ÚJ SOROZAT: Miskolci PORTRÉK
Legújabb online sorozatunk olyan miskolciakat mutat be, akik így vagy úgy egyesületünk programjai során kapcsolatba kerültek velünk, betekintést engedtek múltjuk bizonyos részleteibe, megosztották életük különböző történéseit... Várhatók fotósorozatok, videók, interjúrészletek, kötetrészletek és sok minden más is...
Az első név sokszor előkerült már egy korábban indult, de még jelenleg is futó sorozat, a FIÓK TITKAI különböző részeiben...
Miskolci PORTRÉK 01/03. // Farkas Gyula
Mikor Hruscsov ide Miskolcra érkezett 1964-be’…És a Tiszai pályaudvarra megérkezett Hruscsov… a tetőre fel lehet menni, ami ott a peronon van… ott a létrára én felmegyek, mert jön Hruscsov, tudom fotózni szépen. ’64 április 14-én érkezett. Három gép a nyakamban, vaku és rajtam a ballonkabát, és hogy csepergett az eső, azt is rátettem, és úgy néztem ki, mint egy kilenc hónapos áldott állapotos. Akkor még volt még senki, és akkor mondta be a hangosbemondó, hogy most érkezik Hruscsov elvtárs külön vonat,a Kádár meg minden kutyafa…a, már bocsánat. Én meg ott voltam szépen és vártam… azon csodálkozom, hogy fotós nem volt a tetőn, csak egyedül én. Na, és akkor megérkezik Hruscsov, ott dumál, illetve hát Hruscsov is beszélt… Miután Csulák elvtárs engem ismert, hogy én ki vagyok az, nyomta le a géppisztolyt! Mert az látszott, hogy kézigránátot akarok rájuk dobni, utána mondta, aztán hahotáztak utána. Utána behívtak a rendőrségre, hogy: mi az istennek csináltál ilyen hülyeséget, hogy majd lelőttek! – azt hitték, hogy merényletet akarok elkövetni. Szóval, ha Csulák nincs, akkor lelőnek!
Kapcsolódó tartalom:
A Célváros. Egyszer volt, hol nem volt… Acélváros? Hétköznapok Miskolc rendszerváltozás előtti évtizedeiből I. (2011.), második, online kiadás:
Miskolci PORTRÉK 01/02. // Farkas Gyula
Csodálatos ember volt. Mi az osztályban csak Ucsityelnek hívtuk (ami oroszul tanárt jelent), és egy emberként imádtuk. Neki sosem kellett szigorúnak lenni, hogy figyeljünk rá. Egy energiabomba volt, aki nemcsak átadta az anyagot, hanem előadta, megélte, szinte eltáncolta vagy előadta színdarabként. És teljesen mindegy, hogy Elzász-Lotharingiaiparáról vagy az orosz nyelv egy bonyolultabb szabályszerűségéről volt szó. Az ő szájából valahogy minden nagyon érdekesnek hatott. Gyakran megmutatta egy-egy fotóját, ha az passzolt az épp aktuális anyaghoz. Tőle tudtuk meg a legtöbbet Miskolcról is, mert a várost imádta, és nemcsak szeretett, hanem nagyon tudott is sztorizni. Minden óráján tátott szájjal, áhítattal hallgattuk őt. Olyanokról mesélt, amik nem voltak benne egyik tankönyvben sem, vagy ha említette is a tananyag, ő mindent képes volt árnyalni vagy megszínezni nekünk. Ő mondta először azt, nagy lokálpatrióta világutazóként – az ő esetében ebben nem volt semmi ellentmondás –, hogy szép dolog az egész világ megismerése utáni vágy, de előbb azt a várost, azt a vidéket kell megismerni és megszeretni, ahol születtünk, ahol felnőttünk, és ahol élünk. Mindig ez lesz a viszonyítási pont. A tanár úr egész életében szerette, tisztelte, szolgálta, dokumentálta és népszerűsítette Miskolcot… Farkas Gyula a nyolcvanas években volt a tanárom. Akkor azt hittem, hogy elég jól figyelek a szavaira, most pedig tudom, hogy nem figyeltem rájuk eléggé. Különben már tudnám. De ez most egy jó alkalom, hogy emlékeztessem magam erre. Hátha ezúttal végre hallgatok rá.
Elmesélek Ucsityelről egy történetet, ami jól visszaadja, milyen ember, tanár volt. Közvetlenvolt és barátságos. Persze tartotta tőlünk az egy-két lépés távolságot, elvégre nem ugyanaz volta pozíciónk, de mi, sok hangos gyerek, időnként elszálltunk attól, hogy ő nagyon más tanár, minta többi. Farkas Gyula ilyenkor, amikor fegyelmezetlenek voltunk, mert azt gondoltuk, hogy nála lehet, sosem kiabált, nem adott intőt, nem fújt be az osztályfőnöknél, nem csinált semmiből sem balhét. Elintézte a dolgot az órán, a problémát egymás közti szituációban oldotta meg. Egyszer az egyik osztálytársam nyalókázott az óráján. Ucsityel egyetlen egyszer szépen megkérte, hogy tegye el, mert mégiscsak óra van és órán nem eszünk, pláne nem nyalókázunk, de az osztálytársam, talán mert azt feltételezte, hogy tényleg ennyire közvetlen köztük a viszony, nem rakta el a nyalókát, hanem tovább szopogatta. A tanár úr látszólag tudomásul vette az engedetlenséget, folytatta az órát, magyarázott, járkálta padsorok között, majd amikor a nyalókázó osztálytársam mellé ért, akkor se szó, se beszéd, kikapta a szájából az édességet, és abba se hagyva a kőolajbányászat mikéntjéről való mesélést, az ablakhoz lépett és egy nagyon határozott, visszavonhatatlan mozdulattal az ott álldogáló virág földjébe nyomta az édességet, cukorral lefelé, hogy aztán a nyalóka pálcikájához erősítse a növényt, miközben megjegyezte, hogy már olyan régen nézte, hogy kell ide egy virágkaró. Az óra aztán ment tovább, a dolog ezzel el lett intézve, mi meg persze jót nevettünk az egészen...
Várjuk mindazok jelentkezését, akik megismerik magukat vagy ismerőseiket a fotókon és információjuk van az adott eseményekről, szituációkról!
Teljes szöveg és további történetek a kötetből:
Miskolci PORTRÉK 01/01.
Kapcsolódó
A FIÓK TITKAI: elfeledett képek az átjárós archívum mélyéről I-X.:
🫵 Támogatásoddal te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy elkészülhessenek a tervezett kötetek és folytathassuk munkánkat.
Ezt az alábbi, CIB Bankos bankszámlaszámra utalva teheted meg:
11103901-19331571-36000001
Észak-Keleti Átjáró Egyesület
(közlemény rovat: adomány, US Túrák 7.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése