2018. november 30., péntek

PFM-kötetbemutató, immár 16-odszor

A címbeli szám nem tévedés: a XVIII. folytatásnál tart a Privát félmúlt Miskolcon című memoár-sorozat az Észak-Keleti Átjáró Egyesület kiadásában - de a bemutatók szám ennél kettővel alacsonyabb, lévén hogy volt már a 2012 óta eltelt időszakban két dupla bemutató is.
Most tehát közeledve az újabb kerek számhoz (amit még a 2018-as esztendőre datálva el kíván érni a kiadó) közeledve következik a friss kötet. Kiss Kriszta írta, a címe pedig Vörös téglák, fehér köpenyek. Joggal sejthető, hogy a miskolci egészségügy különféle szférái fontos terepei a felidézett történéseknek...
Az említett ünnepélyes bemutató pedig a vasgyári közösségi házban lesz, december 7-én, pénteken, délután 5 órai kezdettel. A rendezvény keretében a kiadót képviselő Karlaki Orsolya (maga is korábbi péefemista) beszélget majd a szerzővel - pontosabban a szerzőkkel; de ez legyen olyan meglepetés, amire a kötet láttán-olvastán derülhet igazából fény.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése