2019. május 6., hétfő

Tiniket szólít meg a kama – Labda az erszényben XII.

Újabb állomásokra jutott el a közelmúltban elkészült kiállítási anyag: további miskolci általános és középiskolák diákjait sikerült megismertetni „Miskolc sportjának” múltjával, illetve jelenével. Pontosabban: sokaknak már nem is kellett bemutatni a kamát, mert ismerik, korábbi iskolában (jellemzően a 40-es korosztályhoz tartozó tornatanár révén), más sportok edzésein (a kézilabda szokott szóba kerülni), nyári táborokban (itt legtöbbször az Észak-Keleti Átjáró Egyesület / Zöld Meteor kamaklub közreműködése révén) már játszották, játsszák. Akik pedig most hallottak először róla, azoknak egy-egy testnevelés óra adott alkalmat kipróbálni. A fogadtatás szinte egyöntetű: amint jön a kicsengetés, szomorúan sóhajtás hallatszik innen is, onnan is – De kár, hogy máris vége!

Ilyenkor a megnyugtatónak szánt válasz az, hogy a most informált, képe hozott testnevelők bátran folytathatják a kamáztatást máskor is órákon, iskolai sportnapokon, az érdeklődő diákok pedig megtalálhatják a labdadobálás lehetőségét akár szervezett bajnokságok keretében is, versenyszerűen. Például az idén tanév végére tervezett újabb városi bajnokság keretében, vagy az említett egyesületek ilyen-olyan alkalmi kupakiírásain, rendszeres fesztiváljain. (Múlt hétvégén épp a perecesi Kapufa Napján, legközelebb pedig a május 24-25-én esedékes Utánam Srácok Fesztiválon a Népkertben.)

Alábbi fotógalériánk azt a sorozatot folytatja az elmúlt hetek iskolai bemutatóinak szemlézésében, amit egy korábbi posztunkban itt elkezdtünk:

Körúton a kamakiállítás – Labda az erszényben X.

Az aktuális helyszínek: Fazekas utcai iskola, Jezsuita gimnázium az Avason, Berzeviczy szakközépiskola (sportnap, erdélyi vendégcsapattal).













Jelen cikksorozat korábbi fejezetei:

Utánam srácok: kamázni! – Labda az erszényben I.

Kamalabda – Labda az erszényben II.

Kamázzunk a kamerába! – Labda az erszényben III.

Kamázott-e a Tenkes kapitánya? – Labda az erszényben IV.

Ki látott már fotón kamát? – Labda az erszényben V.

A sajtó is rákapott – Labda az erszényben VI.

Dobja, elkapja, lekapja – Labda az erszényben VII.

"Teniszlabdával nyomtuk!" – Labda az erszényben VIII.

Kama-kiállítás a Városházán! – Labda az erszényben IX.

Körúton a kamakiállítás – Labda az erszényben X.

A kama útja – Labda az erszényben XI.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése