2025. május 30., péntek

Avasi templom: 3D-modell készülőben

 
A Debreceni Egyetemen fut egy tehetséggondozó program, TalentUD néven. A részvétel önkéntes, a jelentkező diákok egy választott témavezető segítségével egy kutatási programot valósítanak meg. Ennek a programnak a keretében Misheelt Bazar építőmérnök hallgató a miskolci Avasi templom kutatójának, Bereczki Zoltánnak a segítségével a templom harangtornyát vizsgálja. A templom az Észak-Keleti Átjáró Egyesület számos projektjének főszereplője volt, az egyesület a templom építéstörténetéről egy kis kötetet is kiadott. A harangtorony mostani kutatása ennek a folyamatnak a folytatása.

Az alábbiakban Misheelt Bazar rövid kutatási jelentése olvasható a még folyamatban lévő munkáról, néhány munkaközi képpel.

Építőmérnök hallgatóként harmadik évemben egy olyan kutatási projekten dolgozhattam, ami a történelmet a modern technológiával ötvözi. Kutatási projektem témája a miskolci avasi templom 16. századi harangtornya.

A torony 25 méter magas, szerkezete főként helyi kőből és fából áll, ami egyedi és tartós karaktert kölcsönöz neki. A torony felújításához egy részletes 3D-modellt fejlesztek parametrikus szoftvereszközök, például a Rhino és a Polycam segítségével. A programok lehetővé teszik számomra, hogy a torony szerkezetének pontos digitális modelljét hozzam létre, ami segít a szerkezeti elemek vizualizálásában. A digitális modell lehetővé teszi számomra, hogy különböző felújítási lehetőségeket teszteljek, hogy megtaláljam azt a módszert, amely megőrzi az épület szerkezeti integritását és történelmi értékét. Ez a megközelítés lehetővé teszi mind a precíz tervezést, mind a fenntartható helyreállítási gyakorlatokat.

Célom, hogy kortárs digitális eszközöket használjak építészeti örökségünk kutatására, védelmére és megőrzésére.

Az ehhez hasonló építőmérnöki projektek azt mutatják be, hogy a mérnöki munka hogyan védi az avasi harangtoronyhoz hasonló történelmi építményeket az idők során a múlt és a jövő összekapcsolásával.

US Podcast no7.

PÉNZ/LÓVÉ: Minek az a civilnek, avagy mire megy az 1%, az adomány és a pályázati támogatás? // Átjáró PODCAST – miskolci beszélgetések no7

Hetedszerre az egyesület elnöksége (elnök és két alelnök) arról elmélkedtek, milyen adománygyűjtéseket folytat a szervezet, milyen céllal, mire költi, amit kap – és tulajdonképpen mire is kell pénz a civileknek, ha egyszer szívvel-lélekkel, önzetlenül és többnyire ingyenesen, nonprofit alapon dolgoznak? A beszélgetés résztvevői: Mató Edina, Balogh Attila és Darázs Richárd. 





***


Támogasd Átjáró Könyvek sorozatunk új köteteinek kiadását!

2025. május 20., kedd

Avasi Értéktár XXI. kötetbemutató: Avas Köz-Tér

 




Helyszín: Avasi Álom pince 
3530. Miskolc, Kisavas, Harmadik sor 52. sz.
2025. V .31. szombat 17.00-től


Az Avasi Értéktár XXI. kötetének bemutatója Madaras Péter ajánlásával.

Utána:
A Csodalift c. film vetítése
A hangulatról a Miskolci Pincék Dalárdája
és a Noracoustik gondoskodik  




🍷🍷🍷



Támogasd Átjáró Könyvek sorozatunk új köteteinek kiadását!









2025. május 19., hétfő

Utánam, srácok Diósgyőrbe!

Utánam, srácok: Diósgyőrbe! Lovagvártól a Bagolyvárig…

Időpont: 2025. V. 30. 16.00

Találkozó: a Diósgyőri Vár bejárata előtt



A részvétel a programon díjmentes! 

Facebook-esemény: 


 
Diósgyőri Vár  egykori strandfürdő – templomok – lakótelep – Pecér-völgy – Márta-bánya – pálosok – Majláth és a Bagolyvár...


***



Támogasd Átjáró Könyvek sorozatunk új köteteinek kiadását!




2025. május 16., péntek

Akvamarin ego. Trieszt, Nápoly, Nizza

🌊🌊🌊MiskolcItália-trilógia zárókötet 

🌊K. K.: Akvamarin ego. Trieszt, Nápoly, Nizza (Átjáró könyvek 009.) 



A gyűjteményes Milánó és a halálos Torinó után immáron felszabadult sorsválasztás… Ötvennél valamivel több rövid történet mediterrán kikötőkről, ahogyan innen, Miskolcról látszanak. Élővíz, napfény, égszínkék – tavasszal, vagy nyáriszünetben szezonálisan forgatható kötet, persze abban is bízunk, hogy az ősz és tél kilátástalan napjain reménykeltő életörömöt adnak a könyv lapjai.
Mottó – idézet neves francia történésztől: 
🌊 „Világéletemben a Földközi-tenger szerelmese voltam, mint olyan sokan mások, akik északon születtek. Életemből boldogan szenteltem neki hosszú éveket – jóval többet, mint a fiatalságomat. Csak azt remélem, hogy valami ebből a boldogságból átsüt ennek a könyvnek a lapjain.” (Braudel 1996: 1.) 🌊 

Részletek:

🌊Miskolcon evidensen átélhető egy lesajnált város csapatának sikere. Az olasz foci egyébként Nápolyban és más tengeri kikötőkben (Genova, Livorno, Palermo) fogan az 1880-as években, amikor helybéliek is beállnak játszani az angol matrózok közé. Elegendő pénz persze északon lesz az első szervezett fociklubok alapításához (Torinó 1887, Genova 1893, Milánó 1899). Nápolyban a világháborúk között még magyar edzők dolgoznak, de ami nekünk szenzációs: a miskolci születésű és Diósgyőrben nevelkedő Vinyei Jenő 1951 és 1955 között a Napoli betonhátvédje! Szabad talán itt északon arról fantáziálni, hogy Márai Sándor Kassáról elmerengve figyeli diósgyőri honfitársa mozgását Posillipo focipályáján… 

🌊
🌊Nekem pedig a rendszerváltás kézzel fogható, szájban, orrban, gyomorban érezhető pillanata az első pizzéria megnyitása Miskolc főutcáján. Gimnazisták tömegével éppen az érettségi szünet boldog napjait éljük, egész délelőtt ott tömörítünk a Pátriánál. A Bigatton olaszos illatának könnyedségében bámulatosan szórakoztató, spontán szürreális jelenetek adódnak. Egy idős bácsi költő mivoltában szólásra emelkedik és teátrálisan szavalja verseit, sajnos csak egy sort sikerül megjegyezni – valószínűleg azt is pontatlanul –, hogy „adódik emez, meg amaz, hiszen nincs is olyan messze Rakamaz”. Ujjongunk és tapsolunk, életünk tavasza… 
🌊


🌊A kötet megrendelhető az Átjáró Boltban! 🌊






***


Állj mellénk 1%-kal! 
Az Átjáró további működéséhez rád is szükség van! Támogasd az Átjáró egyesület tevékenységét az adód 1%-ával! 

19331571-1-05 



***


Támogasd Átjáró Könyvek sorozatunk új köteteinek kiadását!

2025. május 11., vasárnap

Kamázás Diósgyőrben – Labda az erszényben LI.

 Kezdés de. 10 órakor!




Fb-esemény: https://www.facebook.com/events/461791120330460


***


Állj mellénk 1%-kal! 
Az Átjáró további működéséhez rád is szükség van! Támogasd az Átjáró egyesület tevékenységét az adód 1%-ával! 

19331571-1-05 



***


Támogasd Átjáró Könyvek sorozatunk új köteteinek kiadását!


2025. május 7., szerda

AVAS, Avas-dél, Avasi lakótelep és KIsavas, Ó-Avas és Történelmi Avas, Nagyavas és Mélyvölgy – Avasi Macskakövek visszatekintés IX.


"...a „Dél” kikopott a rendszerváltozás tájékára, maradt az avasi lakótelep (vagy: Avas városközpont), illetve az Avas kifejezés a lakótelepet illetően, míg a vigalmi negyedet Kisavas néven illették (a Nagyavas kifejezés visszaszorult, inkább a konkrét utcanevek tekintetében maradt használatos). Tehát az Avason lakni - jelentése: az avasi lakótelepen lakni, míg a Kisavason szórakozni: az avasi pincesorokon szórakozni (Kisavas, Mélyvölgy, Nagyavas). A '90-es évek végére egyfajta Csipkerózsika-álomba merült pincesorok, zugkocsmák, éttermek és egyéb vendéglátóhelyek száma vészesen lecsökkent..."

Fentebbi részlet a következő írásból származik: VARIÁCIÓK AVASRA. Avagy hogyan lett Szent György-hegyből Avas-déli lakótelep, az avasi szőlőhegyből „mumus” és miskolcikumok tárháza egyszerre? – az avasi domb név- és fogalomváltozásai




Több mint 10 éve indult útjára az együttműködés az Avasi Borút Egyesülettel, melynek eredményei az Avasi Disputa projekt keretei között készültek el, köztük az Avasi Macskakövek című kötettel, mely az Avasi Értéktár I. darabja volt egyben. 

A fentebbi részlet a 19. kötetből származik. A teljes kötet elérhető PDF-formátumban az alábbi képre kattintva: 



Sorozatunk korábbi bejegyzései:

Borházas történetek a nagyavasi Középső sorról – Avasi Macskakövek visszatekintés IX.



***


Állj mellénk 1%-kal! 
Az Átjáró további működéséhez rád is szükség van! Támogasd az Átjáró egyesület tevékenységét az adód 1%-ával! 

19331571-1-05 



***


Támogasd Átjáró Könyvek sorozatunk új köteteinek kiadását!



2025. május 1., csütörtök

Kamázás a Fazekasban – Labda az erszényben L.

 



2. forduló beszámoló: http://kamaprojekt.hu/2025/04/30/kamazas-a-fazekasban-2-fordulo/




***

Állj mellénk 1%-kal! 
Az Átjáró további működéséhez rád is szükség van! Támogasd az Átjáró egyesület tevékenységét az adód 1%-ával! 

19331571-1-05 



***


Támogasd Átjáró Könyvek sorozatunk új köteteinek kiadását!