Batman-kama – Labda az erszényben XV.

 

Batman-kama, avagy kamafogás kifordított kabáttal, "köténnyel" vagy sapkával.
Folytatjuk a kama játék eddig összegyűjtött változatainak elemzését, mégpedig egy mókás elemmel. A kama sajátsága, hogy az ellenfél által dobott labdát a védekező csapat elkaphatja a levegőben, jogot szerezve így egy előnyös támadásra (eldugás és futás, vagy rögzített helyzetű rádobás által). Az elkapás, kamafogás történhet egy vagy két kézzel (ennek bizonyos esetekben van jelentősége, máskor nincs), illetve különféle segédeszközökkel is. A "köténnyel" (kabáttal, sapkával, pulóverrel) való elkapás értelme az izgalmak fokozásán túl a következő: egyfajta könnyítést jelentett, ha az éppen a dobást fogadó csapat nem pusztán kézzel, hanem valamilyen segédeszköz segítségével is elkaphatta a labdát. Az adatközlő egykori kamázók a következőképpen emlékeznek vissza minderre:

Ősszel-télen kabátban, pulóverben is játszottuk. Akkor az alá is el lehetett dugni. Voltak nagyon erős dobók. Annak már nem nagyon álltak elé... Kislabdadobásban 60 méteres dobók voltak! Ha az megküldte... Voltak vagány kisebb gyerekek, elkérték a legvastagabb kabátot, azt tartotta maga elé. Mint egy jégkorongkapus [a védőfelszerelést]. Megpróbálta azzal felfogni. Volt, hogy sikerült. Kihívás volt a dobónak is. (vasgyár – N. György)

…Mivel nem egy korúak voltunk, így ha véletlenül úgy alakultak a csapatok, hogy az egyikben jellemzően fiatalabbak voltak, akkor engedélyezett volt részükre a labdának az elkapása mondjuk egy melegítőfelsővel vagy kabáttal, vagy éppen ami kéznél volt. …ha nem sikerült egy kézzel, vagy két kézzel … akkor a félpályáig lehetett elmenni, és onnan rádobni. (Pereces – S.Attila)

...A kisebbek gyakran játszották úgy, hogy a kabátjukat fordítva vették fel. A kabát hátulja került előre és nem kézzel akarták elkapni a labdát, hanem a kabát alsó szélét tartva egyfajta köténnyel… (Pereces – O. Sándor)

Dobni kellett az egyik térfélről a másikra, ahol több gyerek is várta a labdát. Akihez közelebb volt, az kézzel vagy köténnyel elkapta (ez egy fordítottan felvett pulóver vagy ing volt, amivel könnyen el lehetett kapni). (Avas – K. Tamás)

Akinek nem volt kézügyessége, a pulóverével kapta el, az is kamának számított. (Vasgyár – F. Zoltán)

Volt olyan változat is, amelyikben sapkával is el lehetett kapni a labdát. (Vasgyár – V. László György)

A fentebb bemutatott játékelem is jelzi a kama játék rugalmasságát, ötletgazdag változatosságát és a kamázók kreativitását... Ez a nagyon izgalmas és érdekes mozzanat a jelek szerint kevésbé volt ismert és elterjedt, ám érdemes a megőrzésre, még akkor is, ha a nem került be a jelenleg játszott, hivatalos szabályok közé.

Jelen cikksorozat korábbi fejezetei:

Kézipálya, füves grund, kosárpalánk és poroló – Labda az erszényben XIV.

Kamapálya

A kama játék kreatív jellege a pályák és kapuk, céljelölők változatosságban is tetten érhető!
Az erre vonatkozó, száznál is több adat alapján jól látszik, hogy legtöbbször kézilabda-pálya és/vagy kispályás focipálya volt, amit használtak játéktérként a kamázó fiatalok. Sokféle elnevezés utal minderre a kutatási interjúkban, azaz visszaemlékezésekben: kézilabda-pálya (említések száma: 34), salakos kézilabda-pálya (3), kézilabda-méretű (salak) pálya (3), beton focipálya (kézilabda), kispályás focipálya (2), salakpálya – tesiórán, kispálya, iskolai pálya, beton focipálya (2), iskolai salakos pálya, lakótelepi focipálya, iskolai focipálya. Más esetekben kifejezetten futballpályára utaltak az emlékezők (érdemes megjegyezni, hogy nehéz határt vonni a többfunkciós kispályás foci- / kézilabda-pálya, és a focipálya között): focipálya (5), salakos focipálya (3), kézikapuk nagyobb pályán, nagy focipálya két kapuval, focipálya (kézilabda-kapukkal), salakos focipálya (kézilabda-kapukkal), salakpálya, salakos pálya, aszfalt pálya torinó kapukkal.

Mind a kézilabda/kispályás foci-pálya, mind a nagypályás labdarúgó-pálya esetében (sokszor valószínűleg ugyanolyan vagy hasonló pályákra történtek az utalások) viszonylag nagy méretbeli különbségekről lehet szó, ám a játéktér nagyon hasonló képet mutat: sík terep egy-egy (fémből vagy fából készült) kapuval az alapvonalaknál, a pálya anyaga: aszfalt, salak, vagy fű (és nyilván a teremben parketta vagy egyéb borítás – ám erre való konkrét utalást nem találtunk).
Jól körülhatárolható, ám egyértelműen kisebb méretű a kosárlabda-pálya (több esetben az aszfaltozott kézilabda-pályán keresztben felfestve). Az említések a következők: kosárlabda-pálya (6), kosárpálya, kosárpálya-méret. Ennél kisebb, szintén szabályos pályára is találtunk utalást egy esetben: (teniszpálya-méretű) salakos pálya.

A kamázásra használt játéktér egy másik nagyobb csoportjába sokféle, szabálytalan és sokszor alkalmi jellegű területek, pályák tartoznak, melyek a kamázás spontán, utcai jellegét, és a kamázók fentebb is emlegetett kreativitását mutatják: füves grund/terület/játszótér/pálya (7), placc (2) porolóval vagy kavicsokkal, udvar (kapu: oszlopok), amorf pálya (2), tornazsák kapufákkal, iskolaudvar (pálya nem volt), sétány, két épület közötti terület (falra festett 180x120-as kapu), aszfaltozott út, aszfaltcsík (távolugró gödör), járda, parkoló. Tehát füves, lekövezett, vagy aszfaltozott terület egyaránt alkalmasnak bizonyult a játékra, és nem volt feltétlenül szükség sem állandó kapukra, sem pályajelölő vonalakra, vagy bármilyen más határjelölőre.

Kama-kapu

Leggyakrabban kézilabda-kaput emlegettek az adatközlők. Sokszor azonban nem tértek ki külön a kapuk kérdésére, de a kézilabda-pálya, a lakótelepi, salakos és kispályás focipálya, stb. esetében minden bizonnyal szintén ilyeneket („kézikapukat”) használtak. Néhány egyéb említéssel találkoztunk mindössze: torinó kapuk; kosárpalánk állványa (2) és kosárlabda-kapuk (!); illetve egyéb kapu-jelölök, mint például iskolatáskák, tornazsákok, poroló, két-két fa, kavicsok, oszlopok (bérházak közötti), lépcsőház- és pinceajtó, vagy falra festett csíkok. Esetleg egyszerűen csak a pálya széle jelentette a célt, illetve a vonalon kellett átvinni a labdát.

Vegyük észre, utóbbi adat tehát egy kapuk, egyszersmind gól nélküli változatot mutat, amire volt máshol is példa. Egy másik, ennél gyakoribb változat a kosárlabda-pályákon tűnt fel, és – a fentebb említett kosárpalánk állványát kapuként használó változat helyett – a cél maga a palánk labdával való eltalálása. Egy másik variációban az egész játék az iskolai épület falára való pattintásból állt, megint más esetekben szintén hiányoztak ezek a céljelölők (a labda-passzolgatós, a kidobós változatokban).

Összefoglalva tehát megint csak azt látjuk, mint a kamalabdák esetében: hogy sokféle pályán és kapukkal kamáztak a miskolciak, a sokféle változat többféle helyszínen folyhatott, illetve hasonló változatok merőben más színtéren, csak a fantázia szabhatott határt (a jelek szerint azonban nem volt hiány ezen a téren). A kamázást leggyakrabban az iskolai kézilabda/kispályás foci-pályákon űzték a fiatalok, vagy akár az iskolaudvar más részein. Másrészt lent a grundon, kint az utcákon, a lakótelepi placcokon, leginkább kézilabda-kapukkal, vagy más kapuszerű alkalmatossággal, vagy akár mindezek nélkül is!

Jelen cikksorozat korábbi fejezetei: