2015. július 6., hétfő

Bontják a MÁV-telepet

Alig néhány hete tartott városi túrának hívott helyszíni bejárást a Tiszai pályaudvar közeli városrészben az Észak-Keleti Átjáró Egyesület, és amit akkor láthattunk, zömmel nem láthatjuk már többé. Akkor lokálpatrióták, illetve a valaha a telepen lakott, ott felnőtt érdeklődők alkotta kis csapat még végigjárhatta a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben virágzó, az ezredforduló környéki időkre viszont már igencsak leromlott állapotba került telepet, amely lassan el is néptelenedett. Mivel az önkormányzat (amely a vasúttársasagától átvette a területet) az utóbbi időben nem engedett új lakókat a megürülő épületekbe, egyre kevesebben maradta az ittlakók. Most úgy tudni, talán féltucatnyi ház lakott még.


A héten a helyhatóság megbízásából el is kezdődött a telep felszámolása, a többi építmény bontása. Csak azok maradnak ki az üresek közül, amelyek lerombolása a lakott otthonok biztonságát veszélyeztetné. Úgy tudjuk, 17 ház esik az intézkedés hatása alá. Bontásuk módszeresen, ütemezetten zajlik, külön leszedik a cserepeket, a fa tetőszerkezeteket, csak utána jönnek a falak. És mindezt természetesen meg kell hogy előzze a hatalmas mennyiségű hulladék kitakarítása.

A bontási munkálatok első napjaiban sorra érkeztek a környékre a valaha innen elszármazottak, hogy nosztalgiázva, sőt, szomorkodva vegyék tudomásul, családjuk egykori lakása örökre az enyészeté lesz. Ki csendes beletörődéssel, ki nehezebben (esetenként a beruházáson dolgozó szakemberekkel perlekedve) vette ezt tudomásul...
A munka egyébként komoly technikát és emberállományt felvonultatva zajlik - információink szerint augusztusig bezárólag -, a szinte hermetikusan elzárt területre (biztonsági okokból) nem is lehet bejutni civilben. Szerencsére a helytörténeti indíttatású fotózási szándékunkat méltányolta az illetékes vezető, neki köszönhetően adódott módunk alaposan végigfényképezni az utcákat és romokat. Sőt, a közeli - a telephez tartozó, de attól építészetileg és kicsit talán társadalmilag is elkülönülő - modern emeletes ház tetejére is feljutottunk, ahonnan ritkán feltáruló kilátás nyílik a fotós elé...




Képeink hajtás után. Az egyesület egyébként szeretné, ha a belátható jövőben módot kapna arra, hogy az eddig - ismereteink szerint* - még komolyan komolyan soha nem kutatott miskolci MÁV-telep helytörténeti feltárását elvégezhesse. Ehhez szolgálhatnak alapul ezek a mostani, szó szerint az utolsó pillanatban készült képek, és a jövőben elkészítendő személyes interjúk a MÁV-telepiekkel.