2022. augusztus 31., szerda

Jáger János emlékére – „Volt egyszer... a perecesi bányatelep” visszatekintés I.


Augusztus 25-én Perecesen tartottunk előadást (prezentáció, filmvetítés és beszélgetés) a közelgő Bányásznap alkalmából a Közösségi Házban. Ez alkalomból megvendégelt minket régi partnerünk, a Bányász Kulturális Egyesület, illetve a Fekete Gyémántok, az egyesület nyugdíjasklubja. Megérkezvén rögtön kerestük az ismerős régi arcokat, ám egyiküket, Jáger Jánost – aki több interjút és jó néhány archív fotót is adott kutatásaink során – hiába kerestük. Idén tavasszal ment el, nem tudtunk róla, megrendültünk, és elhatároztuk, emlékére felidézzük a korábbi kiadványainkat, melyekhez hozzájárult!

Jani bácsi versenyen

Az első ilyen kiadvány, amelyben feltűnt, a Volt egyszer... a perecesi bányatelep címmel jelent meg 2009-ben. Ennek második, javított kiadása itt olvasható: http://atjarokhe.hu/olvasnivalok/volt-egyszer-a-perecesi-banyatelep/

2011-ben adtuk ki a a Kerek Perec kötetet, melynek egyik főszereplője lett: http://atjarokhe.hu/olvasnivalok/a-kerek-perec-titka-kepregeny-kerek-perec-projekt-2011/ 

A projektről készült kisfilm legelején ő tűnik fel:

 

A szintén 2011-ben megjelent A Célváros képeskönyvünk egyik fejezetében is őt mutatjuk be (112-115. oldal): http://atjarokhe.hu/olvasnivalok/a-celvaros-e-book/

A sorozat köteteiről bővebben: https://utanamsracok.blogspot.com/p/blog-page.html 

 

Jani bácsi sógorától kapott cetlije a PTK összeállításával
 

 

Jó Szerencsét, Jani bácsi!

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése