2019. február 16., szombat

Utánam srácok: kamázni! – Labda az erszényben I.

Mióta 2015 áprilisában közzétettük az Utánam, srácok: kamázni! - avagy a miskolci erszénylabda rejtélye című bejegyzésünk, sok víz lefolyt a Szinván, jónéhány fejleményen és különböző szintek meglépésén vagyunk túl. Jelenleg éppen egy Hungarikum pályázat (HUNG-2018) zajlik, vagyis Nemzeti értékek és hungarikumok bemutatására és népszerűsítésére kiírt pályázat segíti a tevékenységünket. Kissé előreszaladtunk, de most lássuk, mi minden történt szűk négy év alatt dióhéjban (hamarosan bővebb ismertető következik egy cikksorozat formájában).

2016-ban a kama játék bekerült a Települési Értéktárba,  2017-ben Városmarketing Díjat nyert a Kama projekt.
A Kamasuli című népszerűsítő kisfilmet 2016-ben forgattuk Varbón, rá egy évre a Duna TV Önkéntesek című és az Echo TV Élő Örökség című műsora készített egy-egy riportfilmet a kamáról, kamázásról.

A kama-kutatás első nagyobb eredménye a Kamatérkép volt, melyet a jubileumi rendezvényünkön mutattunk be két évvel ezelőtt. Időközben tovább folytatódik a gyűjtés, újabb változatok és sok izgalmas információ került és kerül elő, éppen mostanában is.
A 2014-es varbói KAF-on rendeztük az első kamakupát, majd 2015-től váltak rendszeressé a korosztályos kamabajnokságok, Észak Kupa néven. Az egyesület két nagyrendezvénye, a KAF és az USF mellett több, immár hagyományosnak nevezhető kupát indítottunk (Karácsonyi Kamakupa, Jubileumi Kamakupa, Kapufanapi Kamakupa), tavaly elindult a Tanodai Kamakupa-sorozat is (tavasz, ősz). Több helyi fesztiválhoz és rendezvényhez kapcsolódva szerveztünk kamázást, mint például a Lecsófesztivál, a MEN, az Örömünnep, a Szirmai Főzőverseny, stb. Jelenleg is szervezés alatt néhány.
Időközben a szabályok is finomodtak, többféle labdát is kipróbáltunk kamalabda gyanánt, de erről is és a fentebbiekről is később írunk bővebben...


http://kamaprojekt.hu/jatekszabaly/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kama_(j%C3%A1t%C3%A9k)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése