2017. május 26., péntek

Ki nyer holnap? Azaz a szombati városi túrán

Reiman Zoltán az ügyes és szerencsés nyertes! Levélben is értesítettük őt, és ezúton is reméljük, eljut hozzá a hír: várjuk őt a május 27-i Tetemvár–Népkert túrán, hogy átvehesse a díját.
Ez a nyeremény pedig nem más, mint egy-egy példány a nemrégiben az Észak-Keleti Átjáró Egyesület kiadásában megjelent útikönyvből (1. kötet), valamint a vasgyári kolónia évszázados történetét feldolgozó füzetből.

Mindenkit szeretettel várunk, s mivel sok érdekesség fog elhangzani a meglátogatott városrészek, utcák, épületek, terek kapcsán, semmi okunk, hogy most lezárult nyereményjátékunk helyes válaszait addig titkoljuk. Annál is inkább, mert a részvevőket a séta során újabb kvízkérdések várják, amelyek helyes és gyors megválaszolásával ugyancsak az említett köteteket nyerhetik meg.

De lássuk akkor egyelőre a héten feltett feladványok megfejtését.
Az alábbi három kép volt az apropó:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése