Tavaly ősszel immár sokadik alkalommal rendezte meg az Észak-Keleti Átjáró Egyesület az Utánam Srácok Fesztivált, amelynek helyszín újfent az avasi kilátó volt, s amelynek programjában másodjára szerepelt egy szakmai fórum - a kilátóról.
Ahogy a 2015-ös esemény alkalmával építészmérnökök és beruházójelöltek vettek részt a közönség előtt zajló eszmecserében, úgy egy évre rá további témák szakemberei - zömmel közéleti szereplők, sajtóból ismert személyiségek - gyűltek össze hívásunkra, hogy megosszák gondolataikat a helyi nyilvánossággal.
Mit ér a tévétorony a 21. század elején? Veszített-e valamit is értékéből, tekintélyéből? Ma is szimbólumnak tekinthetjük-e - és mit ez tulajdonképpen? Kell-e tennie, tehet-e valaki valamit az építmény állapotának megőrzése, feljavítása, továbbá szerepének visszaállítása érdekében? Kinek mi a felelőssége? Ilyesmikről esik szó, amit az érdeklődő blogolvasó most akár visszanézhet-hallgathat, teljes terjedelmében, videófelvételen, avagy végigböngészheti a 2016. október 1-én rögzített anyag szöveges átiratát.
Kattintás után folytatódik az itt elkezdődő szöveg, amibe beékeltük a megidézett videókat, valamint néhány képet a főtéma, a Hofer Miklós építészmérnök által tervezett és 1963-ban felépült különleges objektumról.
Tévétorony, városjelkép – milyenek a
kilátások? 2.
A második
kerekasztal-beszélgetés az avasi kilátó valamikori presszó-helyiségében, az
Utánam Srácok Fesztiválon, 2016. október 1-én
A
beszélgetés résztvevői: Balogh Attila (Észak-Keleti Átjáró Egyesület) és
Szunyogh László (megyei főépítész) moderátorok, Merényi Dániel („grafitember”,
Napirajz), Kiss László (Maradj Miskolcon Alapítvány), Fazekas Csaba (Miskolci
Egyetem), Sélley Andrea (Dialóg Egyesület), Kolostori Gábor (médiaszakember),
Dombovári Ágnes (grafikus), Petruskó Norbert (rádióriporter), Kupcsik Sarolta
(idegenvezető), Koleszár Péter (Miskolc a múltban Facebook-csoport), Kishonthy
Zsolt (Műút folyóirat).
(Az első, hasonló fórumon elhangzottak szöveges átiratban elolvashatók az Avasi
Mozaik kiadványban, atjarokhe.hu – ez a második anyag pedig bekerül a 2017 tavaszán megjelenő Avasi ösvények című füzetbe.)
(helyszíni fotók: Bujdos Tibor, Észak-Magyarország)
Balogh Attila: – Az avasi kilátóról szeretnénk beszélgetni:
ez az alig több mint fél évszázada létesült objektum abból az ötvenvalahány
évből 30-40-en át Miskolc természetes jelképe volt. A legtöbb helybeli úgy
gondolta, ez a borsodi megyeszékhely egyértelmű, első számú szimbóluma, a
várossal kapcsolatos dolgokban mint logó benne volt, rengeteg miskolci vállalat
emblémájában. Aztán az elmúlt 5-10-20 évben ez a jelenség valahogy
visszaszorult, ma kevés helyen látható. Bementem a Miskolc boltba mint ha
turista lennék, keresek az idegenforgalmi kiadványok között olyat, amiben benne
van az avasi kilátó. Nincs olyan, ami a kilátóról szól mint híres miskolci
épületről. Egyetlen egyet lehetett találni, ezt a füzetkét, aminek a legutolsó
előtti oldalán ott van egy ekkora kép a kilátóról… És egy mondat a kép mellett.
Kupcsik Sarolta: – Ez egy néhány évvel ezelőtti kiadvány,
azóta születtek újabbak is. A kilátóról valóban nincsen külön, de azért nem
csak ennyi van…
Balogh Attila: – Reméljük, jobb a helyzet, de talán érezni,
mit akartam kifejezni ezzel.
Szunyogh László: – Tavaly tartottunk egy ugyanilyen
beszélgetést, csak akkor itt építészek ültek a székeken. Magam is építész lévén
beleestem abba a hibába, hogy azt gondoljuk, mi aztán mindenhez értünk és
megmondjuk a tutit… Azóta gondolkoztunk, és kíváncsiak lettünk, mások mit
gondolnak. Ma talán nem azon a rangon van a kilátó kezelve, ahogy szerintünk
kellene. Mindenkit kérek, hogy egy szóban vagy egy egyszerűsített mondatban
mondja el, hogy ő mit gondol a kilátóról!
Merényi Dániel: – Nehéz kérdés, mindenféleképpen Miskolc
jelképe, de … próbáltam kotorászni az emlékeimben, hogy milyen kötődésem van,
én ’77-ben születtem és nekem ez egy ugyanolyan adottsága már Miskolcnak, mint
a diósgyőri vár, vagy a körülötte lévő
domborzat, vagy bármi, ami Miskolchoz tartozik és elválaszthatatlan tőle.
Kiss László: – A gyerekkoromhoz kötődött, sok szempontból,
de ha egy mondat, akkor szerintem a kilátó soha nem volt Miskolcnak a jelképe. Egy miskolci korszaknak volt a jelképe, és ez a bajunk
vele jelenleg, hogy ez azért nem egy olyan örök elem. Nem mondhatjuk az Eiffel-toronyra, hogy ez Párizs egy korszakának a jelképe, erre viszont nyugodtan
mondhatom azt, hogy minden ízében ez egy korszakát testesíti meg, nagyon
klasszul megfogalmazva – és ezt most beleplántálni a jelenbe: nem lehetetlen,
de elég nehéz.
Fazekas Csaba: – Mindig ez jön elő: hogy Párizsnak az
Eiffel-torony, akkor Miskolcnak az avasi kilátó; nem érzem ezt jó hasonlatnak,
már csak a Párizs és Miskolc közötti különbségek okán sem. Ha ebből indulunk
ki, akkor megvan ez a jelképiség szerintem, ez most is egy élő dolog. Életemnek
csak a felét éltem Miskolcon, a megelőző felében ha megláttam az avasi kilátót
úgy, hogy csak turistaként jártam itt, akkor azért beugrott, hogy ez Miskolc.
Más kérdés, hogy egy város azonosul egy jelképpel, akkor egy olyan város, meg
egy olyan jelkép kell hozzá! Amíg Miskolcnak nem lesz olyan súlya, akár
idegenforgalomban, akár kultúrában, mint Párizsnak a maga egy szinttel nagyobb
mezejében, addig a turisták idejőve nem fogják letaposni egymást, hogy kis
avasi kilátót vehessenek és hazavihessék. Mert aki elmegy Párizsba, az vesz
magának egy ilyen kis Eiffel-tornyot, hazamegy, kirakja a polcra és utána egész
életében erről jut eszébe, hogy ő ott járt. Míg Miskolcnak nem lesz valami
hasonló, természetesen a maga nagyságrendjén hasonló kisugárzása, addig nem
kötődik hozzá ez a jelkép vagy nem ennyire erősen. Amikor meg lesz, akkor jön
magától. A városjelkép köré kultuszt nem lehet csinálni, vagy nagyon nehéz, az
„csinálódik”, az lesz magától.
Sélley Andrea: – Én kilátóként tudom értelmezni és akkor
jövök tényleg ide, ha valamire rá kell
nézni, akkor tök jó ide felsétálni és ránézni a dolgokra. Másrészt:
három lábazat-festést csináltak kisközösségek itt az avasi lakótelepen és az
egyik szimbólum a kilátó volt, amit felfestettek. Élő példa.
Kolostori Gábor: – Nekem a kilátó mint egy világítótorony.
Szeretem az olyan objektumokat, amihez tudom magam orientálni, és ez mindig is
az volt. Akárhonnan jöttem hazafelé, ha már láttam a kilátót… Itt dolgozom, itt
laktunk régen, nem is nagyon tudnék dombok meg hegyek nélkül élni, de hogy van
ez a kilátó, nagyjából ez egy origó.
Dombovári Ágnes: – Számomra talán leginkább tengely vagy
iránytű ez az épület…
Petruskó Norbert: – Úgy gondolom, a kilátó most is jelkép és
szimbólum, csak másoknak, máshogyan és egy másik Miskolcnak a szimbóluma… Ha az
ember sétálgat, egészen érdekes matricákat lehet látni kilátó-mintával, egy
szubkultúrának lett a jelképe most, többnyire fiatalokból álló szubkultúrának.
Akik igenis ehhez kötik a miskolciságukat, mint egy egyszerűen feldolgozható
jelképhez.
Kupcsik Sarolta: – Miután egyidős vagyok a kilátóval,
teljesen természetes, hogy „ez van”, kvázi „mindig is volt” már az én
életemben, és remélem, hogy ez is lesz, míg világ a világ, meg két nap, annyira
hiányozna, ha nem lenne. Origóként vagy világítótoronyként. Másrészt meg a
szakmai része: minden turistának, akivel találkozom, van arra alkalom, hogy ide
feljöjjünk, de mindenkinek ajánlom, s van, aki visszajön és azt mondja, de jó,
hogy mondtam, hogy hogy lehet oda feljutni, mert különben számos helyéről,
pontjáról a városnak látszik és a turista kedvet kap, hogy felmenjen – a
hogyan, az szokott a kérdés lenni.
Koleszár Péter: – Nagyon jó labdát kaptam, pontosan ezt
akartam mondani erre: aki eljön Miskolcra és nem vesz egy mini avasi kilátót
magának – én azt gondolom, ha ez a Városház téren lenne, akkor nem menne el a
turista a városból mini kilátó nélkül, vagy kulcstartó nélkül. De ennek a
kilátónak az az áldása, ami az átok: a helye… Ez okozza, hogy sokan nem jönnek
fel, sokan nem ismerik meg és nem szeretnek bele. Hogy mit jelent nekem a
kilátó? Ha nincs a kilátó, akkor én nem vagyok. A szüleim Debrecenben az
orvosira jártak és itt az alattunk lévő szinten mutatták be egymásnak őket.
Egyikük tiszacsegei, a másik miskolci; lehet, hogy találkoztak volna valami
egyetemi buliban, de ez volt így a biztos…
Kishonthy Zsolt: – Nekem a kilátó a totálisan kihasználatlan
lehetőségnek a szimbóluma, és fura, hogy csak ketten említették egyáltalán,
hogy ez egy működő, működtethető valami lenne mint kilátó, mint találkozóhely… Nekem
az egész szimbólum dolog, meg hogy hegyes, azért hasonlít, ez hülyeség. Azt gondolom, ez a városvezetés sara évek óta, hogy
ez így áll. Egy évben tíz napot, vagy húsz napot van használva. Egy városnak
dolga, hogy tisztítják az utcát, este világítanak a lámpák. Azt mondják, nem
lehet gazdaságosan működtetni itt egy büfét. A város működtesse! Csináljanak
egy költségvetési rubrikát, hogy avasi lakótelep: 20 millió forint. Nyíregyháza
vagy Debrecen mit adna, ha lenne neki ilyenje, de nincsen! Kiülsz,
kikönyökölsz, iszod a sört, és ilyen kilátás, hihetetlen, Magyarországon
egyáltalán létezik ilyen és pont mi kaptunk egy ilyet ajándékba... Szerintem
bűn, ezt ki kell használni, minden adottságot, ami működtetné a várost. Az
önkormányzatnak kötelessége volna – és szégyen, gyalázat, hogy nem. A város
vezetését kellene noszogatni, hogy gondolkozzanak el ezen.
