2023. október 30., hétfő

Az avasi temető kísértete – Avasi Macskakövek visszatekintés VIII.

Az avasi temető kísértete – A Latabár-kriptához fűződő kísértethistória

 


Az avasi református temetőt – archaikus mivolta és különleges elhelyezkedése folytán – több irányból is átszelik a macskaköves utak, melyek felvezetnek a pincesorokra, illetve hazafelé, azaz a város felé visznek vissza, nem ritkán borgőzös, illuminált társaságokat terelgetvén. Egy ilyen közegben könnyen adná magát a kísértet-, vagy még inkább horror-sztorik lehetősége, mégsem mondhatnánk, hogy ilyen történetek sokasága kapcsolódna ehhez az ódon temetőhöz és a pincékhez felvezető sorokhoz. Néhány éve találkoztam először egy ilyen történettel, a Winkler Nóra és az Artmagazin szervezésében megvalósuló városi túrán, melyen az Átjáró Egyesület is részt vett mint meghívott partner (2015 májusában). A Pátria-tömbnél járva egy ismeretlen, hatvanas férfi csatlakozott a menethez, és a várostörténeti témáról egy régi, viccesnek tűnő történetet idézett föl a Latabár-kritpáról és egy kísértetként feltűnő munkásról (akit – meszes ruhája okán – kísértetnek hittek). Tavaly ősszel akadtam a legenda nyomára az Avasi Értéktár szerkesztése során, és 2020 őszére érett meg az idő az első publikálásra e témában (az írás 2021-ben jelent meg az Avasi Értéktár XI. számában).

 


Mint köztudomású, a Latabár-család avasi temetőben található kriptája ismert, sőt látogatott emlékhely volt a múltban: részben a dinasztia utolsó nagynevű komikusának, Latabár Kálmánnak köszönhetően, és még inkább a Miskolci Színház első igazgatójának kijáró kultusz nyomán.

A kérdéses avasi kísértet históriája tehát a Latabár család kriptájához kötődik. A legendás, több változatban terjedő történet főbb mozzanatai több-kevesebb egyezést, hasonlóságot mutatnak, míg a részletekben bő változatosság tapasztalható. Az eddig fellelt leírások, közlések közös vonatkozásai röviden a következők: 

• ELŐZMÉNY: illuminált társaság indul haza a pincesorról a temetőn keresztül 

• KOPOGÁS ÉS KIÁLTÁS: a Latabár-kriptánál bekiáltanak az öreg Latabárnak 

• JELENÉS: a k ísértet f eltűnése, a vagy a kriptában alvó kőműves felébredve előjön 

• RIADALOM ÉS MENEKÜLÉS: a társaság megijed és elmenekül 

• MAGYARÁZAT: a kriptában háló kőműves 

• EPILÓGUS

...

A teljes szöveg elérhető az alábbi képre kattintva: 

 

 


Online kötetbemutató 2021-ben:

 

 

 

Sorozatunk korábbi bejegyzései:

Mesék a dombról – Avasi Macskakövek visszatekintés VII.

Az elfeledett Szent György Kápolna nyomában – Avasi Macskakövek visszatekintés VI.

A miskolci bujdosópohár – Avasi Macskakövek visszatekintés V.

Borházban vagány lakni – Avasi Macskakövek visszatekintés IV.

„Mi, Miskolcz városában lakó nemes Bodnár mesterek…” – Avasi Macskakövek visszatekintés III.

Halmay Béla és a Polgármester Pince – Avasi Macskakövek visszatekintés II.

Mikroépítészet: borházas történetek – Avasi Macskakövek visszatekintés I.

 

Avasi Értéktár: 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése