2013. december 9., hétfő

Századfordulótól az ezredfordulóig: nosztalgia és realitás a történelmi Avason – Kapusi Krisztián írása november 29-i előadása alapján

Fridrich Nietzsche kivételes érzékenységű német filozófusként már 1873-ban fulladozik a történetírás burjánzásától és ingerülten hirdeti, hogy szükséges felejteni, a cselekvésre inspiráló plasztikus erőt sorvasztó tudásnak gyűlöletessé kell lennie, muszáj az embernek történelemfelettivé válnia. A nosztalgia, mint jelenlévő érzés, és általában az érzelmi élet maga kétségtelenül létező realitás, az viszont, hogy a nosztalgia tárgya és tartalma fokozza-e az életkedvet és a cselekvőerőt úgy általában, kérdéses.

Fénytörés 2013, Vörös Juli fotója
Bajom van a nosztalgiával, ha a jelen és a jövő reménytelenségét „tárgyilagosan” alátámasztó érzelgős magyarázatokat produkál. A történelmi Avas aranykora a világháborúk között… Igen, 1913-ban már elektromos árammal működtetett közvilágítás van a pincesorok egyes szakaszain, a Borsodi Bükk Egylet fásít, teraszosít, területet rendez, padokat, korlátokat, pergolákat épít. Megtudjuk másrészt a korabeli sajtóból, hogy vandál kezek szándékosan rongálják a domboldalt, szemetelnek, kirabolnak, a kurtizánok strichelnek, ráadásul maguk a pincetulajdonosok sem szentek. A városvezetés deklarált célja idegenforgalmi nevezetességgé fejleszteni az Avast, az idill egyfajta imázs-teremtés részeként válik propaganda-elemmé, leginkább ábránd a huszadik század első felében is, az utólagos nosztalgia a korabeli realitás helyett valójában az Avas-mítosz megszépített elemeit sírja vissza.

Délután, Vörös Juli fotója
Vágás, ugrás az 1960-as évek közepéig. Bortanya, Alabárdos, Törpe és a társaik. Nívós konyha, remek borok meg sörök, cigányzene és mindez elérhető áron! Persze a muri kizárólag az államosított vendéglátás, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat „védőhálója” fölött, a piaci viszonyoktól mesterségesen függetlenített gazdasági kereteken belül elképzelhető…

Mai srácok az Avason, Vörös Juli fotója
Az Avas nimbusza néhány évig még hat a rendszerváltás után. Dukát, Fourier (ha jól írom), Fáraó, Nightmare, Avasi Koccintó, Anonymus, Fekete Bika, Tátra Bob Club és a többi, és a többi. Az 1990-es évek közepéig még tartja magát jó pár – immáron a vállalati „védőháló” nélkül, piaci körülmények között működő – szórakozóhely (a 30-as, 40-es korosztályok helyi élményei az avasi nosztalgia további rétegeit alkotják), majd az ezredfordulóra drasztikusan megváltozó fogyasztási, szabadidőtöltéssel kapcsolatos szokások elreménytelenítik a vendéglátós avasi vállalkozók helyzetét. (Felmerül a kérdés: a rendszerváltás előtti állami vállalatok avasi egységei csakugyan rentábilisak voltak, vagy pusztán különösebb véráldozat nélkül elbírta őket a nagy „egész”? Valóban a világ változik előnytelenül, vagy igazából sosem lehetett tisztességesen megélni az avasi vendéglátásból?)
Az ősrégi sorokon valami mégis mozog, lélegzik, életképesnek mutatkozik a posztmodern őrülettől távol, ezáltal csöndesen visszaszivárog egynéhány érzés a századfordulós idillből: a történelmi Avas további sorsának legfőbb tényezői alighanem a magántulajdon felelősségét viselő civilek, a pincéikre és borházaikra áldozó miskolci polgárok! Amennyiben másoknak, leginkább nekünk, közvetlenül nem érintett miskolciaknak is fontos e fél évezredes avasi pincekultúra fennmaradása, őket, a borosgazdákat kell respektálnunk és minden elképzelhető eszközzel támogatni…
Halvány mosoly Dionüszosz nagybajszú prófétájának arcán… Ma már többet nem iszom, jól látom, csakugyan Nietzsche kortyol a pince túlsó végiben?

Szerző: Kapusi Krisztián

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Avasi kilátások 4.0 – logók, emblémák, plakátok

  FELHÍVÁS Keresünk minden olyan grafikát, logót, plakátot, ami valamilyen módon kapcsolódik az Avasi Kilátóhoz. Lehet szó: cég, régi vál...