2019. február 21., csütörtök

Kamalabda – Labda az erszényben II.



A „kamalabda” 8-9 cm átmérőjű, bőrből, műbőrből, nemezből, rongyból vagy akár műanyagból készült kislabda. Legalábbis amit mostanában használunk, hiszen ezek alkalmasak leginkább a játékra – kevésbé csípi az elkapó játékosok kezét és üti meg a véletlenül eltalált testrészeket, mint más, korábban használt labdák.
De milyenek is voltak ezek, milyen labdával kamáztak a miskolciak anno? A kutatások alapján egyértelműnek tűnik, hogy a leggyakrabban használt játékszer, „A kamalaba” az egyszerű teniszlabda volt, ám emellett dobáltak gumi-, bőr-, vagy rongylabdákat is a valaha kamát játszó fiatalok. A teniszlabda azonban olyan elterjedt volt, hogy kamalabdának nevezték, pontosabban e kifejezés alatt a legtöbb miskolci visszaemlékező a teniszlabdát értette. Az 1980-as években a sportbolti alkalmazottak is ismerték a kifejezést, így hát nem jöttek zavarba, ha valamelyik gyerek kamalabdát kért tőlük.

Mint korábban már írtunk róla röviden, többféle labdával kísérleteztünk az utóbbi években, és épp a napokban is vannak újabb fejlemények!
Tehát úgynevezett stresszlabdákkal kezdtünk:


Majd hamar megtaláltuk az igazit, a hajítólabdát – jól tapad, nem csíp, mint a teniszlabda (játékra és reklám célokra is alkalmas): 


 
Promóciós célból készültek zsonglőrlabdák:

  
Baseball-labdákat is gyártattunk. Sajnos nem váltak be (csak mint promóció), mert az indiai gyártó cég ígérete ellenére nem lett nagyobb és könnyebb, mint egy sztenderd (kőkemény és akár halálos), baseballhoz használatos labdák.


Próbálkoztunk nemezlabdákkal is, és ez is bevált, hiszen könnyű dobni is elkapni, és nehéz erőset hajítani vele, így elsősorban kispályán használjuk, vagy olyan helyzetben, amikor sok gyerek játszik. 



Egy mások, nem túl sikeres próbálkozás a sportboltokban kapható műanyaglabda, szivacslabda:


A legújabb a rongylabda, ami újrahasznosított ruhából készül! A napokban érkezett meg két példány, hogy kipróbálhassuk, alkalmas-e! A szombati kupán eldől!



1 megjegyzés:

  1. Nem csíp, mint a teniszlabda? Hát el kell kapni röptében, hogy ne csípjen :D Nem kell a klasszikus kamát lebutítatni. _D

    VálaszTörlés