Közhírré tétetik és kidoboltatik, hogy Az elveszettnek hitt mesék Fényesvölgyből mesés, ám de szigorú zsűri tagjai, egy éjjelen és egy teljes nappalon át olvasgatták a gyerek által írt meséket. Bírálat közben 100 macskát simogattak, és végül arra jutottak, hogy a beérkezett pályamunkákat szép sorjában a tisztelt publikum elé tárják, online formában.
Úgyhogy íme, nagy taps és dobpergés, minden szülőnek büszkeség itt az első tünemény Annától és Katától:
Lujzi, az eb és a kis menyét
Lujzi lustán napozott a Weidlich-palota
legmagasabban lévő emeletén, mancsait bátran kilógatva a körfolyosó rácsai közt. Semmi sem zavarta a
délutáni sziesztáját, még a levegő se rezdült, minden nyugalmas volt. De nini,
valami moccant a hatalmas piros pettyes muskátlis cserép tövében! Egy kis
menyét bajsza neszelt, a cserép oldalán. A kis menyét észrevette a lompos
cirmost, úgy megremegett, hogy néhány muskátli levélbe gabalyodott. Lujzi
lassan nyitotta résnyire szemét, még a fejét se kellett elfordítania, éles
szemeivel így is látta a megrettent szürke csomót, ami megzavarta délutáni
pihenését. Pedig épp egy finom illatú zellergumóról álmodott, amit a konyha
asztalról pofozott le. De a kis menyét megjelenése teljesen éber állapotba
hozta, no meg a lépcsőházból az apró léptek dobogása hallatszott. Több se
kellett, Lujzi hirtelen tettre készen feltápászkodott. Előkelő gyorsasággal,
ahogy egy úri macskához illik. Megvárja a szomszéd vendégkislányt, Annát egy
alapos cirógatásra és hasvakarásra, vagy keressen magának pár vidám játékos
percet a kis menyét társaságában? Ha már nem játszhat tovább az álombéli finom
illatú zellergumóval. A folyosóról eközben énekszó csendült. „Egyszer egy
királyfi, mit gondolt magában…,”. Ekkor döntött az előkelő cirmos a
Weidlich-palotából.
Hirtelen
összekuporodott, bajszát előre meresztve a cserép felé fordult, farkincáját
lágyan mozgatva. Szeme bágyadt csillogását egy marcona vadász éles pillantása
váltotta fel. Lujzi hadat üzent a kis menyétnek, már ugrott is. De a szürke kis
menyét résen volt, tudta, ha megneszeli a lompos macska, menekülnie kell az
ismeretlen palota titkos résein át a szabadságba. Abban a lélegzetelállító
pillanatban, mielőtt a roham elindult, lépett Anna a folyosóra és hangosan kiáltott.
– Lujzi, itt vagy? Hoztam neked néhány
falatot a hentes bácsitól! A szarvasos gyógyszertár mellől. Manyika néni oda
adhatom a macskának? – rikkantotta vidámon Anna, a szomszéd vendég kislány a
harmadik emeletről. – Utána megyünk Mamával az Avasi kilátóhoz játszani.
Több se kellett, a pillanat eljött,
macska ugrott, menyét futott, Anna szava elakadt. Mikor meglátta Lujzit, amint
a kis menyét után veti magát. Elől futott a menyét, mögötte a cirmos, őket
követte Anna. A zajra kinézett Manyika néni, a kedves szomszéd néni az ajtón.
látva a sort, szaladt egyenesen utánuk. A kis menyét a lépcsőházon keresztül,
kis rámpán át haladt előre, egyenesen a fekete szobor mancsai közé,
rejtekhelyet remélve. A cirmos egyenesen utána, Anna és Manyika néni lemaradva
szemlélte a cirmos és a menyét futóversenyét.
– Manyika néni, mentsük meg a menyétet,
nem lehet eledel! – kérlelte Anna.
– Várj, kedves meglátjuk, mit tehetünk!
Keressünk megoldást, vonjuk el addig Lujzi figyelmét! –mondta bölcsen Manyika
néni.
– Cicc, cicc, jó cica gyere ide, finom
falatot hoztam neked! – csalogatta kedvesen Anna. De a cirmos meg sem hallotta
a szavakat, delejes vonzalom vonzotta a menyéthez. A menyét még jobban a
hatalmas fekete kutya lábaihoz simult. Ekkor kinyílt az ablak szárnya, Manyika
néni bukkant ki rajta. S harsant a hangja. – Lujzi, te beste lélek, gyere ide!
Cicc kiscicám, hagyd a menyétet másra!
Lujzi ekkor látta, fel kell adnia, de még
egy utolsó próbát tett, hogy elcsípje a kis menyétet. Összekuporodott, bajuszát
előre meresztve előreugrott. De az ugrást követő pillanatban egy kéz kapta el
az ablakból. Lujzi egyenesen Manyika néni ölébe landolt. A Weidlich-palota
legnagyobb szobájában. Addigra Anna is odaért egy kis dobozzal a kezében. A
dobozba egy darab illatos sajt került. A dobozt óvatosan a kutya lábai közé
helyezték, a kíváncsi kis menyét pedig szépen a dobozba araszolt, a sajt
illatát követve. Ekkor egy szapora mozdulattal Manyika néni kiemelte a dobozt a
szobor lábai közül.
– Anna, gyere, vigyük le az udvarra a kis
kószát! Eresszük szabadon! – nyújtotta kezét Annának, a harmadik emeleti vendég
kislánynak a Weidlich-palotából. Anna keze szépen belesimult a felé nyújtott
kézbe, és már indultak is a folyosón az udvarra vezető lépcsősorhoz.
Lujzi lassan a nyomukban ólálkodott,
csalódottságának hangot adva miákolt utánuk, majd szépen letelepedett egy napos
foltra a piros pettyes muskátlis cserép tövében. Visszaszenderült zellergumós
álmába, Anna és Manyika néni pedig kiengedték a menyétet a közeli parkban, majd
egy hideg limonádé társaságában elevenítették fel a délutáni kalandot!
vége
Következzen Kristóf meséje:
A tornázó szarvas
Egyszer egy szarvas, aki megnézte
Miskolcot, látott egy palotát. Ahhoz ki volt írva, hogy: Weidlich-palota. Nem
tudta, hogy az mit jelent, így hát ment-mendegélt tovább, és meglátott egy
dombot. Felment és meglátott egy kilátót. Felment és meglátott egy menyétet.
Köszönt a menyétnek a szarvas, és visszaköszönt. Mondta a menyét: Fázunk! Azt
monda: Igen. Itt a szarvas azt mondta a menyétnek: Tornázzunk!
Juhász Dávid – Juhászné Szemán Renáta: Mesés
szülinap: visszaemlékezés egy novemberi éjszakára
40.
szülinap. Egy ember életében ez egy fontos nap. Mindennek jól kell sikerülnie.
Kisebb csodák is megtörténhetnek: mint például az, hogy a család kedvenc
macskája NEM falja fel a szülinapi fasírtot. Pedig véletlenül épp egy szobába
lett bezárva a ragadozó az étekkel. A szülinapi partit az avasi kilátóban
rendezi a család.
Hatalmasnak tűnik a szememben a kilátó, hiszen
még igen kicsi vagyok. 6 éves. Mivel szeptemberben születtem, így még nem is
iskolás. Mielőtt elfelejteném,
engedjétek meg, hogy bemutatkozzam: Dávid vagyok, a mesélő.
A kilátó
tágas tereiben kacagva rohanunk. A tesóm, meg az unokatestvérem is kipirult
arccal futnak. Mint egy szökellő szarvas, úgy ugrom át az előttem lévő
akadályokat. És persze nem hallgatunk senkire. Pedig a felnőttek sokszor
kiáltják, hogy lassabban fussunk. De visz a lendület. Persze jól pofára esek,
mert a felnőtteknek, mint mindig, most is igazuk van. De mindegy, fel kell
állni, mert ha nem állok fel, elveszítem a játékot. Az pedig mégsem lehet.
Miért is hagynánk abba a játékot? Nos, végül mégis abbamarad a játék. Mert jön
a kaja. És még le sem nyelhetem az utolsó falatot, amikor kiderül, hogy az
egyik ajándék a nagybátyám szülinapján egy varázslatos tűzijáték! Persze várni
kell rá. Mert a jó dolgokra mindig várni kell, hangzik el az okosság. Persze
megint egy felnőtt szájából. Leülünk addig is játszani. Kártya, társas, story
cube. A kiperdülő kockákon össze nem illő dolgokat mutató képek vannak. És
azokból mégis egy egységes, értelmes történetet kell összehozni. Jó kis feladat.
Egy mesében a szarvas és a menyét. Ha kell, megoldható, ugyebár? De hirtelen mindenki az ablakhoz tódul.
Elkezdődik a tűzijáték. Szép. Ámulva nézem. És nem, csakazértsem alszom. Pedig álmos vagyok. Emberek, zsongás, harsány
nevetés, összekoccanó poharak. Én is ilyen 40. szülinapot akarok majd. Minden
megvolt, amire egy embernek szüksége van: család, barátok, nevetés, ajándék.
Meg persze még valamire szükség van: ez pedig a varázslat. Abból pedig ebben a
városban igen sok van. A Weidlich-udvarban például egy zöld sárkány lakik. Kis
teázót üzemeltet. Személyesen még nem találkoztam vele, de a képe kint van az
üzlet kirakatán. Jó kis álca, mondhatom. És azon a szülinapi estén még nem is
tudom, hogy mennyi emlék fog még a Zöld
sárkányhoz kötni. De nem is kell
mindent előre tudni. Mi lenne velünk meglepetés nélkül? A meglepetés
fontos. Örömteli pillanat, hisz ha
valakit meglepsz, akkor törődsz vele. És azt hiszem, én ezt tanultam meg azon a
mesés szülinapon. Meg azt, hogy ebben a városban sok minden megtörténhet.
Családot, közösséget, játékot, mesés helyeket és persze varázslatot kaphatsz
itt. De csak ha hiszel benne.
Hamarosan folytatjuk a következővel!
-.jpg)
-.jpg)
