2013. november 25., hétfő

Miskolc kilátással? Indul az Utánam, srácok! műhelysorozata

A műhely első állomása most pénteken, azaz november 29-én délután 5-kor lesz a Papszer utca 2 alatt, vagyis, ahogy a hely neve is kereken megfogalmazza: az Avas kapujában. (Az Avas Kapuja Közösségi Házban.)

Péntek este várunk mindenkit, akiben van kíváncsiság az avasi pincesorok építészete, kultúrtörténete és történelme iránt, van néhány világos vagy legalábbis néha kivilágosodó elképzelése arról, mitől lehetne még jobb hely a Kisavas, Nagy-Avas és barátaik.

Ha felismertél egy problémát, és nem ragadsz le a panaszkodásnál, ha tevékenyen részt veszel vagy részt szeretnél venni a környék megújításában, gyere el!


Megrajzoljuk közösen az avasi pincesorok térképét, de most nem csak kedvenc borospincéinket, hanem kedvelt és nem kedvelt útvonalainkat is bejelölhetjük. Keressük a kellemes szegleteket és a nem szeretett területeket. Mindennek keressük az okát, de épp csak annyira, hogy előre tudjunk lépni a gondolkodásban és a cselekvésben.

Miskolc egyik kincses ládikája az Avas belváros felé néző oldala, de csak kevesek ismerik a szépségeit. Pedig bárki örömét lelheti benne, aki erre jár, már most is, még most is :) Mi lenne, ha takarosabb, élőbb és vonzóbb volna?

Tervezzünk még egy közös túrát! Az csak jót tehet.



A Miskolc kilátással c. műhelysorozatunk célja, hogy az Utánam, srácok!-projekt fókuszába kerülő városi terekkel, épületekkel kapcsolatos párbeszéd valódi, konstruktív közös tervezéssé alakuljon. Miután együtt jelen vagyunk ezeken a helyeken és közösen teszünk azért, hogy ez a jelenlét még teljesebb lehessen (egy-egy kulturális programmal, dialógust kezdeményező akcióval) leülünk egy kerekasztalhoz, és nyilvános műhelyeken beszélünk arról, mitől válhatnának ezek a terek még élőbbé vagy pusztán újra használhatóvá. Tesszük ezt a magunk civil módján: elindítva valamit, lépve egy kicsit, keresve egymás jó társaságát.

A találkozókat tematizáljuk, igyekszünk a lehető leghatékonyabb módon megosztani egymással tudásunkat, ötleteinket, problémafelvetéseinket. Ezúttal a Kisavas, Nagy-Avas világával dolgozunk: tudást és történeteket cserélünk, megrajzoljuk a közös kisavasi, Nagy-avasi térképünket, javító célú ötleteket gyűjtünk, és legalább egy ötletet el is indítunk a közös megvalósítás útján.

Fotók: Varga Piroska
2013. október 19. Utánam, srácok: a kilátóba, délutáni túra a Kisavason.
A 29-i péntek este programja:


Ez az alkalom az Avasi Borút Egyesület és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület közös programja.

Helyszín: Avas Kapuja Közösségi Ház, Miskolc, Papszer utca 2.

Program:

17.00: Köszöntések: projektgazdák, házigazdák
17.15: Bereczki Zoltán, építész előadása az avasi pincék építészetéről
kérdések és válaszok, eszmecsere



17.45: Kapusi Krisztián, történész előadása: Századfordulótól az ezredfordulóig. Nosztalgia és realitás a történelmi Avason
kérdések és válaszok, eszmecsere


18.15: Fáy Ádám előadása: Sassy Csaba és az avasi nóták


18.30-tól teaszünet

18.45: Közös avasi túra tervezése és ötletbörze
Térképrajzolás és történetmesélés
Kedvenc és szeretett helyek: épületek, terek, kilátás, útvonalak bejelölése.
Nem kedvelt, negatív terek, helyek, utak, kritikus pontok bejelölése.
Közös értékelés.

Ötletgyűjtés, közös programok és tevékenységek tervezése.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése