US: SZÁZ MACSKA MESEFOGLALKOZÁS

**Az Elveszettnek hitt mesék Fényesvölgyből c. meséskönyv nyomán felolvasással egybekötött játék gyerekeknek!** – Gonda pince (Arnóti sor 139.), május 13. 17.00.

A mesekockákkal kidobott szavakkal a következő mesék születtek:

Farkas Anna: Cumó és Pityő miskolci meséje

Ne piszkáld már a kalapom! – nyafogott Cumó, és mérgesen nézett Pityőre, de meglátta a kalapjáról tovareppenő katicát, így rögtön lecsillapodott.

– Hozzád se értem! Mi van veled, Barátom? – kérdezte a kis törpe a másikat.

– Ne is mond, tegnap elveszítettem a Jókedvemet. Sétáltam a Múzeum mellett és egyszer csak azt éreztem, hogy elönt a mélabú. Akkor történt…

– Ejnye-bejnye! – csóválta a fejét Pityő. – Ezt mihamarabb meg kell oldanunk, nem tréfadolog. Egyszer, zsenge 123 éves koromban hallottam egy történetet, miszerint egy törpe nem vigyázott eléggé a jókedvére és olyan barázdák nőttek a homlokára, hogy a rigó abban kívánt tavasszal költeni. De ne aggódj kedves Barátom, segítek neked. Ma már reggeliztem és tornáztam is egy jót, épp ráérek egy ilyesfajta kalandra.

– Tényleg segítesz? – enyhült meg kissé Cumó, és a pártfogást megköszöntve, igazított egyet virágos szalmakalapján.

Csodaszép tavaszi nap volt, épp a Szinva terasz mellett haladtak el, amikor szembe találkoztak egy macskával. A Kandúr andalogva közelített, arra gondolt, ezt a két egeret pont bekapja tízórai gyanánt. Amikor közelebb ért, csalódottan vette tudomásul, hogy törpéket lát, lehevert napozni a lépcsőre, keresztezve a Cumó és Pityő útját.

– Adjon Isten Piramis Uraság! – köszönt illedelmesen előre Pityő. Nem titkolt szándéka az volt, hogy mindjárt eligazítást kér a tekintélyes jószágtól.

– Na, veletek sincs szerencsééém – nyávogta vissza kényesen a macska üdvözlésképpen. – Most caflathatok tovább. Ahh!

Pityő kicsit szégyenlősebben nekiállt a mondandójának.

– Épp jóbarátom, Cumó törpe Jókedvét keressük. Találkoztál esetleg vele? Nem lehet messze, csak tegnap óta csatangol.

A macska játékosan csapkodott farkával párat, elgondolkozott, vajon ugrassa-e ezt a két jövevényt, végül úgy döntött, segít nekik.

– Tegnap majdnem mancsra akadt egy fakopáncs a Lyukacsos falnááál. De a legrosszabb pillanatban valami elriasztotta az uzsonnámat egy fényes-színes gyorsan lebbenő akármicsoda. Ha ezt keresitek, azt ajánlom gyorsan találjátok meg! Nincs kedvem még egyszer hiába madár után vadááászni!

– Igen, igen, az lesz az! – helyeselt bőszen Pityő. Kihúzta magát, oldalba bökte búskomor barátját, és mélyen meghajolva megköszönte a méltóságos Piramis úr útbaigazítását.

Mivel apró lábaikkal soká tartott volna az út, újságpapírból repülőt hajtogattak, majd felmásztak egy jó magas fára és adjad neki, elsuhantak.

– Na, Igazgató úr! - Csettintett egyet nyelvével a vidám törpe. – Pont jó helyre tettél le minket.

Pityő értetlenül nézett társára, amaz rábökött az újságpapírra. Ott virított rajta Latabár Endre arcképe. De nem mélázhattak sokáig, a Jókedv össze-vissza cikázott, egyik lyukból a másikba. Igazán nem találta a helyét, szeretett volna már hallatni a kuncogást, meg a kacagást. Unalmasnak találta a szöszmötölést és a vacakolást. Rögtön felismerte Cumót, és pillanatok alatt a zsebébe ugrott. A bágyadt törpe szívét melegség járta át, arca felvirult, és széles mosoly húzódott pirospozsgás arcán.

– Ezt már szeretem! Minden jó, ha a vége jó! – paskolta hátba Pityő barátját, majd karon fogta és bandukoltak tovább a következő kaland elébe.

Győr, 2023. V. 22.

Gyémántpiramis

Egyszer volt hol nem volt, réges-régen az Üveghegyen és az Óperenciás, kvarchomok tengeren is túl, volt egyszer egy Piramis. Itt élt, éldegélt békességben, boldogságban Latabár az élesfogú, szorgoskezű kisegér és Endre, a nagyravágyó feketerigó. Boldogságban munkálkodva teltek-múltak az évek. Endre páratlan panorámájú fészkét a piramis csúcsára szőtte, fonta. Miután elkészült a remekmű, innen szemlélte, hogy baráti látogatás érkezik-e Macska-halom felől, vagy ellenséges támadásra készülnek Sakál-erdő katonái az éj leple alatt. Endre nem csupán a Piramis őrzője, hanem a környék szónoka, hírnöke és énekese is volt. Dalára gyűltek össze a környék állatai minden jeles, vagy váratlan esemény alkalmával. Élesfogú, szorgoskezű Latabár mindeközben a Piramis építészévé vált. Évekkel ezelőtt, a Szinva teraszán, éles kis fogacskáival kirágta Macska-halom uralkodóját, az Oroszlánkirálynét Sakál Szandokán vadászhálójából. Ettől a pillanattól kezdve a kisegér örök barátságot ápolt az Oroszlánkirálynővel és az egyiptomi macskasereggel. Latabár e hőstett után is rendszeresen gondját viselte és edzette éles kis fogacskáit. Minden nap elalvás előtt és ebéd után fogat mosott, napközben pedig a Piramis mélyén lévő Lyukacsos fal rágásával foglalatoskodott. A Piramisnak egyetlen bejárata volt és mélyébe is csak egyetlen hosszú, lépcsős folyosó vezetett. Amikor Endre ellenséges támadást észlelt, rikkantott és berepült a bejáraton, amit Latabárral együtt gyorsan eltorlaszoltak a kőkapuval. Kívülről semmi sem utalt arra, hogy hol lehet a bejárat, amikor zárva volt a kapu, így a Piramis hosszú ideig sértetlen maradt. A legenda szerint, az idők hajnalán barát volt minden állat a birodalomban, de amikor eltűntek a birodalom egységét jelentő gyémántok, az egyensúly megbomlott. Sakál-erdő Macska-halom népét hibáztatta a szomorú esemény után, Macska-halom lakói viszont biztosak voltak abban, hogy Szandokán emberei követték el a gaztettet. Hogy volt, hogy nem volt, a gyémántok eltűntek, hosszú ideje már. A birodalom Pánünnepén, november 16-án nem korábban és nem később, mint dél, a napsugár a piramis aljára hatolt és minden alkalommal egy napig tartó apró csoda történt. Egyik éven Endre tolla változott egy nap alatt sárgára, zöldre, fehérre, majd újra vissza feketére. Másik éven Szandokán szakálla öltötte magára a szivárvány színeit. Tavaly Oroszlánkirálynő sörénye tündöklött a természet minden élénk színében szintén egy napig, de idén valami teljesen más történt. November 16-án elütötte a delet a Rigófészek Kakukkos órája, Endre dalolni kezdett, az állatok pedig komótosan gyülekeztek a Piramis köré. Lassan, lassan kúszott le a napfénysugár a lépcsős, folyosó legeslegmélyebb bugyraiba, áthaladt a Lyukacsos fal résein és egy egészen különös dolog történt. Latabár két papucsa tündökölni kezdett és elindult magától a lépcsőn lefelé vidáman kopácsolva. Latabár nem akart hinni a szemének. Sok-sok csodának volt már szemtanúja, sok-sok éven rágta már keresztül magát, de ilyet Ő még soha-soha nem látott. Nem volt mit tennie, elindult a csillogó papucsok után a Piramis mélyére. A cipellők egy addig láthatatlan ajtó elé vezették, amin az alábbi üzenet állt:

Latabár nem habozott, tudta, hogy minden csoda egy napig tart, az ajtó valószínűleg holnapra eltűnik, ha nem fejtik meg ezt a különleges kódot. Segítségül hívta a tündöklő papucsokat, hogy gyorsan repítsék fel a Piramis bejáratához. Szólt Endrének, hogy hívja a birodalom legidősebb, legbölcsebb állatait a kód megfejtéséhez. Először Sába, a legokosabb macska érkezett, de kudarcot vallott, majd Szí, a hatalmas vipera, de neki sem sikerült megfejteni a feladványt. Amikor már lemenőben volt a nap, esteledett akkor ébredt Ozirisz a Múzeum házi baglya. A piramishoz hívták. Megnézte a feladványt, majd fülét vakargatva ezt mondta: Nem hittem volna! Az ősi legenda igaznak bizonyul:

„Hívjátok a Fakopáncsot, a számsor őrzőjét, hogy kopogja be a kódot az északkeleti átjáró megnyitásához”

Így is tettek. Szaladt mindenki a Fakopáncs Fáni keresésére, de a nagy hangzavarban nem találták sehol. Ekkor elrikkantotta magát Endre, hogy csendben maradjon mindenki. Hatalmas csend ereszkedett a birodalomra, egyszerre csak apró kopogó hangra lettek figyelmesek az állatok. Fakopáncs Fáni a nagy munkában nem hallotta Endre hívó szavát és tovább kopácsolt. Ozirisz a kopogóhangot követve találta meg a titkos számsor őrzőjét és gyorsan a Piramis aljához vezette. Fáni gondosan bekopogta az addig hasztalannak ítélt kódot, és lássatok csodát: az északkeleti átjáró ajtaja kitárult. Macska-halom és Sakál-erdő összes gyémántja ott ragyogott a parányi szoba mélyén. Az állatok úgy megörültek, hogy sakál macskával, macska sakállal járt örömtáncot a fakopáncs, a bagoly, a rigó és a kisegér körül. Az ünnepség 7 nap, 7 éjszakán át tartott. Amikor már senki sem bírt tovább mulatni, elhelyezték az összes gyémántot, a Lyukacsos fal fülkéiben. Latabárt és Endrét megválasztották a gyémántok őrzőjévé, a piramist pedig elkeresztelték Gyémántpiramisnak. Innentől kezdve minden évben ugyanaz a csoda történik. Endre amikor a rigófészek Kakukkos órája elüti a delet, énekelni kezd, a napfény lassan ereszkedik le a Gyémántpiramis lépcsőin. A Lyukacsos fal gyémántjain keresztül szivárványszínűre festve az egész birodalmat egyetlen napra, hogy lakói megemlékezzenek minden éven arról, hogy békességben a legjobb élni a világon. Itt a vége fuss el véle, a Szivárvány elejére!

Brúnó és Alida meséje

A rigó éneke

Réges-régen, egy varázslatos vidéken élt két kisfiú, Brúnó és Borisz, valamint egy különleges macska, Fakopáncs. A fiúk és Fakopáncs kalandra vágytak, és egy napon úgy döntöttek, hogy elindulnak az izgalmas Avasi Borangolásra.

Először elhaladtak a híres Gonda-pince mellett, ahol finom borok titokzatos illata terjengett, majd tovább folytatták útjukat, hogy felfedezzék a környék csodáit.

Elérve a Szinva-teraszt, csodálatos kilátás tárult eléjük. Váratlanul vidám dallam ütötte meg fülüket, egy rigó dala. A rigó dalára a Szinva-terasz lukacsos falai megelevenedtek, és egy titkos út nyílt meg előttük. Kíváncsiság hajtotta őket, hogy kövessék az éneket, és megtudják, hova vezet. A rigó énekének varázsa a kalandorokat egy múzeumhoz vezette, ahol egy ősi piramis-kiállítás volt.

A múzeum falai között olyan tárgyakat és festményeket találtak, amelyek mesébe illőek voltak. Egy festmény különösen felkeltette Fakopáncs figyelmét, ami egy piramist ábrázolt, csúcsán egy gyönyörű rigó ült. Nyávogásával felhívta a figyelmet az alkotásra. A festmény alatti felirat szerint, aki megtalálja a piramist és megfejti titkát, hatalmas kincshez juthat.

Útnak indultak, a rigó énekét követve. Az útjuk során rengeteg kihívással találkoztak, de a testvéri szeretet és a bátorság segített átvészelni minden akadályt.

Végül elérték a rég elveszett piramist, amely hatalmasan magasodott az ég felé. Beléptek a piramis belsejébe, és a mélybe ereszkedő lépcsőkön – mintha csak egy pincében járnának – haladtak előre. Végül elérték a piramis központi terét, ahol egy aranyozott szobor állt. A szobor tetején egy ragyogóan szép rigó, Latabár ült és énekelt. A rigó énekének varázsa áthatotta az egész teret, Brúnó és Borisz szíve tele lett örömmel és bölcsességgel.

A rigó elmondta nekik, hogy a piramis valójában a bölcsesség és belső erő őrzője. A kincsek, amelyeket a piramis rejteget, nemcsak anyagi gazdagságot jelentenek, hanem az emberi szívben megbúvó értékekre is felhívják a figyelmet, mint például a szeretet, a kitartás, az önzetlen segítség.

Brúnó és Borisz megértették, hogy minden kincs között a legnagyobb kincsek azok, amelyeket belül hordozunk. Eldöntötték, hogy megőrzik ezeket az értékeket és megosztják másokkal is. És azóta is, amikor az emberek a Gonda pincében járnak, mindig hallják a rigó csodálatos énekét, emlékeztetve őket arra, hogy a legnagyobb kincs a szívekben rejtőzik.

Szerző Gass Dávidka és anyukája Heni

A foglalkozáson egy rövid felolvasás alkalmával a gyerekek megismerkedhetnek egy meserészlettel, majd ha fülüket jól hegyezték, és jól válaszolnak a kérdésekre az elhangzottak alapján, apró ajándékot is kaphatnak. Sőt varázslatos miskolci mesekockák segítségével saját mesét is szőhetnek.

Ez a meséskönyv arra a tényre (is) reflektál, hogy gyermekeink egy városi térben szocializálódnak, épített környezetünk, kulturális örökségünk témává tétele a mindennapokban, épp olyan feladata a mesevilágnak, mint a tanulság, vagy az érzelmi szövet, melynek minősége meghatározó.