2020. március 31., kedd

Az eredet nyomában: MÉTA – Labda az erszényben XIX.

A magyar baseball mint a kama egyik rokon játéka?

Avagy: kama = méta – ütő + kapu...

A kama játék kutatása során többször előkerült már a méta játék. Métát már a 2014-es Kertek Alatt Fesztiválon is játszottunk mint közösségi játékot, mely a kamához hasonló izgalmakat tartogatott a KAMA Projekt résztvevői számára...

KAF, 2017.
A különböző métajátékok a kama eredetének kérdésekor is többször előkerültek. A méta játék képe nyilvánvalóan alapvetően eltér a kamázástól, ám több mozzanat is akad, amely egyértelmű hasonlóságot mutat. És mivel a méta Magyarországon a legszélesebb körben ismert és játszott kislabdás csapatjátéknak számított XX. századbeli letűnéséig, könnyen elképzelhető, hogy a miskolci játék egyik-másik eleme innen ered, a kettő rokonítható. Az egyik legfontosabb hasonlóság az elkapás mozzanata: a levattával (métaütő) elütött labdát a kapó (védekező) csapat tagjainak el kell kapniuk, lehetőleg még a levegőben! – ilyenkor nagy előnyhöz jut a labdát elkapó csapat (kintiek és bentiek, illetve ütők és elkapók helyet cserélnek). Az elkapás tehát mindkét játékban kulcsfontossággal bír. A másik hasonló elem a futás: az ütő (támadó) csapat játékosa gyors futással tud pontot szerezni, esetenként akár többen is futhatnak egyszerre, míg a kapóknak/fogóknak meg kell szerezniük a labdát (azzal vagy ki kell dobniuk a futókat, vagy vissza kell passzolni és leérinteni a labdát).

longaméta

körméta
Fontos azt is megemlíteni, hogy ennek a ókori eredetű játéknak többféle változata is ismert és népszerű volt egykor Magyarországon. Tulajdonképpen két, illetve három különböző játékról van szó, és azokon belül is akadnak különféle változatok. Az egyik ilyen a hosszú méta (longaméta / kifutós méta / szaladós méta / kutyaméta), a másik a várméta (várasdi). Ezen kívül találkozhatunk még a körméta elnevezéssel is, ami szintén azokkal rokonítható, ám a róta elnevezésű játékokhoz közelebb áll, és többnyire körberóta és más neveken illetik a különböző játékleírások.
ütés és futás
ütés
Forrás: Magyar Népi Játékok Gyűjteménye, Hajdu Gyula, 1971.
Jónéhány irodalmi utalás ismert erről az ősi játékról: a Kincskereső kisködmön és a Pál utcai fiúk minden bizonnyal sokaknak beugrik, de több más érdekes említés és leírás is létezik. Az egyik ilyen ütős játékról szóló említés – talán első ilyen a magyar irodalomban – Ballasitól származik:
    Tudod, hogy egymásra ütik és hajítják
   Mert miképpen laptát mikor ketten jáddzák
Labda-játékról, labda-ütő játékról több más szerzőnk is ír a XIX. század előtt, például Szenczi Molnár Albert, Comenius, Szepsi Csombor Márton, Pápai Páriz Ferenc és Apor Péter. Mindez nem is csoda, hiszen a görög-római eredetű labdajátékok Közép-Európában is népszerűek voltak, nálunk Nagy Lajos és Mátyás király idejében számított főúri szórakozásnak, majd diákok, városi és falusi gyerekek játszották sokféle fajtáját (a sokféle ütős játék közül a méta az egyik leggazdagabb adatok és változatok tekintetében is).
Még néhány irodalmi példa:




















Itt az idő most vagy soha
– diákkorunk longaméta versenyeinek felbuzdult hangulatát idézi.
(Márai Sándor: Ihlet és nemzedék)  

Tömörkény István: Apróságok; Magyarország, 1916.
Pásztor Árpád: A Muzi (Pesti napló, 1930.)
Lássunk még néhány képet a múltból:

Forrás: Új Idők, 1915.
Forrás: A magyar nép játékai, Lajos Árpád; 1940.
Forrás: Képes Sport, 1958.
Forrás: Képes Sport, 1958. 
A métajátékok családjának talán legismertebb tagja az amerikai baseball és az angol krikett (ezek különböző változatai), de sok más játék is ide sorolandó: a német schlagball, a finn pesäpallo, a lengyel palant, az orosz lapta, a dán longball, a skandináv (svéd?) brännboll, a román oină, a szerb méta... – mind-mind métajáték a világ különböző részeiről.
Ezek körén belül a pálya elrendezését tekintve két nagyobb típust el lehet különíteni (1: körben elhelyezkedő állomások, 2: a pálya végén elhelyezett métavonal), és az azért is izgalmas, mert a jelek szerint Magyarországon mindkettőre találunk példát! A várméta egyértelműen előbbi, a longaméta az utóbbi típusba sorolható.
A métajátékokkal kapcsolatban a legérdekesebb a nagy változatosság, valamint a nyilvánvaló közös eredet kérdése. Több ezer éves történetről van tehát szó, és nyilvánvalóan nagyon nehéz lenne – ha nem egyenesen lehetetlen – kinyomozni, hogy melyik honnan ered, miféleképpen ágaztak le a különböző játékvariánsok, hogyan hatottak, kapcsolódtak ezek egymáshoz, stb.
Egy másik érdekesség az, ahogy míg bizonyos játékok népszerűvé, sőt, hivatalos sportággá váltak (akár már a XIX. században), vagy akár nemzeti játékként híresültek el, mint például a baseball, a krikett, másutt háttérbe szorulva, amatőr szinten maradt meg egyik-másik játék, netán teljesen eltűnt, kihalt. Nálunk jószerével az eltűnés sorsára jutottak ezek a játékok, bár felismerték a méta jelentőségét és sok helyütt utalnak rá nemzeti játékként különböző korokban (a cikk végén mutatunk néhány érdekes példát ezek közül). Gyakorlatilag már a múlt századforduló környékén is találkozhatunk a magyar métajátékokat sirató cikkeket, közléseket, elsősorban az angol eredetű football térnyerésére hivatkozva (de más nyugati eredetű sportok is népszerűek voltak akkoriban, pl. a füleslabda). A méta időként mégiscsak előbukkant letűnése után is, különböző korokban próbálták újranépszerűsíteni, több más népi játékhoz hasonlóan, az utóbbi 20-25 évben a cserkészmozgalom karolta fel, méghozzá a vármétát. A kama szempontjából egy ennél korábbi próbálkozás tűnik fontosnak. Az 1950-es években újságcikk jelent meg a népi játékok újbóli népszerűsítéséről, illetve néhány évre rá egy képes ismertető ezekről a játékokról (lásd fentebb a fotókat). Később részletesen kidolgozott szabályrendszerek is napvilágot láttak 1971-ben (hosszúméta, pados csürök, toronylabda). Az említett cikk 1954-ben jelent meg a Szabad Ifjúság című lapban, és könnyen elképzelhető – de természetesen nem bizonyítható –, hogy a vasgyári testnevelők ezen felhíváson felbuzdulva vitték be a tanórára a gyerekek játékait, hiszen 1954 előttről nincs adatunk kamázókról. (Elképzelhető az is, hogy már egy élő, a gyerekek által ismert játékként került így magasabb szintre a kama, és az is, hogy néhány meglévő játékot maguk a tanárok kombináltak össze, létrehozva egy új testedzési formát.)
részlet az 1954-es cikkből
Talán ennyiből is érződik a laza kapcsolat a kama és a méta között... A csapatjátékból egyrészt kikopott az ütő (a jó ütés nyilván gyakorlást igényel), annak hiányában dobni vagy rúgni lehet a labdát, esetünkben az előbbiről van szó. Másrészt az új sportokkal elterjedt egy új sporteszköz: a hálóval ellátott kapu. Tehát, nagyon leegyszerűsítve: ütés helyett a dobás, a jelzővonalak helyett a kapu került előtérne a kama esetében, a szálló labda elkapása megmaradt...(Persze hasonló régi és új játékok is léteztek a XX. században, ahogy láttuk a füleslabda esetében, és látni fogjuk más érdekes játékok esetében.) De vajon honnan származhat a labda elrejtése? (Erre a kérdésre egy későbbi bejegyzés ad majd választ.)

Kedves olvasó, ha bírod még és nem untál rá a témára, alább olvasható a folytatás!

A továbbiakban néhány rövid játékleírást és lexikon-szócikket mutatunk meg, majd, ahogy ígértük, szemezgetünk az  a játék kiveszéséről, más sportokkal szembeni viszonyáról szóló néhány kisebb-nagyobb sajtóközlés közül...

Tehát, lássuk elsőként az Új Idők Lexikona, majd a Néprajzi Lexikon méta szócikkét, és az utóbbiból még egy ideillő szócikket:

Méta (kifutás), a régi magyar diákéletben nagy szerepet játszó labdajáték. A két legjobb játékos sorsolás útján eldönti, melyikük választ elsőnek a jelentkező játszók közül (1. Elector), utána felváltva választják ki társaikat, majd újból sorsolnak, hogy melyik csapat üt először. A vesztes csapat, a „kiszolgáló‘‘ egyik tagja adogató lesz, vagyis feldobja a labdát, ezt a másik csapatbeli egy léccel v. husánggal elüti, de utána ki kell szaladnia a célhoz ,(a M.-hoz). Ha a kiszolgáló csapat valamelyik tagja el tudja kapná a kiütött labdát s azzal a kifutót még a célba érkezése előtt eltalálja, a két csapat helyet cserél. Új Idők Lexikona (1940.)

méta, longa méta, hosszú méta, kifutás, szaladás méta, várasdi: ütőfával labdát röptető —sportjáték; mérkőző csapatjáték. A két legerősebb játékos sorsolással vagy „adj-végy!"-ezéssel felváltva kiválasztja társait, majd sorsolás útján eldöntik, melyik csapat lesz „fent" (ütők), melyik „lent" (kapók, fogók). A két csapat az életkortól, testi fej-lettségtől függően 20 — 30 m távolságra úgy áll. fel egymással szemben, hogy mindkét fél előtt földbe vágott vonal (métavonal) húzódik. A pálya közepe táján megjelölt cél (kő, fa, kör) van, ez a tilos hely: tilos, méta, vár. A kapók egyik tagja feljön adogatni, vagyis az ütőknek sorra feldobja a tehénszőr-, rongy-vagy gumilabdát. Ezt az ütők a métabottal (kámpa, kampaverő), mely husáng vagy lécdarab lehet (cca 60 — 70 cm hosszú), elütik, befutnak a tilosba, ahol nem szabad meg-dobni őket, de vissza is kell futniok. Ha a kapók valamelyik tagja megszerezte a labdát, 8 ezzel a kifutót még visszaérkezés előtt megdobta, a két csapat helyet és szerepet cserél. Ilyen cserére kerülhet sor akkor is, ha a bottal elütött labdát a kapók valamelyike röptében elfogja. A ~ játék mai formájában a várháborúk emlékét őrzi. Eleinte csak a kollégiumi diákság játszotta egymás ellen, majd a kedvelt játékot a nyári szünidőben a falu ifjúságának is megtanították. A falu népe őrizte és továbbalakította a játékot. Már II. Lajos idejében (1500 körül) más volt a lovagok ~ játéka és más a népé. A játék kedveltségét az országszerte elterjedt sokféle elnevezés és változat bizonyítja. Néprajzi Lexikon (1980.)

labdajáték: labdával való egyéni, csoportos, ill. csapatjáték. Az egyéni játékban a labda —játékszer, a csoportos és csapatjátékokban —sportjáték, önálló vagy passzív —játékeszköz. — Az egyéni ügyeskedő játékok főként a leánygyermekek körében kedveltek. A labda feldobása, megkapása, földhöz pattintgatása, falhoz verése közben apró ügyességi mozdulatokat végeznek (szökdelés, perdülés, tapsolás, fésülködés, mosakodás mímelése stb.). A falhoz verő labdaiskolát gyakran a játék menetére utaló s a labda pattogásának ritmusát kifejező mondókával játsszák: „Egyenlőre, két kettőre, három hatra. . Á csoportos ^ok egy részénél a labda elejtése vagy nem meg-felelő időben való elkapása tréfás büntetést (féllábra, féltérdre állást) von maga után, amit aztán a helyesen elkapott labdával fokozatosan elhagyhatnak. Az ilyenfajta ~oknak van zálogos (— zálog ósdi) változata is. A csoportos ~ok másik részében, valamint a labdával játszott mérkőző csapatjátékokban a labdának általában kiütő szerepe van: az egyik játékos megdobja, kiüti a másikat ( —nemzetes), vagy az egyik csapat tagja a másik csapat tagját üti ki ( —körberóta). Mérkőző csapa f játékokban lehet a labda lyukba terelgetett (—kótyázás) vagy ütőfával röptetett ( —méta) passzív játékeszköz is. Porzsolt Lajos megállapította, hogy a magyar ~ igen régi. Róbert Károly korában a harci gyakorlóhelyeken ~okat is űztek. Nagy Lajos idejében különösen az egyetemi ifjúság körében gyorsan terjedt az olasz „ballon" labdázás és a spanyol „lábbal ütős" játék, de az ősi kapós és kifutós játékokat is űzték — utóbbiak a mai napig kedveltek. A ~ok legvirágzóbb ideje Mátyás és a Báthoriak kora. Ez időben a ~ valódi sportmulatság volt, főurak, idegen lovagok, királyok játszották. A társa-dalom minden rétege nagy figyelemmel fordult a ~ok felé, amelyek ez idő tájt váltak nemzeti játékká. Néprajzi Lexikon (1980.)

Se szeri, se száma a különböző szabályleírásoknak, melyekből rengeteg változat, a változatok közötti átfedés és számtalan finom különbség olvasható ki. Néhány érdekesebből idézzünk alább részleteket! Az első egy 1894-ben kiadott iskolai értesítőből ("Lőcsei Főgymnasium") származik, melyben más játékok is feltűnnek, pl.: "A »la crossé« játék a canadai indiánusok ősjátéka, s már századok előtt az első franczia okkupálók keresztelték a mai névre."; "A táboros. [Base-ball) E játékhoz oly négyzet alakú tért tűzünk ki, melynek minden oldala 30 lépés hosszú; ez a játszó alap (base).""A »rugdaló« labdajáték. (Football.) A játékra szükséges sík tér ne legyen 200 méternél hosszabb és 100 méternél szélesebb. A határok zászlócskákkal jelölve legyenek."
  
A nagy büdü.
A játszók száma: 20—30.
Míg hazánk felső és alsó vidékein leginkább a „nagykifutó“ (longameta) dívik; addig a délkeleti részen, nevezetesen az erdélyi részekben az ezen kifutóhoz sok tekintetben hasonló „nagy büdü“ nevű labdajátékot gyakorolják.
E játékhoz egy 6 — 8 cm átmérőjű tömött bőrlabdát és egy 80 cm hosszú s egyik végén 5 cm vastag, de folyton vékonyodó könnyű botot, úgy nevezett ütőfát használunk.
A játszók sorsolás által (a sorsolást közöltük a „nagy kótya“ leírásában) két egyenlő részre osztatnak; azután szintén sorsolás által döntik el, hogy melyik rész lesz „benn“ és melyik „künn“. A benn levők az ütők, a künn levők a szolgák.

Következzen még néhány részlet a XIX. századból:
  
83-ik játék. „Nagyméta" (v. „kifutós"). A játszók legkevesebb 8-an s legtöbben 24-en lehetnek s választás utján két pártra
oszolnak és sorsot vetnek arra, melyik párt legyen bent és melyik kint. Ezután a térségen kimérik az állásokat (a métákat). A földön ugyanis 3—4 lépés hosszú barázdát húznak az ütő méta megjelölésére, annak balvégétől, — a hol t.i. az ütő fog állani — két lépésnyire... (Porzsolt Lajos: Labdajátékok Könyve. 1886)




Magyar labdajáték.
(A longaméta három faja.)
A labdajátékokat majdnem minden vidéken másképp játsszák: a sportnak is megvan a maga dialectusa, a maga «tájszokása». Ezért érdekkel bír a leírása annak, hogy egyes vidéken miként látszanak valamely labdajátékokat. Halom József a „Budapesti Hírlap"-ban — mely a labdázás terjesztése mellett az utóbbi időben dicséretes mozgalmat fejtett ki — közelebb leírta, hogy Pápán hogy játsszák a diákok a mélákat E czikk után közöljük a longamétának vagy magyarul nagy kifutónak három, Pápán divatozó nemét... (Herkules, 1889)

Labdajáték.
A longa métának következő leírását vesszük egy középiskolai tanulótól: Tekintetes Szerkesztő ur! A «Herkules» 13. számában megjelent egy tárcza, a melyben a pápai deákok által játszott «longa méta» van leírva. Én a pozsonyi királyi főgymnasiumban végeztem a három alsó osztályt s mi is nagy kedvvel jártunk ki labdázni és rendesen a longa métát játszottuk, melyet itt leírok. A játék általában megegyezik a pápaiak játékának első fajával, de a pozsonyiak két, sőt ha sokan vannak, három dobót (főmétás,) is választanak. (Herkules, 1889)


Végül még néhány részlet a XX. századból:

Sintér-méta.
6—20 játszó.
Ehhez a játékhoz 35—40 méter hosszú és 20—25 méter széles területre v a n szükség.
A játszótér egyik végében megjelöljük az ütő vagy belső métát s vele szemben a játszótér hosszirányában a külső métát... (Barna JakabUjhelyi Sándor: Játékkönyv. 1915)

Szaladós méta. (Hárskút, Gömör m.)
15—20 méter hosszú, 8—10 méter széles pálya kell hozzá. A szereplők: két király és 5—5 vagy 6—6 katona. Játékszerek: egy drb. lószőrlabda vagy tehénszőr. labda és annyi ütőfa, amennyi a játékosok száma. Az ütőfa jó egy méter hosszú, kampós végű bot vagy egy méter bosszú nyelű, négyszögletű lapos falapocka. (Átmérője két deciméter.)
A két király a két legügyesebb játékos. Először is megalakítják egymás ellen játszó csapataikat. Ez úgy történik, hogy egymással szembeállnak és az egyik ütőfával mérkőznek vagy más szóval léválnak. (Lajos Árpád: A magyar nép játékai. 1940)

Bűzfutódzás. Vetélkedő csapatjáték volt. Kellékei: a bűz (jelkő), lapta (tehénszőrből gombolyított labda), ütő fa. Két parti játszta. A bűzt a játéktér egy megfelelő pontjára letették, majd közös megegyezéssel — annak helyzetétől számítva jobb- és balfelé — kb. 15—15 lépésre megállapították a bentlévők — laptaütők — és kintlévők — laptafogók — felállítási vonalát. (Művelődés, 1975)

A baseball-tudásban csak inas vagyok, de tudom azt, hogy bizonyos kezdetleges formában Magyarországon is játszották. Ott „longméta” vagy „laufméta” néven ismerték. Ott is két csapatra oszolva játszották, ott is volt egy „pitcher” (adogatónak nevezték), aki igyekezett úgy adni a labdát, hogy szabályos legyen az adogatás és mégis nehéz legyen beleütni. Ha az ütés sikerült és a labda messze repült, az ellencsapat minden tagja leszaladt a „házig”, ahol már nem lehetett „lestukkolni” vagyis megdobni a labdával. A játékban szerepelt egy úgynevezett „stukkmátor", akinek egyedül volt joga megdobni a lefutó ellencsapat tagjait, de ha egyet közülük eltalált, a két csapat helyet változtatót; amelyik a védő volt, az lett a támadó csapat. Aczél Benő: Baseball (Amerikai Magyar Népszava, 1975)

Utolsó témánk a métával kapcsolatban a játék letűnése, viszonya más csapatjátékokhoz, sportokhoz, pontosabban megítélése és összevetése. Sorozatunk korábbi darabjában már előkerült a füleslabda és a foci összehasonlítása, összemérése. Már az 1890-es évek végén már megjelent ez a kérdéskör! Egy 1899-es tornaverseny-beszámoló említi a három játékot együtt, ekkor még nagy békességben: "Még érdekesebbek voltak az ifjúsági játékok, melyeken bemutatták a labdázásnak s egyéb játékoknak legkülönbözőbb fajtáit, az ősi körmétától, nagymétától egész a legújabb divatú, angolos labdarúgásig és füles-labda játékig. Jókedv, bajtársias szellem, szemesség és ügyesség jellemezte e szép játékokat." (Vasárnapi Újság, 1899.) Ám egy évvel korábbról máris találunk elfogult hangot: "uzsonna után megindult a mulatság, a cicázás, a kifutós és a futó-méta, amely nemzetibb is, fárasztóbb is, élvezetesebb is a lawn-tennis-nél és a foot-balnál. Bolond dolog az a hálóba fogott mulatság, mikor a futó-métáé a szabad sík mező. Még szabálya is van annyi a métának, mint a tennis-nek, csak külön ruha nem kell hozzá. Az ember még az ingit is sokallja ha egy félórahosszat elmétázott. Most még a fiúkat is foot-balra fogják, hogy feledjék el a dicső métát, amely az apák édes betyár-korának emléke" (Pesti Hírlap, 1898.). Néhány év múlva azonban  máris érezhető egy nagy fordulat: "Tegnap máson járt az elmém. Tizenhat pompásan megtermett, minden athletasportban jeles fiatalember árulta el, hogy a magyar labdázáshoz nem ért; nem pedig azért, mert erejüket és idejüket a football foglalta el mostanig... Ha majd teljesen győznek az iskolai játékok, s a labdarúgás kellő korlátok közzé kerül, a méta is visszanyeri régi becsületét" (Herkules, 1902.). "A futó-méta fölelevenitése. Lapunk kitűnő munkatársa, Tóth Béla, nem hiába ajánlotta sportegyleteink figyelmébe a futó-métát, e régi magyar játékot. A Budapesti Sport Club vasárnap délután pályája megnyitása alkalmával már be is fogja mutatni. Utána football-mérkőzés következik." (Pesti Hírlap, 1902.) Majd pár évvel később egy testnevelő próbál érvelni a méta mellett: "Én a labdarúgásnak lehető legnagyobb barátja vagyok, elismerem róla, hogy a legjobb játékok egyike és ennek daczára azt mondom, hogy e játék nem tanulóknak, nem iskolába való... Ez a játék a kifutós, a hogy mi nevezzük, a longameta, a Schlagballspiel ohne Einschenker. Én ezt a játékot 1899 óta tanítom iskolában, egyletben és mondhatom, nem hiszem, hogy volna az országban több olyan iskola, — még a hol rugólabdát játszók is — ahol olyan nagy és olyan általános játékkedv uralkodnék, mint a brassói áll. főreáliskolában." (Herkules, 1906.) 
A századforduló táján játszódott le tehát a méta háttérbe szorulása, mely oly gyorsan ment végbe, hogy az 1910-es, 20-as években már leginkább múlt időben beszéltek róla:
"Ha a magyar footballsport első éveire visszagondolunk, meg kell állapítanunk, hogy az Iszer Károly, Kay Ferencz és az öreg Mister (Stobbe Ferencz) által propagált vadismeretlen játék tulajdonképpen a német eredetűnek jelzett »hosszúméta«, »kapós«, »kapus«, »nemzet«, »stuck«, »fülesIabda« stb. helyébe lépvén, a szó szoros értelmében játék volt, a melyről akkori kultiválói még álmukban sem merték volna hinni, hogy valamikor nálunk is átcsap az üzletieskedés útjára és komoly személyi, egyesületi, szövetségi és elvi harczot fog előidézni." (Az Ujság, 1914.) 
"— A pozsonyi labdatéren, — Faczinek szavaiban áhítatos derű ül — itt kezdődött minden, a longaméta, a versenyfutás, a csuzliverseny, a kiszorító, délután, ha az iskola lejárt. Rablópandúr a pozsonyi várrom alatt... — Aztán eljött a vakáció. Megint Pozsonyban voltam. Más fiúk játszottak a labdatéren, már nem Iongamétáztak, már nem játszottak kiszorítót: a futball-labda gurult lábról- lábra." (Nemzeti Sport, 1929.) 


A későbbi évtizedekben vagy a futballról írva kerül említésre a méta és egyéb népi játékok, vagy akár más szövegkörnyezetben, sokszor előbbi durvaságát emlegetve:
"Hát bizony a laufméta eleinte nem igen hagyta kiszorítani magát Korlátlanul uralkodott a mesterségesein Thompson labdájának megjelenése után is még jó három éven át... Ezzel kezdődött meg a laufméta hanyatlása és a football diadalát nem tudta megakadályozni a tanárok által akkoriban erősen propagált füleslabda-játék sem." (Uj Nemzedék, 1925.)
"A kisdiákoknak is kellett szórakozás. Nos ez is volt bőven! Míg a zene ütemére folyt a tánc, addig a táncteremmel szembeni menedékes réten volt versenyfutás, zsákfutás, kötélhúzás, longaméta és egyéb labdajátékok (a durva labdarúgás még nem mételyezte meg a lelkeket)..." (Tóth Arisztid visszaemlékezése Selmecbánya múltjáról; Magyar Vadászujság, 1936.) 
"Az első időkben néhány atléta és tornász mellett talán még egykét tornatanár érdeklődött a »rúgólabda« iránt, amelyben egy új »tornajáték«-hoz szükséges „tornaszerét láttak és talán gondoltak is arra, hogy a hosszúméta, a körméta és füleslabda játék mellett bevezetik diákjaik szórakoztatására ezt az új játékot. Az »angol labda« azonban akkoriban ritka és drága jószág volt." (Friss Ujság, 1940.)
"Néhány évtizeddel ezelőtt még a »longaméta«, a »duplex«, a »stukk« és sok más labdajáték volt népszerű a gyerekek között, ezeket ma már kiszorította a tenisz, az asztali tenisz és a ti legkedveltebb játékotok a futball, vagy a ti nyelveteken a »foci«." (Béke és Szabadság, 1956.)
"Minden elképzelhető, sőt ma már elképzelhetetlen játékkal megpróbálkoztak, hogy a tanuló ifjúságot elvonják a futball bűvköréből. Fölélesztették a füleslabdát, a hosszú métát. Zsinórlabda és tenyérlabda, vonallabda és határlabda, sőt még gyephoki is szerepelt terveikben és próbálkozásaik között. Lassanként azonban minden ilyesmit háttérbe szorított két labdajáték: a kézilabda és a kosárlabda." (Nemzeti Sport. 1966.)

E hosszúra nyúlt cikk hosszúra nyúlt utolsó etapjának idézetei, reméljük, kínáltak elegendő érdekes adalékot, sporttörténeti érdekességet, és hozzásegítettek a méta játék iránti érdeklős felkeltéséhez is...


Jelen cikksorozat korábbi fejezetei:

Utánam srácok: kamázni! – Labda az erszényben I.

Kamalabda – Labda az erszényben II.

Kamázzunk a kamerába! – Labda az erszényben III.

Kamázott-e a Tenkes kapitánya? – Labda az erszényben IV.

Ki látott már fotón kamát? – Labda az erszényben V.

A sajtó is rákapott – Labda az erszényben VI.

Dobja, elkapja, lekapja – Labda az erszényben VII.

"Teniszlabdával nyomtuk!" – Labda az erszényben VIII.

Kama-kiállítás a Városházán! – Labda az erszényben IX.

Körúton a kamakiállítás – Labda az erszényben X.

A kama útja – Labda az erszényben XI.

Tiniket szólít meg a kama – Labda az erszényben XII. 

A világon először itt kamáztak?! – Labda az erszényben XIII.

 Kézipálya, füves grund, kosárpalánk és poroló – Labda az erszényben XIV.

Batman-kama – Labda az erszényben XV.

Így kamáztok ti: futós, dugós, álló és félpályás kama, cunder, lepacskolás... – Labda az erszényben XVI

 Kamát kiáltani, kama-kérés, kama-láz – Labda az erszényben XVII.

Az eredet nyomában: füleslabda – Labda az erszényben XVIII.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése