TÉVÉTORONY, VÁROSJELKÉP – Milyenek a kilátások? (USF, 2015-2016.)

TÉVÉTORONY, VÁROSJELKÉP – Milyenek a kilátások?

Kerekasztal-beszélgetés az Avasi kilátó valamikori presszó helyiségében, Utánam, srácok Fesztiválon, 2015. október 3-án

A beszélgetés résztvevői: Balogh Attila (Észak-Keleti Átjáró Egyesület), Hofer Orsolya (építész, a tervező lánya, Párizs), Hofer Zsófia (a tervező lánya, Budapest), Juhász Nagy Balázs (építész, Miskolc), Kuba Gellért (építész, Budapest), Rácz Mónika és Túrmezei Tamás (a kilátót célzó fejlesztési projekt képviselői),  Rostás László (Miskolc MJV főépítésze), Szél Norbert (építész, Miskolc), Szmetana Kristóf (építész, Budapest), Szunyogh László (B.-A.-Z. Megye főépítésze, Miskolc).

A beszélgetés szöveges változata alább olvasható:

Balogh Attila: Az Észak-Keleti Átjáró Egyesület elsősorban a közelmúlt, az elmúlt század vagy fél évszázad miskolci helytörténeti értékeivel foglalkozik, és ezek között kiemelt objektum az avasi kilátó. Ugyanazt tudom elmondani róla, hogy miért fontos számunkra, amit Edmund Hillary anno a Mont Everest megmászásának okáról: hogy azért, mert itt van. Az avasi kilátó annyira „itt van”, hogy nem lehet vele nem foglalkozni! Alatta, a Győri kapu lakótelepen lakom, ide születtem és itt éltem egész életemben, de szinte minden miskolci ha kinéz az ablakán, akkor a kilátót látja; legalább olyan egyértelmű jelképe a borsodi megyeszékhelynek, mint az Eiffel-torony Párizsnak. Azt gondoljuk, nem túlzás az összehasonlítás, csak míg az Eiffel-tornyot Párizs vagy egész Franciaország, végeredményben az egész világ kultúrtörténete elismeri és a helyén kezeli, addig az avasi kilátót talán nem annyira, mint megérdemelné.

A városlakókat érdekelné, a politikai vezetés, Miskolc mai vezetése mit gondol manapság erről az emblematikus épületről, igazán nem lehet tudni. […] Az elmúlt években Miskolcnak a különböző grafikai megjelenéseiből, rajzolt jelképeiből, logókból, céges emblémákból teljesen eltűnt a kilátó; más grafikai elemek váltották fel. Bízzunk benne, hogy a jövőben ezekben a kérdésekben tisztábban lehet majd látni, de az biztos, hogy az a folyamat, amit itt szeretnénk elkezdeni jelen beszélgetés révén is, az nagyobb távlatokban gondolkodik, tehát hogy újabb ötven év múlva is itt álljon ez az épület, mi legyen benne... Száz év múlva is álljon. A jövőben is valamilyen formában büszkék lehessünk rá mi, miskolciak.

Szunyogh László: Kérem, hogy mindenki mondja már el egy szóban, hogy ő mit gondol róla!

Szél Norbert: Egy jel, a modern kori Miskolcnak egy olyan jele, amit azt gondolom, mindenki ismer.

Juhász-Nagy Balázs: Nekem az jut eszembe, hogy: tű a szénakazalban.

Túrmezei Tamás: Lehetőség.

Rácz Mónika: Itt nőttünk fel a lábánál, itt vagyunk otthon és itt vagyunk biztonságban, és ne utazzunk azért kétezer kilométert, hogy csodát lássunk, hanem minden nap ezt a csodát élvezhessük!

Kuba Gellért: Egy emblematikus épület, jól sikerült épület, formailag tökéletes. Elég kritikus vagyok, de nemigen tudnék benne hibát találni. Miskolcnak az emblémája, mindenki így ismeri, kár volna hozzáépíteni ehhez a centrális épülethez, nem szabad hozzányúlni!

Hofer Zsófia: Én mint kívülálló úgy érzem, hogy édesapám egyik leginkább büszkeségének tartott épülete. Szerintem ő abban reménykedett, hogy sokáig meg fog maradni így.

Hofer Orsolya: Kedvenc épülete volt.

Szmetana Kristóf: Az Eiffel-torony 100-120 éves, de életének első ötven éve az úgy telt, hogy mindenki vitatkozott és le akarták bontani. „Ő” már túl van ezen az ötven éven, mi meg most vagyunk benne, ezért van, hogy egyáltalán fölvetődik az a kérdés.

Hofer Orsolya: Építész lévén és mivel Párizsban élek: az Eiffel-torony is úgy készült, hogy eredetileg nem volt benne étterem. Eiffelnek az irodája volt ott. Ő is csak azért tette be, hogy ha már megépítettem, akkor használja ki az alkalmat. Ma egy Michelin-csillagos étterem működik az épületben. De az összes kiszolgáló terület a parkban körülötte el van elrejtve a fák között, kis bunkerekben, ahonnan meg kell oldani, hogy fölszállítsák az árut, és vannak alkalmak a nap során, mikor leáll a lift és nem viszi a turistát, hanem helyette végzi az áruszállítást. De megoldható az épület elrontása nélkül is, hogy abban új funkciók létesüljenek.

Rostás László: A kilátó az kilátó. Az mindig azért van, hogy rálássunk a dolgokra. Tehát ha nincs egy magas pont, ahonnan rá lehet látni a világra, akkor az a város nem város. Az Alföldön megcsinálják a városházát, a tornyára föl lehet menni mint tűztorony, le lehet látni... tehát ez nem kérdés, hogy mi a célja. A másik, hogy ez az épület marad-e vagy sem. Föl se vetődik, hogy ne maradjon. Aki ilyet mond, az szerintem nem ezen a földön él. Ez akkor vetődhetne föl, ha szerkezetileg nem volna jól megcsinálva. A metszeteket nézve és minden egyebet, ez egy olyan tökéletesen kitalált épület, amire azt kell mondani, hogy ha hozzá se nyúlnánk, akkor is itt állna, akármilyen természeti erők jönnének, még legalább száz évig. Annyira stabil a váz. És felújítások folyamatosan vannak. Én biztos, hogy nem nyúlnék hozzá. Amit annak idején (Hofer) Miklós csinált, úgy gondolom, hogy az a legtisztább gondolkodás, ami ezt a kort jellemezte. Nem azonosítható a panelépítészettel. Föl sem vetődik senkiben, hogy ezzel bármiféle probléma volt.

Szunyogh László: Ha engem kérdezne meg valaki, hogy egy mondatot vagy egy szót mondjak erre, akkor azt mondanám, hogy Miskolc. Énnekem a kilátó Miskolcot jelenti.

Én is itt nőttem fel a kilátó alatt. Egész életemben csak ezt láttam, én is egy csodának tartom. Számomra egyértelmű, hogy ez egy jó épület, még azt is ki merem mondani, hogy egy bravúros épület. Be merném illeszteni abba a sorba, hogy sydney-i Operaház, Eiffel-torony és avasi kilátó; hogy hányadik helyen, azt nem tudom, nyilván van a világban sok fantasztikus épület. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy ez akkor egy jelkép volt, mert hiszen akkora bravúr volt, nyilván ráépült egy propaganda, szinte nem volt Miskolcon vállalat a Vendéglátóiparitól kezdve a Papírgyárig, mindegyiknek a logójában ott volt az avasi kilátó – most meg sehol sincs benne. A városnak a különböző kiadványaiban sem. Ez szimbólum volt, Miskolc szimbóluma volt. Lehet-e most, 2015-ben szimbólum egy 1963-ban átadott épület? Vagy pedig elismerjük, hogy 63-ban egy jó épület volt, most is tiszteljük, de azért most már nem ez a jelképe Miskolcnak, más kellene jelképnek?!

Szmetana Kristóf: Ezt az utóbbi időkben a 60-as évek rossz emlékeinek való asztalfiókba söprésével azonosítanám. De tudni kell, hogy az épületnek semmi köze nem volt az akkori politikához. Maximum annyi, hogy a megrendelő a tanácselnök volt. Nyilvánvalóan nem lehetett egy pék a megrendelője. A létrehozásában részt vevő emberek abszolút párton kívüliek voltak. Egyedül a korszak, az évszám, ami az összefüggést mutatja. Tehát ma ez pontosan ugyanolyan jelkép lehet. 1963-ban épült egy jelkép, ami innentől kezdve, ameddig áll az épület vagy még azután is, az emlékekben megmarad.

Szunyogh László Elképzelhető, hogy Párizsban most épül valami, ami kiüti az Eiffel-tornyot a nyeregből?

Hofer Orsolya: Nem.

Juhász Nagy Balázs: Nem a politika dönti el, nem a kiadványok döntik el, hogy valami jelkép és valami nem. Az emberek fejében dől el, hogy ezt a város szimbólumának tartják-e vagy sem. Lehet azt mondani, hogy nem jelképe Miskolcnak, de ha érkezünk ide autópályán, akárhogyan, akkor ez egyszerűen ez itt van. Nehéz úgy bejönni a városba, vagy kinézni az ablakon, hogy ne látnánk. Hogy esztétikailag hova sorolom? – mindenkinek az egyéni ízlése eldönteni. De ez egy bravúr! Annak idején Hofer Tanár Úr, mikor az építészet alapjai tárgyat tanította nekünk, azt mondta, ez annak idején az országban a legnagyobb vasbeton konzol volt. Valóban egy szerkezeti bravúr. Azt a kort tökéletesen kifejezi, ahol már elmúlt a szocreál, és visszatért a modernizmus.

Rák Mónika: Legalább fél tucat olyan fiatalt ismerek, huszonéves-harmincéves fiatal emberek, akiknek tetoválásként megjelenik a testükön. Mi lehet ennél nagyobb bizonyíték?

Bobek Zsolt: Amikor az új címerét tervezték az Miskolci Egyetemnek, kikötés volt, hogy ne legyen benne az avasi kilátó. Se körző, se kilátó ne legyen benne, ez volt viccesen a pályázatnak a kiírásában. Annyira elcsépelt volt egykor a téma.

Rostás László: Ne felejtsük el, hogy volt egy előző kilátótorony. Lehet, hogy a mostani 20 évesek ezt ismerik, ők nem is tehetik oda azt a kilátót, amit 1956-ban az oroszok szétlőttek. Tehát hogy ide új kilátó épült, valóban politikai döntés volt. A múltat végképp eltörölni: új szimbólum, új jelkép kellett. Hogy tornyot kellett építeni, nem volt kérdés. A kérdés az volt szerintem, hogy Bábel tornya vagy sem. Úgy gondolom, ez nem Bábel tornyaként épült fel, hanem ennél több, ehhez hozzátartozott annak a kornak a kihívása: az akkor megjelenő televíziónak torony kellett. Különben nem állna ma sem, az antennák többsége ezt szimbolizálja. A bérleti díj, amiből fenntartja önmagát. Önmagában olyan, hogy ide csak egy bár kell, azt nem lehet elképzelni. Úgy lehet elképzelni hogy az egész Avas megújul, az egész Avas-tető, és itt nem nagyberuházásokban kell gondolkodni, hanem olyan emberekben, akik ezt komolyan veszik, elkezdik szeretni a környéket, elkezdik szeretni ezt a helyet és utána működtetik.

Szunyogh László: Amikor Dubaiban az arab tornyot tervezte az építész, azt mondta, olyan épületet szeretne, amit ha az Activityben föladják és pár vonalban megrajzolják, mindenki rögtön tudja, hogy mi az. Példaként a párizsi Eiffel-tornyot és a Sydney-i Operaházat mondta. Én mindig hozzáteszem, hogy az avasi kilátó is ilyen. Amikor Leningrádban az Auróra cirkálón jártam gyerekkoromban, fölfedeztem, hogy ott van az avasi kilátónak egy kis makettje.

Elgondolkodik az ember, hogy Budapesten megkérdeznék akárhány budapesti lakost, mikor járt utoljára a Gellérthegyen, akkor azt az egy-két romantikus párt, aki direkt azért megy föl, azt leszámítva nagyon kevés ember mondhatná el, hogy ő fönt járt. Ne lepődjünk meg, hogy itt Miskolcon is ha megkérdeznénk embereket, hogy mikor voltál az avasi kilátóban, bizony a többség azt mondaná, hogy gyerekkorában. A Gellérthegy is úgy működik, hogy aki Budapesten turista, az biztos fölmegy, szétnéz, megnézi a várat. Aki Miskolcon turista, az is biztos, hogy följön ide, ha már csak meglátja lentről, én is, akárhány külföldi vendégem van, természetes, hogy fölhozom ide legalább kétszer, egyszer nappal, meg egyszer éjszaka. Dobrossy Istvánnak az avasi monográfiájában olvastam egy 1912-es újságcikket, amiben arról panaszkodik az újságíró, hogy a miskolci ember az már csak olyan, hogy látja itt az Avast, hogy milyen jó, hogy itt van a város közepében, de föl nem menne a világért sem.

Hofer Orsolya: A hasznosításnak azért látom a fontosságát, mert az biztos, hogy a túlélését okozza egy épületnek. Hogyha teljesen kiürülnek belőle a funkciók, márpedig ahogy a technika halad és egyre kevesebb dolgot kell majd felpakolni erre a toronyra, egyre kevésbé lesz szükséges, hogy itt legyen, és egyre kevésbé lesz rá pénz, hogy a tönkremenetelét megakadályozzuk. Jó dolog, ha találunk egy új túlélő funkciót, amiért majd ide lehet jönni. Hogy a helyiek idejöjjenek, hogy számukra is megmaradjon ennek a fontossága. Mert a turista biztos ide fog jönni, mert innen látja legjobban a várost.

Szeretném, ha sikerülne megóvni és megőrizni ennek a kornak az építészetét a világát. A Nyugat már értékeli az 1960-as évek építészetét, hangulatát, ez most már divattá kezd válni. Nem biztos, hogy ezzel gond lesz hosszú távon. Ez képvisel egy korszakot, amit nem törölhetünk el, ugyanúgy a részünk; én a hatvanas években születtem, az egyetlen problémám az volt, hogy pont október 23-án születtem, és évekig azt mondták a szüleim, hogy mondd azt, hogy november 7-re vártunk, csak koraszülött voltál. Apám köztudottan nem volt túlságosan az akkori politikai világot képviselő vagy támogató valaki, úgyhogy ő az elveszett évfolyamtársait siratta azon a napon. Attól függetlenül ez az épület neki a legkedvesebb épülete volt.

Szél Norbert: Annyira tiszta és egyértelmű a jelképrendszer és a szerkesztése, az arányok, a telepítés, a szituáció, ami nem idő kérdése, tehát ez akár most is felépülhetne. Abban az időben modernnek számított, mert gyakorlatilag mindent összeszedett mérnöki oldalról, amit meg lehetett oldani. De most is nagyon jó lenne nyilvánvalóan.

Kuba Gellért: Az Eiffel-tornyot naponta 30 ezren látogatják meg, hihetetlen szám! Minden magaslaton lévő épület az rendkívül vonzó, pláne egy turistának. Miskolcnak ez mindig egy nagyon értékes pontja lesz, és épülete, ide nagyon sok turistát lehet felcsábítani. Meg kellene oldani az ide való egyszerű közlekedést. Például egy mozgólépcső-rendszert lehetne felhozni, már csak azért eljönnének az emberek, hogy gyerekkel felmozgólépcsőzzenek. Ez idegenforgalmilag igen intenzív propagandát és bevételt is jelentene. Úgy látom, az erre irányuló törekvések nincsenek összhangban a város vezetésével. Egy éket látok; amíg ez az ék ki nem lesz húzva, addig az épületnek a sorsa megpecsételődött. Elég nagy baj, ha a városvezetés nem foglalkozik vele, és nem támogatja. Valamilyen módon közelíteni kéne és összhangba kerülni a városvezetéssel. Lehet, hogy nem ezzel, hanem a következővel, de amíg meg nem fog történni, addig ennek az épületnek nem látom megaranyozottnak a sorsát. Mögé kell állni a politikai hatalomnak.

Szunyogh László: A hatvanas években egy jól prosperáló város volt, ipari fejlesztések, rengetegen jöttek ide, ezek a különleges épületek is, és akkor nem volt televízió, videó, jobban kijöttek az emberek szórakozni, újdonság volt. Panoráma Söröző, különböző teraszok itt a kilátó alatt. Amikor a legutóbb kárpátaljai vendégeket hoztam ide éjszaka, nagyon jól esett a lelkemnek, hogy egy csapat fiatal gyerek, tizenévesek voltak, itt dzsenboriztak az alattunk lévő szinten. Megterítettek, bor is volt, pia is volt, ettek, iszogattak, nézegettek kifelé a városból. Megjelennének itt a fiatalok, ha volna valami, azt gondolom.

Balogh Attila: Ha miskolciakat az utcán kérdezgetnénk, hogy tudják-e, ki tervezte ezt a kilátót, az emberek egy része mondaná Hofer Miklós nevét, másik része nem tudná, esetleg azt mondaná, hogy életében nem is hallott róla. Jobban kellene forgatni a nevet, az emlékét a közvéleményben.

Felolvasás: „A saját hatvanas éveimre emlékezve, a miskolci TV-torony az egyik legszebb építészi örömöt idézi, mert különös, soha meg nem ismétlődő történet volt. Nem vállalatok és intézmények nehézkes kapcsolatában jött létre, hanem néhány lelkes ember közös akaratából... A karcsú lándzsa, a 70 méteres antenna-torony, amelyre fel van szúrva 20 méter magasban egy konzolos (kilenc méteres konzol!), erős vasbetonfödém, a parabola-antenna munkaszintje, erre függesztve a 400 m2-es eszpresszó födéme (azért függesztve, mert a csigalépcső átmetszi az oszloptörzs mellett a presszószintet), és alatta a másik konzolos födém: a kilátó-terasz erkélye. A főlépcső pedig szintén a statikus bravúrja, mert a lebegő fokokat a mellvéd gerenda tartja. A műszaki helyiségek a bástya-szerű pódiumba rejtettek, a sugárirányú vasbeton falak pedig garantálják a 70 méteres torony biztos alapozását. 1963. augusztus 20-án, határidőre átadták a kilátót, amely összesen 5 millióba került, annyiba, mint ma egy szerényebb rózsadombi villa. Együtt örült a munkának és az eredménynek a megrendelő, a tervező, az építésvezető. Nem leveleztünk, és senki nem kérdezte: mit kapott érte, mert tudjátok, barátaim, akkor még ilyen dolgok is megtörténhettek."

„Ebben az avasi szép mesében nem voltak gonoszok és nem volt ellenség. A Borsod megyei Építőipari Vállalat vállalta a hatalmas technológiai erőpróbát. Vállalta, hogy télvíz idején – később kiderült, hogy még hóviharban is – folyamatos betonozással megépíti a szerkezetet. Vállalta, hogy a GANZ-MÁVAG által gyártott 50 m magas egybeszerelt merevacél szerkezetű oszloptörzset két emelőbikával felteszi a monolit fogadó szint 20 m magasban lévő szintjére! Andrási Károly fiatal építésvezető méltó volt ehhez az erőpróbához, tökéletesek voltak a hóviharban készült, sugárirányban beszabott natúrdeszka zsaluzatok, és fészekmentes volt a beton is.” (Hofer Miklós)

Balogh Attila: Ha a legelső kérdésre én is válaszoltam volna, két szó jutna eszembe. Az egyik az, hogy az enyém. Az Eiffel torony, azt biztos minden párizsi úgy érzi, hogy az övé, és talán egész Franciaország is így érzi. Miskolcon talán minden miskolci úgy érezheti, hogy az övé a kilátó, tehát nem az önkormányzaté, nem valakié, aki éppen kibérli vagy megveszi vagy valamit itt csinál, hanem mindnyájunké, tehát bárkié. Itt, az alatta levő lakótelepen nőttem fel, a mai napig, és kinézek az ablakon és itt van, tehát az enyém. A másik szó, az az, hogy természetes. Tehát hogy úgy van itt, hogy az ember nem is építménynek érzi, hanem a hegynek, a városképnek, a minket körülvevő horizont sziluettjének egy része, érdekes kitüremkedés, de teljesen természetes része. Mégis negyven év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, a kilátó „mindenhonnan” látszik. Természetes, hogy a főutcáról, Városház térről felnézve itt van, de mindenhonnan felnézve ott van. Már tudatosan gyűjtöm azokat a nézőpontokat és próbálom lefotózni, hogy Diósgyőrből jövet a DVTK-stadiontól látszik. Pest felől jövet már Mályiból az országútról látszik, Felsőzsolca felől látszik, gyakorlatilag csak a Szentpéteri kapuból nem, hihetetlen, és mindenkit, aki miskolci, járkál a városban, biztatok erre, hogy jusson eszébe, akárhol van, próbáljon felnézni és ha éppen nem látja, akkor valahol majd kicsit odébb két ház között ki fog bukkanni...

Rostás László: A legelső megfogalmazás az volt, hogy jel. Az 1700-as, 1800-as években készült metszeteken ezen a helyen, egy picit arrébb a Szent György Kápolna jelenik meg, mindig. Ezt a kápolnát valamikor az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején bontották le. Most megtaláltuk az alapjait, folyik az azonosítása. Ezután egy Rákóczi-torony, az édestestvére még ma is áll Kassa mellett, a két torony ugyanolyan volt. Ezt a tornyot is lebontották, jött az ominózus Szeghalmi-féle kilátó, amit '56-ban lőttek szét. Tehát folyamatosan jelen van egy jel ezen a behatárolható helyen, egy 100 méteres átmérőjű körön belül. Ha ne adj' Isten valami tragédia miatt ez eltűnne, állítom, tíz éven belül egy teljesen új jel ugyanezen a területen létrejönne. Az Avas egy szimbólum, és ez olyan dolog, amit meg kell tartani, ezt meg is fogja tartani a hely. Itt is ugyanazt kell csinálni, mint bárhol máshol, hozzáadott értékként, tehát nem a múltat eltörölni. El kell felejteni ezt a mondatot, vagyis emlékeztetni a fiatalokat, hogy hova vezet. Ez a torony, ez torony, és ez a torony egy szimbólum, vagyis jel. Beszéljünk magyarul! Egy olyan jelérték, ami egész addig, amíg a funkcióját megtartja és amíg egy idióta nem jön ide, hogy felrobbantsa, ennek addig itt állnia kell!

Szunyogh László: Én a szemközti hegyen lakom, és van ott azon a gerincen két fa, és az a két fa is minden miskolci fotón látszódik, mindenhonnan látszódik a városból, régi fényképeken is látszódik. Amikor ide fölhozom az embereket, átmegyünk oda kocsival a tetemvári részre, mert onnan meg jó megnézni a kilátót.

Sokan nem ismerik Hoffer Miklós nevét a városban. Nekem apám sebész volt, és amikor egyszer sétáltunk a városban, azt mondta, hogy azért jó neked építészként, mert olyan szakmád van, hogy bármerre mész, megmutathatod a tervedet. Én nem varrhatom a betegem hasára, hogy én operáltam. Akkor nekem az volt a válaszom, pont itt mentünk el a főutcán, hogy nézz már fel a kilátóra. Tudod, hogy ki tervezte a kilátót? Az én apám intelligens ember volt, de nem tudta, sokan nem tudják. Itt nincs kiírva és azt már csak félve merem mondani, hogy letetne egy mellszobor vagy egy emléktábla...

Kuba Gellért: Szobrot kell állítani, ennyit azért megérdemel, mégis Miskolc város jelképe lett, és az is lesz ez nagyon soká, ennyit megérdemel!