2013. október 19-e, szombat, 21 fok, laza felhőzet. Vajon, hányan jönnek el? Jön-e még rajtunk kívül valaki?
Sokat izgultunk, mert minden idő kevésnek tűnik egy széles közönséget megszólító rendezvény megszervezésénél. Ahogy érett a program, egyre jobban bíztunk, de egyre jobban izgultunk is.
Annyian segítettetek, hogy legyen értelme ennek a napnak, ennek az egy napnak a Kisavason! Vagyis inkább a Nagy-Avason? :) Az Avasi Kilátónál? Fent Miskolc tetején :)
Fotó: Balogh Attila
Tudtátok, hogy a kilátó lépcsői és korlátjai is mind segítik azt, hogy megálljon és jól függesztődjön? Ez számomra benne a legvonzóbb: olyan, mint az ember. Magát kell tartsa, hogy megálljon.
Fotó: Sáfrány Eszter
Kiss Gábor alpolgármester több minden más mellett azt mondta, hogy bízik abban, hogy a jelenlegi állagmegóvó állapotból kimozdulva el tud indulni a város a közösségi tervezés útján, már, ami a kilátó sorsát illeti. Ezt nagyon jó volt hallani. Valóban ez volna a legorganikusabb módja a megújulásának, és még sok nyílt elméjű és lelkű ember is van az érdeklődők sorában: lenne kiknek együtt dolgozni. Ezért is jó, hogy ilyen sokan voltunk.
Nem tudom, ti miért jöttetek, de talán azért is, mert készen álltok arra, hogy cselekvő módon éljetek a városotokban. És ennek az egész projektnek épp ez a célja. Ezért örülünk most nagyon, mert látjuk, hogy jól éreztük mi: lesz nyitottság arra, hogy párbeszéd alakuljon ki a városlakók között azokról a terekről, amelyek méltatlanul árválkodnak a város kellős közepén. Merem mondani, hogy méltatlanul, bár talán erős kifejezés. Mondhatnám, hogy sajnálatos módon, de közben tudom, hogy rajtunk múlik, hogy vigyázunk az értékeinkre. Jobb, nem hárítani senkire a felelősséget, mert attól nem lesz semmi szebb vagy jobb. Bölcsességek gépelése stop.
Fotó: Balogh Attila
A Zivatar zenéje melegítette fel igazán a teraszt. Hiába az élő zene kell ahhoz, hogy a közös mulatság oldott legyen és levegős. Rudolf Mihály építész, aki Hofer Miklós (a kilátó egykor ifjú tervezője) tanítványa volt beszédében több ponton nyúlt a hely szakralitása felé, azaz afelé, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogy ez a hely több annál, mint, hogy Miskolc városának emblematikus kilátóhelye. Ha kilátóhely is, fontos, hogy miképp nőtt bele a városba, és mi mindenen ment keresztül, illetve mi minden ment keresztül rajta. Részletekről kérdezhetik például Farkas Gyulát (tanár és idegenvezető), aki rengeteget tudna mesélni, de a köszöntő végén meglepetésül csak egy keveset tudott.
Fotó: Balogh Attila
Köszönjük Papp Ferencnek, hogy csatlakozott a programunkhoz, és rendelkezésünkre bocsájtotta a városháza támogatását is. Sokat jelent manapság, hogy egy civil kezdeményezéshez organikusan kapcsolódik a város hivatalos vezetése: nyitottan, bizalommal és lelkesedéssel.
Fotó: Balogh Attila
A remek csokitorta felszeletelése a szerző számára meglehetősen nagy megtiszteltetés volt, pláne, hogy már nem is él Miskolcon. Zavarban is volt rendesen. (Zalaegerszegen születtem, antropológiát jöttem ide tanulni, és tanultam is. Közben kicsit fel is nőttem, de aztán hiába próbáltam itt maradni, akkor nem sikerült megélnem. Máshol leltem otthonra, de, hogy ide jöhetek, és itt is dolgozhatok egy kicsit, nagyon jól átmozgat: közöm lett Miskolchoz. Van a lényemben egy finom réteg – olyan mint egy érhálózat, ami miskolci, és ez meghatározza a máshol cselekedett cselekedeteimet, a máshol gondolt gondolatokról és a máshol érzett érzelmekről nem is beszélve. Ezen majd még gondolkodom, hogy ez mit is jelent. Szentimentál blokk vége.)
Túra? Parti? Mindkettő megér egy külön bejegyzést. Folyt. köv.!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése