A kama útja – Labda az erszényben XI.

Kamaút: merről merre terjedt a kamázás városunkon belül és kívül?

Mint már korábban utaltunk rá, a kama eredetének kérdésére nincs egyértelmű válasz, sőt, minden valószínűség szerint nem is lesz. Eddigi kutatásainkból viszont érdekes kép rajzolódik ki a kamázás terjedését tekintve: a 2017-ben közzé tett Kamatérkép adatait idén bővítettük (egyelőre feldolgozás alatt állnak az újabbak).

Kutatásunk jellegéből adódóan nem reprezentatív, kombináltuk az on-line kérdőíves adatgyűjtést az interjúkészítéssel (hólabda-módszer). A legkorábbi konkrét adatok a kamázásról az 1950-esévelből származnak (ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy korábban nem ismerték, nem játszották volna), a legújabbak napjainkból, részben egyesületeink tevékenységének eredményét tükrözve, részben tőlünk függetlenül, párhuzamosan fejlődve.

Az '50-es és '60-as évekből származó összes említés jelentős része (8 adatközlőből 5; illetve 12-ből 8) a vasgyári XVII-es Fiúiskolához kötődik. Minden egyéb említés a vasgyár határainak néhány kilométeres körzetén belülről való (Győri kapu, Diósgyőr, Bulgárföld, Komlóstető, Hámor).

A kép forrása: http://vasgyarisulik.atw.hu/

Az 1970-es évektől kezdve aztán robbanásszerű változás indult meg. A vasgyári adatok száma a következő évtizedből ugyan emelkedik (9), ám arányét tekintve visszaszorul, hiszen 30 más adat került fel térképünkre a '70-es évekből: elsősorban a Győri kapu és Diósgyőr lakótelepeinek és iskoláinak köszönhetően. Ekkor jelenik meg először  Pereces, a Belváros és a Szentpéteri kapu is.

A '80-as években már csak 4 közlés vonatkozik a vasgyárra (és a következő évtizedből való az utolsó adatunk innen), Diósgyőr és környéke tovább bővül (Berekalja, Kilián lakótelep), és elképesztő adatbőség jellemzi a Győri kapu (20), a Belváros (25) és az ekkor felbukkanó Avas (25) lakótelepeit, illetve a Szentpéteri kapu mellett új helyszínként megjelenik Nyékládháza is.

A következő évtizedben még mindig domináns az adatközlőket illetően Diósgyőr és Kilián, a Győri kapu, a belváros és az Avas, és megjelennek újabb városrészek is: Görömböly, Hejőcsaba, Szirma, Selyemrét, majd felbukkan néhány újabb vidéki helyszín is: Onga, Bódvaszilas, Sajószentpéter, Mályi.

A városrészekre vonatkozó adatokat tovább bontva a következő grafikont kaptuk:

A következőn pedig a legtöbb adattal szolgáló iskolák sorrendjét mutatjuk meg, szintén évtizedekre vonatkozó bontással:

A jelek szerint tehát a Vasgyárból ered a kamázás, és onnan terjedt el a lakótelepek építésével párhuzamosan, míg egyes külvárosokba csak később jutott el, vidékire pedig csak szórványosan.

Mintánk jellegéből adódóan nem lehet igazán pontos, újabb kutatási eredmények minden bizonnyal módosítanak majd az arányokon, feltűnhetnek más, korábbi és újabb helyszínek is, ám a terjedési irány jól látszik. Izgalmas kérdés, hogy létezhetett-e kamázás az 1950-es éveket megelőzően a vasgyárban vagy máshol, ám erre a kérdésre nyilvánvalóan nem lehet egyértelmű nemet mondani...

Mi történt az ezredforduló után, hová tűnt a kama, illetve honnan valók az újabb adatok?

A 2000-es és 2010-es évekből származó néhány adat eléggé vegyes képet mutat: a vasgyárból már nincs jel, a korábbi fellegvárnak számító városrészekből is csak egy-kettő (Győri kapu, Diósgyőr, belváros, az Avasról viszont szintén 0!), és egyre színesebb a kép: Szirma, Felsőzsolca (3!), Mályi stb. Az adatgyűjtésünk árnyalható a 2014-es, és a 2018-2019-es kama-foglalkozások és egyéb egyesületi beszélgetések során előbukkanó információkkal: a kamázás a jelek szerint ugyanis nem halt ki teljesen, spontán módon is játsszák a "végeken" (Szimán, Felsőzsolcán, Mályiban). Emellett több oktatási intézményben és táborban is felbukkant a kamázás, részben népszerűsítő kezdeményezésünk eredményeképpen, például a Hámori Waldorfban és a Waldorf nyári táborában, és – talán szintén a Zöld Meteor hatására – a Jezsuita Gimnázium táborában. Tőlünk függetlenül játszották és játsszák a kamát a Könyves Kálmán és Szent Imre iskolában, a Fazekasban, a Petőfi általános iskolában (Szentpéteri kapu), Szirmán, a Szabó Lőrinc iskolában és – néhány éve még – a Vörösmarthy iskolában is. Többen tábori körülmények között ismerték meg a játékot az utóbbi években: egy miskolci sporttábort egy gyöngyösi dráma tábort, vagy a sárospataki lovas tábort emlegetve.

A LogiSchool és az Öko-táborban, a Cserkésztáborban, a Máltai nyári táborában és MATEHETSZ (Templeton, Tutor Program) táboraiban pedig konkrétan meghívásra érkeztünk, többé-kevésbé a kama-foglalkozások megtartása miatt. Több esetben az általunk szervezett bajnokságok, vagy a fentebbi táborok valamelyikére hivatkoztak a megkérdezett fiatalok.

A kama útja tehát az utóbbi két évtizedben néhány külvárosi helyszín mellett több köznevelési helyszínen is feltűnt egymástól elszigetelten, illetve egyre több nyári tábori program, és – általunk szervezett – alkalmi és mára már hagyományosnak tekinthető kupa és korosztályos bajnokság, illetve kama-bemutató keretei között nyílik alkalom kamázásra.

Kamázott-e a Tenkes kapitánya? – Labda az erszényben IV.

A kama játék sosem szerepelt valódi, hivatalos sportként (csak a legutóbbi években zajló újraélesztése folytán). Annyit tudunk, hogy az 1950-es években már népszerű volt a kamázás az egykori vasgyárban (a vasgyári fiúiskolában és környékén játszották), afféle szabadidős játékként szolgált a városrész, majd további miskolci városrészek tinédzserei számára. De vajon honnan tanulták meg ők a szabályait, a kereteit?

A kama jól láthatóan a '60-as évekre vált elterjedtté a Vasgyárban, majd a hetvenes évekre a Győri kapuban, és terjedt az avasi, a Vörösmarty, a Jókai, a diósgyőri lakótelepek felé, Perecesre és erre-arra. Többé-kevésbé kirajzolódik egy időbeni és térbeli fejlődési a város térképén (és ez tetten érhető a nemrégiben elkészített Kamatérképen), ahogy gyerekek ezreit és tízezreit hódította meg a kislabdadobálás. De ha visszafelé nézzük, vajon mit találunk a kiindulási pontnál?

A kama eredete, keletkezésének pontos körülményei, időpontja nem ismert, dacára hogy komoly történészi-levéltárosi kutatás irányult az eredet megfejtésére. Annyi tudható, hogy a legkorábbi nyomok a fent említett 17-es számú általános iskoláig vezetnek, ide jártak azok a mai legidősebb válaszadók, akik a kutatások keretében interjúikban a legkorábbról fel tudták idézni kamázós élményeiket. Ez valamikor az ötvenes évek első közepére tehető (ám a korábbi évtizedekre vonatkozóan nincsenek adataink, 90, 100 éves vagy még idősebb, jó memóriával megáldott adatközlőket kellene ehhez találnunk – itt az oral history módszer egyik korlátja). Van olyan alany, aki kerek-perec kijelentette: a játéknak akkor kellett megszületnie, avagy odakerülnie, amikor ő kisiskolás volt – tekintve hogy amikor fél évtizeddel korábban a bátyja járt ugyanoda, akkor még híre-hamva nem volt a kamának. Mire ő, addigra pedig minden fiúgyerek ezt játszotta az udvaron, szünetekben.

Utaltunk rá a bevezetőben, hogy a terjedés iránya a Vasgyárból a Győri kapuba, a '40-es számú általános iskola felé mutatott 1970 körül-után. Nos, ismerjük egy pedagógus nevét, aki fiatal testnevelő tanárként az 1950-es évek közepén kezdte pályáját a Vasgyárban, és 1970-től folytatta a Herman Ottó utcai 40-esben. Elképzelhető, hogy elsőként ő vitte akkor magával egyik intézményből a másikba, egyik városrészből a másikba?

Fekete Dezső ez a tornatanár, akit egykori diákjai kifejezetten agilis, kreatív és ambiciózus fiatal pedagógusként írtak le. Többen megerősítették: pont az a fajta ember volt, akiről el tudják képzelni, hogy saját maga találta ki, fejlesztette ki a kamát! Például arra, hogy a szakmailag hasznos és preferált kislabdadobást mint tornaórai feladatot vonzóbbá, könnyebben befogadhatóvá tegye a 8-10 éves diákok számára. Esetleg az is a háttérben állhatott – vélik némelyek –, hogy talán látott (moziban, filmen?) amerikaifoci meccset, aminek bizonyos elemeit megpróbálta ebbe az új játékba átmenteni. Dobás, elkapás, saját térfél védelmezése, (kapu)vonalon való túljutás, az ellenfél dobásának elkapása után a megszerzett labda visszahordása, de akár még a mez alá, vagyis a hasunkhoz való szorítása is ismerősnek tűnhet a tengerentúli sportágból. A 17-es iskola akkori igazgatóját is (Vincze Géza) úgy jellemzik a visszaemlékezők, mint akinek a nyitottsága meglehetett hozzá, hogy akár egy „imperialista” sport adaptálásának ötletével is előálljon egy tanára és kedvező fogadtatásra találjon. Apró érdekességként az adalék: Fekete Dezső a néhai oktatási intézmény ma létező nosztalgia-honlapjának adatai szerint testnevelés-orosz szakos tanár volt.

 

Mint jeleztük, a fentiek mindössze elméletként élnek. A kama-kutatás egyelőre nem talált semmi bizonyítékot, sem cáfolatot a keletkezéstörténet e vonalára. Igaz, alternatívát sem sokat. Ha nem egy konkrét tanárt vagy más „feltalálót” keresünk a sztori kezdeténél, akkor a szakmailag leginkább valószínűsíthető magyarázat az, hogy a korabeli iparvárosban, az éppen az előző évtized fordulójára kialakuló Nagy-Miskolc újonnan beköltözött családjainak gyermekei, az iskoláikba, lakókörnyezetükbe korábbi falusi játék-élményeiket magukkal hozó srácok maguk alakították ki a kamát, ahogy egy népdal keletkezik, ilyen-olyan labdás-dobálós-szaladós-eldugós népi játékok elemeinek vegyítésével.

Említett internetes forrásból származnak egyébként a jelen posztot illusztráló fotók is, amelyeken felfedezhető a korabeli vasgyári intézmény oktatói között a fiatal Fekete Dezső is. Akinek alakját, személyiségét egyik interjúalanyunk, akkori diákja úgy igyekezett életre kelteni: „képzeld magad elé a Tenkes kapitányát!”

A fenti első fotón, amelyet Kordováner Árpád készített (maga is az iskola tanára ugyanabban az időben), a téglarakás mellett látható Fekete Dezső. A második képen ő ül az első sorban jobbról harmadikként. Az alábbi képen pedig az intézmény épületének makettjével Vincze Géza igazgató (1964). Alatta az iskolaudvar 1979-es állapota, illetve tanári aláírások 1961-ből.
(Kamázós vasgyári tanulókról nem tudunk illusztrációt mutatni: nem került még elő ilyen fénykép.)

(Hogy ki az a Tenkes kapitánya? Itt olvashatunk róla. Itt pedig nézhetjük.)

Jelen cikksorozat korábbi fejezetei:

Utánam srácok: kamázni! – Labda az erszényben I.

Kamalabda – Labda az erszényben II.

Kamázzunk a kamerába! – Labda az erszényben III.