2025. május 16., péntek

Akvamarin ego. Trieszt, Nápoly, Nizza

🌊🌊🌊MiskolcItália-trilógia zárókötet

🌊K. K.: Akvamarin ego. Trieszt, Nápoly, Nizza (Átjáró könyvek 009.)

A gyűjteményes Milánó és a halálos Torinó után immáron felszabadult sorsválasztás… Ötvennél valamivel több rövid történet mediterrán kikötőkről, ahogyan innen, Miskolcról látszanak. Élővíz, napfény, égszínkék – tavasszal, vagy nyáriszünetben szezonálisan forgatható kötet, persze abban is bízunk, hogy az ősz és tél kilátástalan napjain reménykeltő életörömöt adnak a könyv lapjai.

Mottó – idézet neves francia történésztől:

🌊 „Világéletemben a Földközi-tenger szerelmese voltam, mint olyan sokan mások, akik északon születtek. Életemből boldogan szenteltem neki hosszú éveket – jóval többet, mint a fiatalságomat. Csak azt remélem, hogy valami ebből a boldogságból átsüt ennek a könyvnek a lapjain.” (Braudel 1996: 1.) 🌊

Részletek:

🌊Születésem óta a Bükk lábánál élek, gyakran futok az erdőben, tekintetem a lombkorona felé emelve merülök az égbolt kékjébe. Lételemeink azonosak – víz, kő, fák –, arányok és kiterjedések változók. Hegyekből ered a tengeróceán. (…) Nápolyra gondolok a diósgyőri várnál Anjou építtetőktől és Mátyás neje, a birtokos királynétól felbíztatva. Notórius dúdolóként mormolom közben az ősöreg Sexepil zenekar Igazi zöld, igazi kék című számát. Az Avas domb pincesorait mediterrán borgo sikátorainak fantáziálom napi szinten, ahogyan a melóhelyre és onnan gyalogolok haza…

🌊

🌊Máshol többet merengek olyasmin, hogy egy miskolci lakótelepen felnőtt embert Magyarországon aligha érhet meglepetés, azért érzem közelinek a nápolyi történeteket. Olaszországban ők számítanak szegénynek és veszélyesnek, más városokban szinte kizárólag jobb és biztonságosabb közegbe csöppennek, mint a saját szülőhelyükön. Pár héttel az utazásunk előtt Papó mondja a legjobbat. Egyébként is bírom és nem csak meg főleg azért, mert nagyon köszönöm neki az előző könyv borítóját. Kora nyáron járnak Nápolyban, Györgyi kérdezi tőle, na milyen volt, van-e valami hasznosan érdekes sztori, mire figyeljünk? Papó pedig pengeélesen körülrajzolja a lényeget, szerinte alapvetően élni hagy Nápoly, ahol a káosznak tűnő forgalomban zseniálisan működnek az apró tük-tük dudálások, figyel mindenki, együtt lüktet az egész. Robogó kormányánál legelőlre beállítva a pelenkás kisgyerek, fater vezet, mögötte meg még vagy három családtag felpakolva kapaszkodik és mennek a legnagyobb természetességgel bele a hemzsegő kavalkádba.

🌊

🌊Miskolcon evidensen átélhető egy lesajnált város csapatának sikere. Az olasz foci egyébként Nápolyban és más tengeri kikötőkben (Genova, Livorno, Palermo) fogan az 1880-as években, amikor helybéliek is beállnak játszani az angol matrózok közé. Elegendő pénz persze északon lesz az első szervezett fociklubok alapításához (Torinó 1887, Genova 1893, Milánó 1899). Nápolyban a világháborúk között még magyar edzők dolgoznak, de ami nekünk szenzációs: a miskolci születésű és Diósgyőrben nevelkedő Vinyei Jenő 1951 és 1955 között a Napoli betonhátvédje! Szabad talán itt északon arról fantáziálni, hogy Márai Sándor Kassáról elmerengve figyeli diósgyőri honfitársa mozgását Posillipo focipályáján…

🌊

🌊Nekem pedig a rendszerváltás kézzel fogható, szájban, orrban, gyomorban érezhető pillanata az első pizzéria megnyitása Miskolc főutcáján. Gimnazisták tömegével éppen az érettségi szünet boldog napjait éljük, egész délelőtt ott tömörítünk a Pátriánál. A Bigatton olaszos illatának könnyedségében bámulatosan szórakoztató, spontán szürreális jelenetek adódnak. Egy idős bácsi költő mivoltában szólásra emelkedik és teátrálisan szavalja verseit, sajnos csak egy sort sikerül megjegyezni – valószínűleg azt is pontatlanul –, hogy „adódik emez, meg amaz, hiszen nincs is olyan messze Rakamaz”. Ujjongunk és tapsolunk, életünk tavasza…

🌊

🌊A kötet megrendelhető az Átjáró Boltban! 🌊