2018. július 26., csütörtök

Privát félmúlt kötetbemutató az Otthon Étteremben!


Hamarosan az új is felkerül! 
Egyébként a kiadványaink megrendelhetők innen: http://atjarokhe.hu/bolt/, illetve beszerezhetők a Központi Antikváriumban (Déryné u. 2.) és a Zöld Sárkány Teaházban (Weidlich udvar)!

2018. július 22., vasárnap

Ipari Örökség Tábor 2018


De most komolyan: Mi szerethetőt lehet találni egy elhagyatott ipartelep közepén fekvő, majd 110 éves, fa, acél és tégla szerkezetű gyártócsarnokon, melynek az állapota az évek során az életveszélyesség határáig romlott? Nos, a Szent István Egyetem és az Átjáró idei építésztáborának résztvevői számára nem is kevés.
Sok ember sok munkájának gyümölcse az a felmérőtábor, melynek során idén nyáron az Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatói megkezdik a volt Lenin Kohászati Művek megmaradt épületállományának felmérését. A Csontos Györgyi DLA (Ybl) és Tóth Viktor (Átjáró) által vezetett csapatnak első témája az Egyedi-Gépgyár mára teljesen kicsupaszított, de még elmúlásában is gyönyörű csarnoka. Az ország különböző pontjaiból érkezett hallgatók célja az épület megismerése, kutatása, és később a kutatási anyagok által az épület megőrzésének előremozdítása.
“A gyártáshoz szükséges, nem széria gépelemek gyártása történt itt” – mondja a kulcsátvételkor Némethi Antal, a gyárat tulajdonló cég igazgatója. “Mi már belefáradtunk abba a harcba, hogy ebből az épületből valami is legyen.” És valóban: a csarnokban szétnézve nem rózsásak a kilátások. A falakból csavarni lehet a vizet, a talaj szennyezett, a fa tartószerkezet állapota sok helyen válságos.
Az egyhetes tábor alatt a hallgatók a felmérés mellett építéstörténeti kutatást is végeznek, melyben az Észak-Keleti Átjáró, a Megyei Kohászati Múzeum és Észak-Kelet Magyarország Ipartörténetéért Alapítvány és a megyei Levéltár is segítséget nyújt. Célunk egy olyan felmérési terv készítése, mely nem csak az épület meglévő geometriájára szorítkozik, hanem az egyes szerkezetek műemléki, tartószerkezeti, állapoti jellemzőire vonatkozó adatokat is tartalmaz. Ebben esténként BIM Manager, tartószerkezeti tervező, műemlékvédelmi szakmérnök és faanyagvédelmi szakmérnök támogat minket.

Tóth Viktor, Miskolc, 2018. július 21.
Észak-Keleti Átjáró Egyesület
Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar