A beszélgetés résztvevői: Balogh Attila (Észak-Keleti Átjáró Egyesület) és Szunyogh László (megyei főépítész) moderátorok, Pottyondy Péter (az új DVTK-stadion tervezője), Mucsi Emese (Artmagazin), Kapusi Krisztián (Herman Ottó Múzeum), Kaposi Viktor (fotós), Princz András (mérnök), Viszlai József (volt városi főépítész).
(Az előző két, hasonló fórumon elhangzottak szöveges átiratban elolvashatók az Avasi Mozaik, illetve az Avasi ösvények című kiadványokban, valamint az utanamsracok.blogspot.hu weboldalon. Jelen beszélgetés szövege nyomtatásban megjelent az Avasi pincék mélyén című kiadványban.)
Szunyogh László: Pottyondy Péter érdekes dolgot mondott. Hogy te is szereted ezt a kilátót, egy jó épületnek tartod, de: ha kinézek, nem látok mást „csak egy Miskolcot”. Nem olyan különleges, mint ha a Grand Canyon széléről néznénk ki. Akárhányszor feljövök, nekem mindig izgalmas, mert nyilván kötődöm a városhoz és minden részlete izgalmas, amit látok.
Pottyondy Péter: Ezt a „csak”-ot és azt főleg, hogy „csak Miskolc”, nem így értettem. Azt próbáltam mondani, hogy az a szövet, ami itt látszik, az nem „égbeli” látvány. Ha távolabb nézek, a Bükköt látom, az igen, de messze van. Kicsit hasonló: én Óbudán élek a Hármashatár-hegy oldalában. A szobámból ahogy kinézek, a békásmegyeri lakótelepet látom, és messzebb a fóti templom két tornyát. Amikor este kinézünk az ablakon, akkor akár Párizs is lehetne előttünk, mert látunk egy folyamot, egy csomó sugárutat, ami ki van világítva, és az már olyan szabad képzeteket kelt, amihez az ember tud ragaszkodni. Azt próbáltam elmondani, hogy valószínű, hogy este itt nagyobb élmény lesz kinézni, mint most, nappal. Most a fáktól sem nagyon látni.
Balogh Attila: Ez rámutatott egy kettősségre. Ez egy kilátó, tehát maga az objektum akármilyen is lehetne, a lényeg, hogy fel lehessen itt mászni a hegyre és le lehessen látni. Másrészt meg egy építmény, egy különleges építészeti objektum, ami meg állhatna bárhol, akkor is ugyanaz lenne.
Meggyőződésünk, hogy ez annak a kornak, a 60-as éveknek és a modernista építészetnek országosan is kiemelkedő alkotása, vannak arra utaló jelek, hogy nemzetközileg is számon tartják Hofer Miklósnak ezt az építményét.
Szunyogh László: Volt egy gyerek-rajzpályázat, a kilátót kellett lerajzolni, és azt láttuk, hogy szinte minden rajz feketén-sötéten ábrázolta a tornyot.
Balogh Attila: És egy monstrumnak! Hatalmas betonszörnyetegnek. Pedig én úgy látom a tévétornyot, hogy kifejezetten kecses, mint egy balett-táncos, itt fenn a hegy tetején. Vasbetonból van, de világosszürke. Számomra egy színes, vidám hangulatot sugárzó építmény.
Szunyogh László: Vannak színes kilátós képek is a rajzok között! Ez az épület különleges formavilágot képviselt a hatvanas években, újdonságot.
Mucsi Emese: Úgy látom, mint aki nem itt élek, hogy az egész idevezető út, meg hogy hogyan van kitalálva építészetileg az, hogy feljutunk ide ehhez a látványhoz, az egyáltalán nem vesztett az aktualitásából. Látom, hogyan használnak hasonló épületeket Budapesten, Az ilyen használaton kívüli épületek, amik lakhatóak, illetve használhatóak, hogyan kerülnek újra vissza a körforgásba. Vannak lehetőségek. Amikor megérkeztem, nagyon sokan voltak itt, és az első benyomásom az volt, hogy ez hasznosul. Ki is van építve, belsőépítészetileg meg van oldva a vendéglátás lehetősége. Egyidejűleg emlékműként is értelmezhető. És ha fel van töltve valamilyen tartalommal, akkor meg lehet a funkcióját találni. De ha nincsenek szervezett programok, akkor nincs az a vonzereje, hogy csak maga a hely miatt, az élmény miatt jöjjenek ide. Be lehet látni az egész várost, az egy olyan élmény lehet, ami idehívja esetleg a miskolciakat is. Nagyon impresszív ez a látvány.
Princz András: Ez az épület elsősorban az építészeknek érdekes. Az épület egyébként korszerűtlen... az építészeti alapgondolat, amire megcsinálták. Az alapgondolat az volt ’56-ban: leégett az avasi kilátó, hogyan pótoljuk. Plusz kapcsoljuk össze egy tévétoronnyal. Szerintem maga az épület rendben van, csak teljesen megváltozott azóta a helyzet. Akkor még az emberek sétáltak, feljöttek ide, a környéken voltak a Pfliegler-villák, a Panoráma söröző, élt a környék. A rendszerváltás környékétől ez az egész megszűnt. Halódik, a város nem találta ki a funkciót. Feljössz, megnézed a látványt, egyszer megnézed, holnap nem biztos, hogy visszajönnél érte. Magyarországon, sajnos, a szegényemberek építkezési metodikája folyik. Azt jelenti, hogy megépítjük az épületet, nem találjuk ki hozzá a funkciót, és ami még szomorúbb, nem találjuk ki, hogy hogyan lehetne olcsón üzemeltetni.
Szunyogh László: Ha belegondolunk, hogy most ide fel kell hozni a presszóba nem tudom hány rekesz sört, ma már nem korszerű, hogy felcipelik a lépcsőn.
Viszlai József: Ez a ház tévétoronynak épült, és a leégett kilátót pótolták vele. Amikor felépült, gyakorlatilag még csak tömegközlekedés létezett Miskolcon. Viszont létezett avastetői élet. Nem értek egyet azzal, hogy olyan épületeket építünk, amik így fognak állni. Ez azért elég sokáig nem így állt.
Nekem tanszékvezető tanárom volt a középület-tervezési tanszéken Hofer professzor úr. 1963-ban a harmincas éveiben járhatott a tanár úr, nagyon fiatal volt, amikor megnyerte ezt a pályázatot. A ’60-as évek eleje: az építészet szempontjából istenáldotta kor. A szocreál után, de még a panel előtt vagyunk. Amikor elhitték az építészeknek, hogy ők tényleg építészek… Abban a korszakban sok ikonikus épület született Miskolcon. Ezek mind-mind az akkori, dinamikusan fejlődő Miskolc jelképei voltak. Az egyszerű kagyló a tapolcai barlangfürdőnél, a sportcsarnok, a Centrum áruház. Gádoros professzor épülettervezési tankönyvében ezek alapmintaként szerepeltek.
Hogy a város nem tud mit kezdeni a házzal, nem a háznak a baja… Az épületben olyan építészeti, és korát megelőző szerkezeti bravúrok vannak, amik biztosítják a helyét a magyar építészettörténet kiemelkedő alkotásai közt. Amikor visszamenekült a Műegyetemre a professzor úr, egyszer szóba került ez a dolog, elárulta, hogy sajnálja, hogy a belső atmoszférája nem olyan, amilyen – úgy fogalmazott, hogy egyfajta lebegést szeretett volna a belsőépítészetbe, amit egyébként lehet érezni, és olyan székeket, mint a repülőben a fotelok. Ezekkel szerette volna ő annak idején feltölteni a belső atmoszféráját is.
Kapusi Krisztián: Az Átjáró és a Borút Egyesület pár éve rágódik az Avas sorsán. Hogy nem használja a város, a város lakossága nem használja ezt a térséget. A veszélyessége a XIX. és a XX. században is megvolt, hogy az elhagyatott pincelyukakat prostituáltak használtak, a múzeum épülete még főgimnázium volt és az újságok arról cikkeztek, hogy milyen nagy veszély ez az ifjúságra. Még az államszocializmus időszakában is volt itt élet. A hatóság, a város, a rendőrség küzdött ez ellen az élet ellen, ami itt volt. Prostitúció, illegális italkimérés, és a többi – de élet, az volt. Nem úgy viszonyult a hatóság ehhez, mint mondjuk a londoni Chelsea-hez vagy St. Paulihoz Hamburgban. Személyes emlékem, a Mélyvölgyben és a kisavasi részen működtek pincék mint kocsma, mint szórakozóhely, és minden péntekünk-szombatunk, az este azzal telt, hogy ide feljöttünk, esetleg a kilátóig is. Ez akkor halt meg, amikor a NAV és az ÁNTSZ annyira professzionalizálódott, hogy már nem lehetett rentábilisan működtetni ezeket a vállalkozásokat, mert olyan elvárásrendszer volt körülöttük, hogy nem tudták, nem tehették meg, hogy fenntartsák tovább. A hatóság elérte…
Princz András: Tudod, mi tett be az avasi pincéknek? A bortörvény. Az avasi pincékben a borok döntő többsége nem Miskolc környékéről való volt. A bortörvény előírta, hogy a tokaj-hegyaljai boroknak Tokaj-Hegyalján kell megerjedni a pincékben. Még a te ifjúkorodban is három cigánybanda járta az avasi pincéket, mert mindegyik pincében volt élet. A bortörvény után ez radikálisan megszűnt, a cigánybandák is megszűntek. A másik probléma, hogy nincs meg a funkciója ennek az épületnek.
Erről nem a város tehet – a város is benne van a politikával, javában –, de egyszerűen kiirtották itt a környéken azt a lehetőséget, hogy legyen értelme feljönni ide. Jó példa az Eiffel-torony. Úgy lett megtervezve, hogy a párizsi világkiállításra megépítik, utána lebontják. Fura módon megkedvelték a városiak, oda jár a világ, és megmaradt. Ezzel szemben az összes olyan épület, ami funkciótlan, amit csak a politika talál ki, meg esetleg valami pénzes ember, nem fog az érdeklődéssel és a pénzzel találkozni, az előbb-utóbb ilyen állapotba fog kerülni.
Viszlai József: Tény, hogy ez átjátszó-toronynak készült, és a Hofer tanár úr rakott egy kilátó-teraszt és egy kis alapterületű presszót ide. Alapvető funkciója a tévétorony.
Szunyogh László: Ugye, az építésztől nem várható el, hogy amit tervez, az hatvan év múlva is ugyanolyan működőképes legyen. Ő arra a korszakra tervez, amikorra.
Kaposi Viktor: Fotósként úgy látom, hogy a kilátóról készítettem már olyan képeket, amivel meg vagyok elégedve, de ezek többnyire ellenfényben, vagy hóesésben, ködben, esőben, messziről készültek…, de közelről, direkt megvilágításban nem biztos, hogy szívesen készítenék. Kicsit olyan, mint egy öreg hölgy, jól tarja magát, de inkább csak távolról érdemes megnézni. Pereg itt-ott a beton, az ablakok sem idevalók. Több törődést igényelne. A városnak egyértelműen ikonikus épülete és valóban gyakorlatilag mindenhonnan látható. Ha lenézünk a Bükkről, akkor is látom, és ha az Árok utcán
futok végig, akkor is toronyiránt lehet futni. Beleégett a retinánkba.
Pottyondy Péter: Mindenki nézzen ki, fantasztikus a kilátás; én mondtam másfél órával ezelőtt, hogy nem jó a kilátás, most azt mondom, hogy gyönyörű a kilátás. Előveszek egy könyvet, amely a Köztiről szól (Középülettervező Zrt. – a szerk.), 1949-től máig tekinti végig a vállalat történetét. A korban megfelelő helyen ott van a tévétorony is. Gyönyörű szép fényképekkel, bár ezek nem ködben készültek, igaz, nem is ma, mert most már úgy néz ki, mint egy szalonnasütő nyárs... A másik egy kiállítási tabló. Idén Bécsben a ’60-as évek magyarországi építészetéről rendeztek kiállítást. A tabló közepén ott van az avasi kilátó. Tehát nem csak Miskolcon égett ez be, hanem Európában is. Ha van olyan szerencséje a magyar építészetnek, hogy megjelenhet valahol, akkor ez benne van. Az lenne a jó, ha itt lenne egy étterem, lent a földszinten, ahol normálisan lehet működtetni. Kell oda egy jó séf. Az Anyukám mondta (neves vendéglátóhely Encsen – a szerk.) jó példa erre. Ki a fene ment volna oda korábban? Van ott valami és a fél ország most oda zarándokol enni. Ha itt van egy jó séf, akkor valószínűleg ide is fognak jönni – itt van még egy csodálatos kilátó is.
Viszlai József: Több mint száz éve kérdés, a képeslapokon is szerepel: hogy jutunk fel az Avasra. A közlekedés alapkérdés. Száz évvel ezelőtt már felvonót rajzoltak ide, a városháza, a főtér és a torony, vagyis az Avas-tető között. Nem a turistáknak gondoltam, hanem tömegközlekedési, villamosjeggyel használható dolognak. Az eredményhez képest minimális befektetéssel meg lehetne teremteni azt a közvetlen közlekedési kapcsolatot, ami megoldaná a funkció kérdését is, mert akkor az Avas-tetőt el lehetne kezdeni fejleszteni. Csodálkoztam mindig, hogy miért nincs egy szálloda itt az Avas tetején, panorámával…
Princz András: Olcsóbb megoldás, ha a Mélyvölgy utcát összekötik a Perczel Mór utcával és a mellette lévő amfiteátrumot megcsinálják nyári színháznak, már több látogató jönne fel.
Az Alabárdos (tulajdonosa) szokta nekem elmesélni, hogy a hetvenes években annyi bort és zsíroskenyeret tudott eladni egy hét alatt, mint ma három hónap alatt. Megváltoztak a viszonyok. Ehhez vagy tud alkalmazkodni az adott létesítmény és akkor képes fennmaradni, vagy nem tud alkalmazkodni.
Viszlai József: Az alattunk lévő szinten lehet kezdeni valamit, mert ott van a hely. A fenti rész teázónak vagy kávézónak jó, semmi másnak.
Szunyogh László: Amikor az ember Párizsba megy, tuti, hogy Eiffel-torony nélkül nem jön haza. Ha Miskolcra jöttök, akkor célpont lenne-e az avasi kilátó, feljönnétek megnézni? Ha igen, vinnél róla szuvenírt haza? Mekkora jelképe ez Miskolcnak?
Mucsi Emese: Amikor szerveztük a miskolci túrát, ami körbejárt bizonyos építészeti területeket, felmerült, hogy ide is eljövünk, szintén azért, hogy ennek az egész építészettörténetét és művészettörténetileg értelmezzük és bemutassuk a közönségnek, amelyet elhoztunk ezzel a busztúrával. Magánemberként… nem valószínű.
Princz András: Ez a kilátó, tetszik, nem tetszik, nem része Miskolcnak. Kilóg Miskolcból. Miskolcon van, de annyira távol esik, hogy igazából ide feljön valaki célirányosan, vagy semmi. Kaposi Viktor: Tíz perc gyalog, tehát azért annyira nincs messze.
Viszlai József: A Budapestre látogatók ötven százaléka felmegy a Citadellára. Ott van egy Duna, és annak sem könnyebb a megközelíthetősége, és érdekes módon ott se tudtak se a Dunán átívelő, se a Rácz fürdőtől egy siklót vagy libegőt. Száz évvel ezelőtt nagyon egyszerűen, egy év alatt megépítettek egy budavári siklót, az ment.
Mucsi Emese: Ismerek olyan helyeket, mint a Müszi vagy a Gólya, amik kulturális központok és alulról szerveződő módon jöttek létre Budapesten. Olyan helyeket hoztak létre a saját munkájukkal, nagyon kicsi büdzsével, nagyon nagy közönségnek, amelyek még sokkal rosszabb állapotban is vannak, mint ez a kilátó. Hozzá kell tenni, hogy a Müszi megközelítése elég jó. A Gólyáé szintén, de egy most dzsentrifikálódó területen van a Corvin negyed környékén, el fognak költözni az üzemeltetők. Itt csak azt látom, hogy már ki van alakítva egy vendéglátásra alkalmas tér, van vizesblokk is, szóval hogy lehet ide hozni programokat. És a közönséget ideszoktatni, még akkor is, ha nehéz megközelíteni. Színvonalas programokkal lehet. Az tényleg probléma, hogy kevés ember fér be. A bevétel nem tud akkora lenni, mint például a Müsziben vagy a Gólyában, egy buli alkalmával, ott tud működni ez az egész üzleti modell.
Balogh Attila: Lehet, abban is különbség van, hogy ott vajon a tulajdonos önkormányzat horribilis összeget kér-e az adott épületért…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése