Képeslapok az antikváriumból

Tovább gyarapodott avasi kilátós ábrázolásokat gyűjtő kollekciónk, méghozzá nem várt módon és dicséretes nagylelkűség révén.

Egy ideje már megosztjuk híreinket a Facebookon működő Miskolc a Múltban csoporttal, már csak annak reményében is, hogy kinek-kinek révén újabb relikviákhoz juthatunk. Most a napokban szóbeli segítség érkezett a lokálpatrióta online közösség adminisztrátorától: Koleszár Péter, úgy is, mint az Észak-Keleti Átjáró Egyesület jóbarátja, arra hívta fel a figyelmünket, érdemes benézni az Andrássy úton lévő főtér közelében lévő antikváriumba.

Nos, annak tulajdonosa pedig, hallva, sőt, már a netről ismerve önzetlen és közcélú gyűjtési szándékunkat, lévén anyagi eszközökkel e célra nem rendelkező civil egyesület, mindjárt azt javasolta: fogadjuk el ajándékba az üzletben talált, a kilátót ábrázoló, bronz színű plakettet/tálcácskát. Érdekesség, hogy egy hasonlóval már gyarapodott korábban kollekciónk, s páros jól mutatja, egyaránt igaz, hogy több példányban, ámde nem sorozatban készített, ugyanakkor apró részletei alapján mégiscsak egyedi műalkotásokról van szó, amelyek alighanem egy-egy öntevékeny (munkás)művész keze alól kerültek ki évtizedekkel ezelőtt, miként az előző posztjainkban látható más dísztárgyak is.

Az Újdiósgyőr Antikvárium és Régiségbolt részéről ezt követően Zólyomi Péter volt oly kedves, és további relikviákkal toldotta meg adományát: egyrészt avasi képeslapokkal, másrészt két érdekes dokumentummal: az egyik az Edda Művek rockzenekar 1986-os, kohászatbeli koncertjének plakátja, a másik még sokkal régebbi irat, nevezetesen „a diósgyőri vasgyári villamosmű toldaléképület elszámolási rajzának” másolata („Szepesi János, okl. mérnök, műszaki tanácsos” aláírás-bélyegzővel).

A lapokat is beszkenneltük, a plakátot és a tervrajzot pedig befotóztuk, hogy blogunkban bemutathassuk.

Utánam, srácok: kamázni! - avagy a miskolci erszénylabda rejtélye

A kamát, mint egyfajta népi, közösségi játékot hiába kerestem a különböző játékgyűjteményekben jó 10-15 évvel ezelőtt, amikor először gondoltam a felkutatására. 2011-ben a KAMA projekt tervezésénél már tudatosan választottuk a játékot és az elnevezést névadónak, és a program egyik eleme, a játékgyűjtés többek között - a közösségi szabadidő-eltöltésre alkalmas játékok gyűjtésén túl - a kama szabályainak összegyűjtésére, rendszerezésére irányult. A jónéhány összegyűjtött játékváltozat segítségével sikerült sztenderdizálnunk a szabályokat, és különböző kisebb tesztelések, kamabajnokságok alkalmával a szabályokat az élő játék kívánalmaihoz igazítottuk (a játék szelleme és az ésszerűség elve alapján).

Eldugás (Kertek Alatt Fesztivál)

A szabályváltozatokat továbbra is gyűjtjük, bajnokságokat szervezünk a játék népszerűsítése érdekében, hiszen a mai fiatalok alig ismerik - gyakorlatilag egy kihalófélben lévő játékra csodálkozhattunk rá.
Akinknek vannak emlékei a kamázásról, arra a kérdésre, hogy milyen labdával ment a játék, általában a teniszlabda választ kaptuk. Ám ennél könnyebb és puhább labdát kerestünk: előbb nyomatos stresszlabdákkal próbálkoztunk, de voltak, igaz csak promóciós célra kis "zsonglőrlabdák" (5-6 centis átmérőkkel) is, végül a klasszikus, iskolai kislabdát (más néven: stukklabda, dobólabda, hajítólabda) választottuk, mely több szempontból is ideális megoldásnak bizonyult.

Jó pár kérdés azonban további izgalmakat rejt magában: honnan ered maga a játék? Honnan ered a kama elnevezés? Hol, milyen településeken ismerik, hol, hogyan és kik játszották?
A „kama rejtélyét” manapság akad, aki az amerikaifociban véli felfedezni: nevezetesen hogy az országba csak az utóbbi évtizedben elérkezett sportág egyfajta itthoni elődje, pontosabban annak eltorzult, helyi viszonyokhoz adaptált, a magyar gyerekek mindennapos lehetőségeihez mért hasonulása lett volna a kama anno. Tény, hogy a két szemben-álló csapat, a labdadobás és -elkapás, annak cipelése, az ellenfél általi fizikális szerelés megléte mind hasonló elem. Ám hogy került volna Magyarországra mindez több évtizeddel ezelőtt?
Valószínűbb, hogy vajmi kevés köze van egymáshoz a két sportnak (a hasonlóság legfeljebb felszínes), a néhány – nem túl sok! – hasonló momentum ellenére párhuzamosan, és egymástól függetlenül alakulhattak ki (mint sok más sportág esetében). Mindkét játék az ókori méta- és labdajátékokban gyökerezik, így nyilvánvalóan számtalan labdás sport létezik és létezett szerte a világon, melyeknek szabályai és mozzanatai több-kevesebb rokon vonást tartalmazhatnak.
A kamajáték motívumait egyébként három, a Magyar Néprajz VI. kötetében a játéktípusok leírásánál is megtalálhatjuk: az egyik a görög-római eredetű „métázás”, a másik az elsősorban Észak-Magyarországon, régiónkban elterjedt „mancsozás”, a harmadik a „dugós vagy susolós” (utóbbi azért érdekes, mert a kama egyik sajátsága éppen a labda eldugásának mozzanatában rejlik). Könnyen elképzelhető, hogy a vidékről városba költözöttek gyerekei játékaikat az új környezetben is játszották, adoptálták újabb helyszínekre (például az iskolaudvarokon, majd szerte a városban a játszóterek környékén is gyakori kézilabda-, kispályásfoci-pályákra), és persze a játékok keveredhettek, újak születhettek.
Így tehát a kama legfontosabb mozzanatai közül a kapura dobás, és a gólszerzés egyértelműen a modern labdajátékokkal mutat rokonságot (foci, kézilabda), a labda elkapásra való törekvés és a futás, üldözés a métajátékokkal rokonítható, a labda eldugása pedig a dugós/susolós nevű népi játékból származhat. Ez utóbbi mozzanat teszi igazán izgalmassá a játékot: mivel nem tudni, ki rejtette el a labdát, illetve a futók próbálják elterelni a védekező csapat figyelmét, így megesik, hogy az akció során  a labda eldobását sem veszi észre egyik-másik játékos…

Nem sikerült a nyomára akadni az elnevezés rejtélyének: honnan jön, mit jelenthet, jelenthetett a kama (néha: koma) szó? (Mivel a koma változatra csak nagyon szórványos adat utal, és inkább fiatalok ismerik így, valószínű, hogy a kama elnevezés egyik újabb változatáról van szó, és nem fordítva.)

A játék a jelek szerint Miskolc majd minden részén ismert, illetve ismert volt , például: vasgyár, Diósgyőr, Győri kapu, Avas, Szirma, stb. (arra, hogy hol nem ismerik, belvárosból és például Hejőcsabáról van néhány szórványos adat) de ismerték és játszották Ongán is! Arra vonatkozólag, hogy Miskolc mellett milyen településeken játszották, szintén csak nagyon szórványos adat került elő (az említett Onga mellett eddig egy-egy adat utal a következő településekre: Halmaj, Sárospatak és Ózd, illetve (talán) hasonló játékról, de mindenképpen más néven: Szabolcs-Szatmár, Eger). Mindez jelzi, van még mit kutatni bőven, hisz nem kevés rejtélyes vonás továbbra is megválaszolatlan kérdéseket takar... Úgy tűnik tehát, a játék egyrészt miskolci, és a megyében többfelé is ismerik, ismerték, többé-kevésbé. Azonban más városokban és megyékben, mint például Debrecenben, Nyíregyházán, Budapesten vagy Zalaegerszegen (az említett szórványos és bizonytalan adatokon túl) nem ismerik sem a játékot, sem a kama elnevezést.

A kamázás egyik vonzóerejű integratív jellegéből adódik: az iskolaudvarokon a fiúk fociztak, a lányok gumiztak, de a kamát fiúk és lányok együtt játszottuk. A jelek szerint manapság is működőképes a játék vegyes csapatokkal (fiúk és lányok, kicsit és nagyok), ugyanakkor iskolások között, a bajnokságszervezés indokolt az általános és a középiskolások szétválasztása, és a vegyes csapatok preferálása (hiszen a - tapasztalatok alapján - csak fiúkból álló csapatok mindig könnyebben érvényesülnek).

folyt.köv.

d.r.

 

Kilátó - vár

Érettségi tablók - és tételek

Ezek a "tételek", amiket keresünk, az avasi kilátóval és a diósgyőri várral kapcsolatosak.

Egyszerűbben szólva: keressük azokat a középiskolai tablókat az elmúlt évtizedekből - vagyis fotókat róluk -, amelyek alkalmazott grafikai elemként a fent említett két jellegzetes miskolci építményt, azok képi ábrázolását tartalmazzák.

Feltételezhető (és ez már be is igazolódott), hogy az oly jellegzetes megjelenésű két ikonikus épület, amelyek millió meg egy helyen bukkannak fel a huszadik század második felének mindenféle arculati elemeinek szinte állandó szereplőiként, az érettségire emlékeztető montázsokat sem kerülték el. Hiszen azokra amúgy is jószerével "bármit" oda szokás rajzolni-festeni, amit az illető osztálybeli diákok, vagy éppen a megbízásukból dolgozó fényképészek-grafikusok-táblafestők odaillőnek, de legalábbis képileg dekoratívnak találnak.

Szóval elkezdtük legfrissebb felhívásunkat reklámozni, miszerint ilyen fotókat keresünk, és a Facebook Miskolca múltban csoportjában kapott jótanácsok révén máris találtunk több mint féltucatnyit. Két olyan tanintézmény került a látókörünkbe, amelyek dicséretes módon archiválták múltbeli tablóikat, ezek zöme fényképként megtalálható az illető iskolák honlapjain. A kettő közül a Diósgyőri, korábbi nevén Kilián Gimnázium az, amelynél a diósgyőri vár kerül gyakrabban a szemünk elé, a Földes Ferenc Gimnázium esetében inkább az avasi kilátó dominál. Ennek alighanem egyszerűen városképi, azaz földrajzi okai vannak.

Tegyük hozzá:az 1963-as építésű betonszerkezet képi ábrázolásait eddig is bőszen kutattuk, ám a középkori vár közelmúltbeli jelentős átalakításával annak eddig ismert kontúrja, arculata is a múlté lett, így korábbi ábrázolásainak gyűjtése immár értelmet nyert.

Íme, eddig összeállt galériánk az alábbi; bővítéséhez mindenfajta segítséget szívesen fogadunk.

Kiegészítés: az alábbi képsorozat végére két olyan tabló is került bónuszként, amelyeken az előző (fa) kilátó látható, valamint egy olyan, amin egy elképzelt jövőbeli Miskolc talán szintén az Avas-tetőre megálmodott futurisztikus kilátója tűnik fel.

Kilián - Diósgyőri Gimnázium 1993-99 12.h

Az avasi kilátó grafikus ábrázolásai a múltból

A Hofer Miklós építész tervezte és immár több mint fél évszázada megépített létesítmény egy város, az észak-magyarországi régióközpont természetes szimbóluma, logóinak-emblémáinak önmagát kínáló örök grafikai eleme. (Kivéve újabban.)
Az elmúlt évtizedekben rengeteg cég, intézmény, rendezvény és sok egyéb választotta képi megjelenései alapmotívumául, jellegzetes vonalai felkerültek bélyegre, kekszes zacskóra, fesztivál-transzparensre, s ami még eszünkbe juthat, annál is több helyre.
Ezekből gyűjtünk egy ideje illusztrációkat - amellett, hogy kézzel fogható ábrázolásokat is -, amelyeket egy galériába feltéve tudunk bemutatni. A gyűjtemény reményeink szerint bővül, gyakorlatilag napról napra. Szívesen fogadjunk e tekintetben olvasóink segítségét.

A teljes képsorozat megtekinthető a Picasán. Ott többé-kevésbé tematikusan sorba-csoportokba rendezve.

A gyűjtemény jelentős része a FB "Miskolc a múltban" csoportjának tagjaitól származik.

 

 

 

 

 

  

 

 

Kilátó kiskéssel, narancsban és türkizben

Kilátós relikviákat gyűjtünk! - kiáltottuk az éterbe (izé, azaz a cybertérbe) néhány hónappal ezelőtt,  azóta is érkeznek megőrzésre, megörökítésre méltó tárgyak a kedves felajánlóktól. Nemrégiben ismét Majoros Zoltánné Ági jelentkezett egy ismerősétől "szerzett" műanyag műalkotással, amit nekünk szánt, valamint átjárós aktivistánk, Varga Tomi juttatott el jelen sorok írójához tetszetős holmikat.

Kezdjük mindjárt mindkettővel: egyik forrásból is, másikból is egy-egy hetvenes évekbelinek saccolt polcdísz került kollekciónkba. Egyik türkizkékes, másik narancsos árnyalatú. Egyaránt átengedik a fényt, de utóbbi jobban: nem csak az panorámaablakok üvegét imitáló felületeken, hanem a "betonon" is.

A Mese cukrászda neonjának megmentése

A hatvan-hetven-nyolcvanas évek esti nagyvárosának meghatározó képi és hangulati eleme volt a neonfényben fürdő (fő)utca. Jóformán minden bolt és üzlet, étterem és mozi homlokzatán színes fényreklámok kellették magukat, azaz a portékát. A rendszerváltást követően azonban évek alatt mindez eltűnt. Nem egyik napról a másikra, de a kilencvenes években elindult a folyamat, a kétezres esztendőkben pedig le is zárult: mára gyakorlatilag nincs neon a Széchenyi - Bajcsy-Zsilinszky - Kazinczy utcák övezetében. (Fél évvel ezelőttig például még a villamosból látható volt egy „Borozó” a Szinvaparktól lejjebb, de kicserélték, profilt váltott az illető vendéglátóhely.) Itt-ott nyomokban még talán felfedezhető valami olyasmi, ami emlékeztet - de bár a városban összesen nemigen van sokkal több neon boltfelirat, mint egy tucatnyi, azok szinte mind külső városrészekben, elhagyatottabb helyeken.

Az egyetlen kivétel ismereteink szerint a Mese cukrászda volt. Persze, már rég nem működő neonokról beszélünk (mármint hogy amelyek világítanak, pláne nem olyan mozgófényekről, mint anno a Casco-házé a Malomszög utcánál), csak egyáltalán ép, épnek tűnő egykori villamos csövekről, azokból kirajzolódó betűkről, szavakról. Szóval a Vörösmarty lakótelep közepén, a főutcához, Ady-hídhoz közel eső téren álló, kékes színű, modern vonalú épületegyüttes felirata ilyen volt - egészen e héten keddig.

Az ingatlant, amelyben az 1980-ban „alapított”, azaz kialakított cukrászda már jópár éve nem üzemelt, a vállalkozó átépíti, felújítja, hogy új funkcióban gazdaságosabban működjön a jövőben. Ennek keretében Duzsik István stábja leszerelte a két szóból álló, sárga csöves neont is. Ám lévén maga is lokálpatrióta, mikor értesült az Észak-Keleti Átjáró Egyesület törekvéséről, amellyel legalábbis az emlékét meg szeretnénk őrizni a neonfényes huszadik század végi Miskolcnak, a civil szervezetnek adományozta a feleslegessé vált és a MÉH-be szánt berendezést...

Ez lenne a belváros utolsó, immáron szintén végleg eltűnt neonfelirata? Nehéz megmondani, de akár így is lehet. Ennyire frekventált helyen és ilyen jó állapotban (a csövek több fele egyben van és elképzelhető, hogy elektromosan is aktivizálható volna még) aligha találunk még másikat.

Az egyesület természetesen nemigen tud vele mit kezdeni, mintsem hogy megőrzi (egy alkalmas helyen), későbbi hasznosításra; értsd: talán idővel műemlékké, megóvandó várostörténeti relikviává lehet nyilváníttatni, esetleg múzeumi körülmények között kiállíttatni.

Kérjük, akinek erre nézve ötlete, konkrét javaslata van, segíteni tud, de akár ha más hasonló alkalmatosságról tud, aminek birtokosa és szintén nekünk adományozná - szóljon!

Őszi séta? Gyertek velünk pénteken a Győri kapuba!

2014. szeptember 19-én extra sétát tartunk: a Norvég Civil Alap nyílt napjainak sorába, a Norvég Piknik programjába illik a Győri kapuba szervezett újabb városi kalandunk.

Ismét együtt lehetünk: újra megélhetjük, milyen jó közösen felfedezni a saját városunkat, milyen jó diskurálni emlékekről, élményekről, véleményt, ötleteket megfogalmazni egy-egy térrel, épülettel kapcsolatban. 

Az Utánam, srácok! sétasorozat célja, hogy együtt túl lépjünk a sopánkodáson, sőt még a parttalan nosztalgiázáson is, és teremtő, előre tekintő gondolatokkal, érzésekkel legyünk jelen Miskolcon.

Az elmúlt egy évben négy ilyen sétát szerveztünk:

2013. októberében az őszi Utánam, srácok! Fesztiválon a Nagy-Avason, 2014. áprilisában a Miskolc a múltban csoporttal közös szervezésben a belvárosban, a tavaszi Utánam, srácok! Fesztiválon az Avasi kilátótól a Tűzkövesen és az Arborétumon át a Kálváriáig és vissza a Kisavas felé, majd június 13-án, a Macskaköves Tanösvény megnyitóján a Nagy-Avason és az Avas-tetőn.

Fényképeket itt láthattok a túrákról!

A túrát Kapusi Krisztián, történész, Bereczki Zoltán és Szunyogh László építészek vezetik, de többen is szóhoz juthatunk, lesz rá mód, hogy megosszuk, amink van. 

Találkozzunk 19-én pénteken a Vasas Művház előtti téren, 5 órakor indulunk! A Tokaj Vendéglátóház a célállomás, ahogy azt a plakát és Balogh Attila ráhangoló felvételei alapján már tudhatjátok.

A Tokaj Vendéglátóház csempés fala - fotó: Balogh Attila

Csempék kicsit közelebbről - fotó: Balogh Attila