni?! Mintha azt mondta volna, ugorjunk egy fejest az izébe. Tehát nincs benne ebben a mai mindennapi családi kultúrában. Emlékszem, apámmal tíz centit lesétáltunk a lábunkból, mert ide kellett jönni, kész. Ezért eseményeket kell gyártani, hogy az embereket újra oda visszahúzza. Én ezt hiányolom: pénz sincsen rá, de ötlet sem. Körülbelül odáig szoktak terjedni az ötletek, hogy itt lehessen fagyit nyalni, fontos, egy alap, de ennél sokkal többet kéne tenni, hogy történjen valami.

Dombovári Ágnes: – Logó szempontjából ez valóban egy ideális épület, nagyon egyszerű és nagyon markáns. Várból rengeteg helyen van, templomból rengeteg helyen van máshol is, viszont ennyire egyedi formájú jel nagyon kevés városban fellelhető, mindenképpen egy ideális választás. Viszont nem tudom, mennyire kell ezeket a dolgokat erőltetni. Jól meg lehet logónak csinálni a, mit tudom én, a lillafüredi kastélyt is, a grafikus megoldja. Ami a kilátó mellett szól: ritka, hogy egy városban, a város közepén, mindenhonnan látszódna a „logó”. Tényleg az a kérdés, ebbe mennyire lehet beleszólni. Egész beszélgetés arról szól, hogy mi a célunk végül is ezzel az egész kilátóval: azt szeretnénk, hogy szimbólum legyen, vagy nem is, vagy hagyni, hogy természetesen történjenek a dolgok és akinek ez fontos, az majd felkarolja és csinál vele valamit, vagy kierőszakolni egy kis támogatást a városvezetéstől. Dönteni kell abban, mennyire teszünk érte, vagy mennyire hagyjuk ennek a természetes folyását.
Petruskó Norbert: – Ahogy jöttünk föl, a falak tele vannak firkálva üzenetekkel, mindenféle dolgokkal, tehát ha akarjuk, ha nem, ez a fajta szubkultúra megtalálta magának.
Balogh Attila: – Az üzenetek ráadásul állandóan változnak, mert lemosatják és újak és újak és megint újak kerülnek fel. Tegnap beszélgettünk róla, hogy kamerákat kellene elhelyezni, 365 napon át, órában filmezné ezt a folyamatosan változó felületet, versikék, meg „szeretlek” meg „utállak”, rajzocskák, ez már egy művészeti alkotás lehetne, ez az „élő fal”.
Petruskó Norbert: – Valóban Avas feliratú pólókat gyártanak, az emberek hordják, a fiatalok hordják, igen, ez most trendi: ha külsődben odakötöd magad a te városodhoz vagy lakóterülethez, ahova tartozol. Lehet, ez ki fog fújni, nincs mögötte valódi filozófia vagy bármi, de akár a hasznosításban is segíthet, hogy ez egy könnyen azonosítható és egy bizonyos szubkultúrához kapcsolható épület.



Kiss László: – Kérdésem: miért kell nekünk azon görcsölnünk, hogy ez egy hivatalos szimbólum legyen? Mi gátolja meg az embereket abban, hogy ez a szimbólum és mi ezzel foglalkozunk, és marhára nem érdekel minket, hogy a költségvetési pénzek, meg kik mit rajzoltak meg?
Szunyogh László: – Ez az, ami minket zavar ebben az egész dologban: ha a feje tetejére áll akárki, az én szememben akkor is szimbóluma marad a városnak. Teljesen mindegy, hogy fölrajzolják-e a Cinefestnek a logójára vagy nem rajzolják, vagy bárhova, de az a gondom, hogy mivel ezt nem te kezeled, nem én kezelem, hanem egy általunk megválasztott testület, egy városvezetés, ezért azt gondolom, hogy nem kezeli a helyén. Nem az a baj, hogy nem teszik ki a Városháza elé egy képen a kilátót, hanem hogy nincs a helyén tartva! Elhangzott, hogy Párizsban mindenki Eiffel-tornyot vesz, én is vettem, és azt gondolom, avasi kilátót is vennének, aki idejön, az a kevés, nem annyian, mint Párizsban. Az épület annak idején tévé-átjátszó adónak épült és ma már átvették ezt a mobiltelefon- és egyéb antennák, de eredeti szerepét az épület a mai napig betölti, funkcionál. Az még adalék, hogy ha már építettek ide annak idején egy  ilyen átjátszótornyot, akkor lehetne onnan kilátni is, és adalék volt, hogy akkor már miért ne tennének presszót is ide.



Fazekas Csaba: – Volt egy kilátó, amit 1956-ban szétlőttek, ezen a helyen állt, arrébb, és vagy igaz, vagy nem, de ezt azért is építették, hogy elfedjék azt 56-os kötődést...
Szunyogh László: – Volt szerencsém ismerni a tervezőjét, az akkori főépítészt is, utóbbi mesélte – szó nem volt erről! –, hogyan keresték meg azt a helyet a városban, ahova TV-adót érdemes tenni. Nem véletlenül találták meg ezt a helyet, nem véletlenül látszik ez mindenhonnan: mert innen tud minden irányba sugározni. A tervezője pedig elmondta, esze ágában nem volt „szimbólumot tervezni”; egy jó épületet akart, ami nagyon jól sikerült, zenében is van ilyen, vagy megeszi a közönség, vagy nem.
Petruskó Norbert: – Én nem érzem annyira tragikusnak, tehát ez az épület semmivel jobban nincs elhanyagolva, mint sok más miskolci. Ha az Erzsébet téren megáll az ember és jobbra néz, arra néz, ott lát egy szétbontott szállodát, mellette mozit, amit úgy bontottak szét, hogy működött és szépen fel volt újítva, egy uszodát, aminek a medence részét elbontották és azóta is ott van a falon a csempe… És ez senkit nem zavar ebben a városban. Felnézek a másik irányba, az avasi pincesorra – a legtöbb magyar város a fél karját odaadná, ha ilyen lenne, hogy a belváros közepén van egy forrás, mellette szálloda, egy pincesor, és az is ugyanúgy el van hanyagolva. Civilek próbálják megmenteni, próbálják megtölteni élettel, de hát ezek sokkal kellemetlenebb látványt nyújtanak, mint ez a kilátó, bármilyen elhanyagolt állapotban legyen is...
Merényi Dániel: – Ez számomra azt mutatja, hogy a csík tolja a repülőt! Hogy itt van egy városmarketing az önkormányzatnál, eldöntik, mik lesznek azok az igényes részei a városnak, amire majd büszkék leszünk – de ha nem Miskolc város közönsége jelöli ki, vagy közöttük jelölődnek ki ezek a pontok, amikre büszkék vagyunk, amit együtt hoztunk létre… Nekem is van pincém az Avason, dédapai örökség, egyetlen ingatlanvagyonom, és borzasztóan zavar, hogy van itt egy budapesti rendezésű sörfesztivál a Népkertben, annak ellenére, hogy Miskolc és a pincéi, tehát a borkereskedelem, bortermelő régiók találkozásánál fekszik Miskolc és hatalmas történelmi hagyománya van, itt van a Sörfesztivál… És ezt nem mi döntöttük el, nem úgy történt, hogy a miskolciak egy emberként azt mondták, a Népkertben sörfesztivált akarunk!, és intézze el a város… Vannak civil kezdeményezések, kicsik maradnak, erőtlenek, ugyanakkor vannak felülről érkező dolgok rengeteg pénzzel, iszonyatos kommunikációs háttérrel és vagy örülünk, vagy nem. Azt hiányolom, hogy mintha nem közösség lennénk, mintha a város nem működne városként...

Sélley Andrea: – Tíz hónapunk volt arra, hogy kísérletet tegyünk arra, hogy az önkormányzat adott városfejlesztési lehetőséget megfuttassa a városlakókkal: ez volt a mi felkérésünk, norvég pályázatból. Olyan online felületen, ahol lehet véleményeztetni, párbeszédet folytatni, nagyon macerás, közösségi tervezésnek hívják, mindenki utálja, problémás, nyilván. Az avasi kilátóval kezdtük volna, milyen jó volna, ha egyáltalán a városlakókat megkérdeznénk, ki mit gondol erről, szimbólum-e, funkciója lehet-e. És nem ment át tíz hónap alatt ez a vágyunk,  hogy bármilyen kérdést a városlakók irányába feltegyünk. Az önkormányzás azt jelentené a városnak: valamilyen ügyért meghatalmazok valakit… Viszont odáig eljutottunk és ezt azért akarom veletek megosztani, mert ez kicsit a civil társadalom tanulsága is lehet: sokáig a tervezési osztályon kopogtattam, azt gondoltam, az ITS-hez társuló EU-s források döntéséről a tervezési osztály gondoskodik, és nem, a kommunikációs és marketing osztály gondolkodik arról, hogy például egy ilyen fejlesztés során lehetne egyáltalán megkérdezni az embereket erről. Ennyi a tanulságom, nem jutottunk tovább, társadalmasítás vagy közösségi tervezés, semmi...
Merényi Dániel: – És mi az, amire a miskolciak büszkék lehetnek? Kóstoltátok a miskolci ínyenc kolbászt?



 

Szunyogh László: – Felejtsük el a szimbólumot és hogy el van hanyagolva mint építészeti alkotás: mit gondoltok róla, ez egy jó épület, vagy ez egy rossz épület, vagy átlagos? Tudjátok-e, hogy ki tervezte az avasi kilátót? Édesapám még élt, akkor sétáltam vele, büszke volt a fiára és azt mondta, neked egy jó szakmád van, mert te megtervezel valamit, aztán kiírják, hogy tervezte és az építész nevét. Ő sebész és már operált a városban nem tudom hány ezer embert, de ő nem varrhatja oda a hasára az aláírását, hogy operálta XY… És akkor mondtam apának, hogy na de – pont itt voltunk a belvárosban a kilátó alatt –, nézz már föl a kilátóra, ez a város egyik legismertebb épülete, tudod-e, hogy ki tervezte. Édesapám nem tudta megmondani. Nem tudom, közületek hányan tudják...
– Hofer Miklós tervezte.
Szunyogh László: – Igen, nekem könnyű tudni, mert tanárom volt az egyetemen.
Balogh Attila: – Nekem is, hadd dicsekedjek.
Kiss László: – Sőt, nekem is.
Szunyogh László: – De mit gondoltok mint épületről? Elmondhatom, amikor itt ültek építészek, egybehangzó véleményük volt erről: jó épületnek gondolják.
Kishonthy Zsolt: – Végighallgattam a tavalyi beszélgetést, szó van arról, hogy a legnagyobb konzol Magyarországon – a betonkonzol azt jelenti, ugye, hogy egy függőleges felületből kiáll egy vízszintes valami és az valamilyen módon megtartja magát.
Balogh Attila: – Igen, tehát most lógunk a levegőben...
Szunyogh László: – Ha valaki mögöttetek egy lángvágóval a fűtőcsövet el akarja vágni – akkor le fogunk szakadni, mert az, ugye, nem fűtőcső, hanem az tartja ezt a szintet.

Kishonthy Zsolt: – Amit ez képvisel formailag: minden műalkotás akkor jó, ha időtlen bizonyos szempontból, másrészt meg teljesen ki tudja fejezni azt a kort, amiben született, és ez abszolút benne van ebben a 60-70-es évekbeli formakultúrában. Hogy technikailag még egy ilyen fantasztikus dolog megvalósult… Műszakilag is jelentős épület. Hát, kicsit olyan szögletes, ugye.
Merényi Dániel: – Kimondható, hogy szocreál épület?
Kishonthy Zsolt: – Semmi köze a szocreálhoz. Ez egy modernista épület.
Kiss László: – Nem könnyű olyan emblematikus épületeket találni, amelyek bármilyen kort kitűnően jellemeznek és amellett nívósak is.

Dombovári Ágnes: – Annak ellenére, hogy ez jó építészet és egy jó épület, az átlagközönség számára nehezen szerethető és nehezen befogadható. Mert ennyire rideg, ennyire vonalas. Mikor egy építészeti mű turisztikai vonzerővé válik, az általában valamilyen látványépítészet. A Sydney-i operaház volt tavaly egy ilyen jó példa: azért az egy nem építész számára is egyfajta olyan sajátos műalkotást képvisel, ami lenyűgöző és tetszik! Vagy az Eiffel-torony. Ezek magukban, a látványuknál fogva is sokkal barátságosabbak. Akik nem szakértői a statikának, nem feltétlenül látják meg egy épület mögött azt a szerkezeti szépséget, amit egy építész rögtön meglát, vagy egy kicsit is ebben jártas benne. Szerintem ez fontos kérdés.
Fazekas Csaba: – Ami viszont biztos, akár szép, akár nem: egyedi ez a kilátó, azért is beszélgetünk itt erről, mert nem csak hogy Miskolcon nincs még három ilyen, hanem hasonlóról nekem legalábbis nincs tudomásom sehol máshol. Hogy kilátóként egy városban egy ilyen épület ezt a funkciót töltse be, és ez az egyediség szerintem, ami izgalmassá teszi.
Petruskó Norbert: – Fontos, hogy tényleg egyedi, könnyen azonosítható – viszont nehezen szerethető, szürke és beton, és ebben a formájában hogy turistatömegek álljanak sorba, az kizárt. És ez nem is baj. Miskolcnak van több emblematikus épülete és megtalálhatja magáét a turista a Diósgyőri várban, a helyiek meg ebben.

Kupcsik Sarolta: – Ha megkérdezünk egy átlag-miskolcit, aki itt éli az életét, és függetlenül attól, 20 éves vagy 70, hogy mikor volt utoljára a kilátóban, nem itt fenn ebben a térben, hanem eggyel alattunk, a kilátó teraszán: azt gondolom, elég rossz arányt kapnánk. Csak úgy nem jönnek fel az emberek. Ahhoz valóban valamilyen történés kell, ha nem is egy állandó funkció, hanem valami olyan attrakció, egyedi, mondjuk, amit említettél, az operafesztivál előadása. Csak úgy nem jönnek fel, fiatalok főleg nem.
Petruskó Norbert: – Én ezzel vitatkoznék! Pont azt látom a Facebook-on, hogy szétszelfizik a kilátót – lehet, hogy nem tudják, hogy mi ez vagy miért érdekes.
Kupcsik Sarolta: – A kilátásért jönnek fel.
Petruskó Norbert: – Nagyon sokan lent állnak meg és úgy csinálnak szelfit. Lehet, nem is tudják, hogy tévétorony volt vagy kávézó. De van annyira emblematikus.



Kiss László: – Jöttem apámmal, kaptam egy fagyit, ő ihatott egy sört, Panoráma, meg nem tudom, hogy hívták azt a rettenet helyet, akkor is csak ki lehetett nézni, annyi volt, hogy nem a fagyiért sétáltam föl, de benne volt az életmódban, a szokásokban. És most mások a szokások. Azon kellene elgondolkoznunk, hogy lehetne ebbe visszailleszteni. Nem lehetetlen, mert vannak halott helyek, amiket pillanatok alatt fel lehetett éleszteni. A mostani Szinva terasz helyén, nem tudom, ki emlékszik, hogy az hogy nézett ki, és ezzel együtt az akkori Villanyrendőr emblematikus találkahely volt. Vissza lehet ezeket a dolgokat ültetni, csak kell hozzá közös akarat, ami hiányzik, jelenleg ez nem fontos kérdés a város életében, nem foglalkoznak vele és kész.
Szunyogh László: – Olvastátok-e azt a régi újságcikket – Dobrossy monográfiájában idézi –, a pontos dátumát nem tudom, abban panaszkodik az újságíró, hogy a miskolci ember már csak olyan, hogy itt van a belvárosában, fent ez  a fantasztikus kilátó, fölnéz rá, nagyon szép –  de följönni föl nem jönne… Szóval nem csak mostani probléma.
Koleszár Péter: – Ez egy rendkívüli hely. Egy nagyon kreatív csapat vagy ember kell, aki ebből olyat csinál, hogy tényleg szerethető legyen. Talán még nem is járt ebben az épületben az illető. Lehet, a civil szférából fog idekeveredni az az ember, aki ennek a jövőjének a megálmodója lesz. De ehhez az kell, hogy valaki, ahogy most az Észak-Keleti Átjáró Egyesület, felhozza azokat az embereket, akik bele tudnak szeretni az épületbe. Ha zárva van, akkor nem fog feltalálni…
Kiss László: – A laposon lakó debrecenieknek volt egy víztorony, a Nagyerdőben, és azt egy kulthellyé varázsolták, funkcionálisan annyira sem jó, mint ez, de él a dolog, elkezdték éltetni.



Szunyogh László: – Amikor egy időben működött, jóval a rendszerváltás után, egy kávézó, a két gyerekemmel szinte nem volt hónap, hogy ne jöttünk volna fel. Itt leültünk, mindig sötétedés előtt jöttünk. És aztán hogy ez bezárt, nincs élet évek óta. Visszajövök gyakran. Minden külföldi vendégemet elhozom ide, legutóbb olyan svédországi vendégeket hoztam, akiknél kint magam is jártam, elvittek a víztoronyba, ahol valóban kilátó volt, ugyanilyen szögletes, nem szerethető – de nagyon jól ki volt találva. Ez itt nincs „kitalálva” – de a svédországi vendégeim rendkívül hálásak voltak, hogy megmutattam nekik a mi kilátónkat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése