A határlabda mint az álló-/félpályás-kama másik előzménye?
Határlabda ≈ (félpályás) kama
Jelen cikksorozat korábbi darabjaiban megismert füleslabda és kiszorító játékok egyik nagyon közeli rokona (vagy előzménye?) a határlabda, amely így a kama egyik rokona is! Sőt, minden eddiginél közelebbi rokonságról van itt szó! – ha a a korábbiak unokatestvérek, akkor a határlabda testvér és ikertestvér, attól függően, melyik változatáról van éppen szó...
A játék ősi voltát az is jelzi, hogy gyakran ezen a néven illetik a foci és rögbi őseként is számon tartott határlabda/táborlabda játékot, amely inkább egy korábbi előképnek tűnik, amely leginkább a játékmenetben tér el a most tárgyalt határlabdától (illetve abban, hogy kézzel-lábbal is űzték).
 |
| Forrás: https://pim.hu/archivum/puf/object.06270139-4e9e-4bf5-818f-b2a38e604c8d.ivy.html |
A játék egyébként többféle néven is előfordult: „gömbbel harcz”, határlabda, határdobó, határvédő (esetenként ugyanaz a játék más-más néven, máskor viszont ugyanazon a néven kisebb-nagyobb különbségek fedezhetők fel az adott játékon belül).
 |
| Játékszabály részlete (Porzsolt Lajos: Labdajátékok könyve, 1885) |
 |
| Játékszabály részlete (Barna Jakab–Ujhelyi Sándor: Játékkönyv, 1915) |
A játékkal határvédő néven néhány éve találkoztunk először, mi átjárósok, mégpedig egy nyári táborban, ahol a kamát tanuló nyírségi táborozók jelezték, hogy ezt a játékot (mármint a kamát) ők ezen a néven ismerik. A hírt egyrészt hitetlenkedve fogadtuk, másrészt további adatgyűjtést igényelt a kérdés körüljárása. (Korábban több alkalommal ismétlődött meg az eset, hogy amint hírt kaptunk, hogy máshol is ismerik a kamát, például Debrecenben, Budapesten vagy Sárospatakon, hamar kiderült, hogy miskolci testnevelő vagy más tanár keze van a dologban.)
 |
| Forrás: Ország-Világ, 1896 |
A határlabda tehát korán, már a XIX. század végén ismert volt, amiről a korabeli játékgyűjtemények, iskolai értesítők is tanúskodnak. A fent említett elnevezések („gömbbel harcz”, határlabda, határdobó, határvédő) a jelek szerint ugyanazt a játékot takarják. Határrugó néven pedig ugyanennek a játéknak egy változatáról van szó: ahogy a neve is mutatja, a fő különbség ez esetben az, hogy a labdát rúgással kell játékba hozni.
A határlabda századforduló-környékén ismert változata tehát az álló-/félpályás kama szabályaival mutat kísérteties hasonlóságokat: az ellenfél kapujára dobott labdát kell a másik csapatnak kivédenie, illetve visszaütni, avagy dobni (a visszadobás az elkapás helyéről történik). A játékszer lehet nagy- vagy kislabda, ezen a téren változatosságot találunk.
Néhány évtized múlva azonban már határvédő néven, magyar népi játékként találjuk meg ezt az izgalmas csapatsportot:
„Egyenletesen sík, csupasz vagy gyepes területen lehet játszani. A játéktér mérete: 60 m hosszú és 15 m széles (hozzávetőleg).
A játéktér két végén kijelöljük a két kaput. A kapu szélessége 5 m. Megjelöljük vonallal a pálya közepét, s a középvonaltól 5-5 m-re mindkét irányban meghúzzuk a dobóvonalat is. A pálya fontos részeit (kapu, dobóvonal) zászlókkal is megjelölhetjük.
Nagyméretű, tömött labdát használunk ebben a játékban.
Megválasztjuk a két csapatot, majd sorsolással döntünk arról, hogy melyik csapat melyik játékteret foglalja el. E sorsolásnál (amit pénz feldobásával végezhet a két csapat egy-egy játékosa) az, akinek a sorsolás kedvez a játéktér megválasztásának joga helyett a kezdés jogát kérheti, s ez esetben a másik fél választ játékteret.
A játék kezdete: a kezdők csapatából egy játékos a saját dobóvonalának közepére áll, és az ellenfél kapuja felé dobja a labdát. Aki a labdát a levegőben elkapja, akármelyik csapat tagjáról van szó, annak joga van 3 ugrással előrehaladva dobni az ellenfél kapuja felé. A feladat az, hogy a labda az ellenfél kapuja fölött átrepülve vagy gurulva a földet érintse. Ha ez sikerül, gól.
Ha a labdát az ellenfél visszaüti, a visszaütés helyétől dobhat a játékos. A guruló labdát kézzel vagy lábbal feltarthatja az ellenfél játékosa, onnan dobhat vissza. Ha a határvonalon átrepül vagy kigurul a labda a pályáról, a kijutás helyétől lehet visszadobni.
A játék kétszer 15 percig tart, közben 5 perc pihenővel. Győztes az a csapat, amely több gólt szerzett.”
/Forrás: Kis Jenő – Kis Jenőné: De jó játék ez, gyerekek! 1974/
A játéktér két végén kijelöljük a két kaput. A kapu szélessége 5 m. Megjelöljük vonallal a pálya közepét, s a középvonaltól 5-5 m-re mindkét irányban meghúzzuk a dobóvonalat is. A pálya fontos részeit (kapu, dobóvonal) zászlókkal is megjelölhetjük.
Nagyméretű, tömött labdát használunk ebben a játékban.
Megválasztjuk a két csapatot, majd sorsolással döntünk arról, hogy melyik csapat melyik játékteret foglalja el. E sorsolásnál (amit pénz feldobásával végezhet a két csapat egy-egy játékosa) az, akinek a sorsolás kedvez a játéktér megválasztásának joga helyett a kezdés jogát kérheti, s ez esetben a másik fél választ játékteret.
A játék kezdete: a kezdők csapatából egy játékos a saját dobóvonalának közepére áll, és az ellenfél kapuja felé dobja a labdát. Aki a labdát a levegőben elkapja, akármelyik csapat tagjáról van szó, annak joga van 3 ugrással előrehaladva dobni az ellenfél kapuja felé. A feladat az, hogy a labda az ellenfél kapuja fölött átrepülve vagy gurulva a földet érintse. Ha ez sikerül, gól.
Ha a labdát az ellenfél visszaüti, a visszaütés helyétől dobhat a játékos. A guruló labdát kézzel vagy lábbal feltarthatja az ellenfél játékosa, onnan dobhat vissza. Ha a határvonalon átrepül vagy kigurul a labda a pályáról, a kijutás helyétől lehet visszadobni.
A játék kétszer 15 percig tart, közben 5 perc pihenővel. Győztes az a csapat, amely több gólt szerzett.”
/Forrás: Kis Jenő – Kis Jenőné: De jó játék ez, gyerekek! 1974/
Ez még mindig csak az álló-, vagy félpályás kamával mutat rokon vonásokat. Aztán a gyűjtés során sikerült megszerezni a nyírségi (kisvárdai) lányok által emlegetett, a kamához a fentieknél is hasonlóbb játékváltozatot, amelyben az elkapás után futás következik, ám, az alábbi leírások szerint, az eldugás és leérintés nélkül:
 |
| Hajdu Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye, 1971. |
Jól látható, hogy eme játék szabályai az eddigi leghasonlatosabbak a kamáéhoz: a korábbi határdobóval szemben itt kislabdával játszanak, a kapura dobás és elkapás után – az eldugás mozzanatát kihagyva – futás és passzolás következik, a védők pedig érintés/lefagyasztás helyett kiszoríthatják az ellenfelet, vagy elvehetik tőle a labdát. Szinte hihetetlen, hogy ilyen hasonlóság létezik, nem is olyan messze egymástól: a két játék komoly hangsúlybeli különbségei a párhuzamos fejlődésre utalhatnak, ám természetesen – ismerve a két vidék közötti társadalomtörténeti kapcsolatokat – nem zárható ki az egymásra való hatás sem.
Hosszú volt az út ideáig, sokféle kérdés felvetődött anno a kama kapcsán:
Hosszú volt az út ideáig, sokféle kérdés felvetődött anno a kama kapcsán:
Ezek közül az egyik, az eredet kérdésében sikerült valamelyest előrejutnunk, ám végső és egyértelmű választ nem kaptunk, nem kaphattunk.
Mindazonáltal sikerült eljutnunk tehát a kama játék legközelebbi rokonáig! Nagyon valószínű, hogy a határlabda játék lehet a kamázás előzménye. Az is látszik, hogy mégsem az egyetlen, hiszen a kiszorító és/vagy a füleslabda, és a méta is lehetett a konkrét előkép. Ugyanakkor egy-két fontos mozzanat még mindig hiányzik, ami minden bizonnyal máshonnét ered. Valószínű tehát, hogy egy vagy több másféle játéknak is köze lehetett a kama kialakulásához, létrehozásához. De erről majd egy későbbi bejegyzésben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése