2021. január 21., csütörtök

A régi Vasgyárban melyik épület hol állt és mit csináltak benne?


Nagyszabású vállalkozásba kezdtek a miskolci várostörténet-ipartörténet iránt érdeklődő civilek: helyreállítják és újjáélesztik az LKM 1970-es években készült terepasztalát. A diósgyőri kohászat (akkori nevén: Lenin Kohászati Művek) és vasgyári kolónia nagyméretű, közel két négyzetméteres felületű, fából készült makettje ez, amely a gyári épületeket, csarnokokat, kéményeket épp úgy tartalmazza, mint a lakóházakat, közösségi célú épületeket, templomokat, stb. A több mint négy évtized, majd a telep közelmúltbeli leromlása, irodák kiürülése vezethetett oda, hogy a modell rendkívül rossz állapotba kerül, gyakorlatilag teljes felújításra és részleges újjáépítésre szorul. A feladat elvégzésére stáb alakult, amely pályázatot is nyert rá, így megvan a háttér ahhoz, hogy Demkó Péter makettező hozzáfogjon a több hónapos munkához. Amint a végére ér, a kész terepasztalt a közreműködők szeretnék majd több helyen kiállítani, megmutatni az érdeklődő nagyközönségnek.

A helyreállítás előfeltétele, hogy Péter, valamint az újratervezést építészként felügyelő szakember, Tóth Viktor pontos képet kapjanak arról: az 1970-es, 80-as évek táján mi hol állt, melyik építmény hogyan nézett ki és mi volt a funkciója. Több tucatnyi épületet újra ki kell faragni, illetve el kell helyezni az asztalon ott, ahol anno felépítették az eredetijét. Félezer ilyen, részben meglévő, részben hiányzó kis makett-épületet azonosítottak már a térképen, illetve a modell felületén. Ezek a helyek megszámozva láthatóak az alábbi részletfotókon.

A szervezők segítséget kérnek: mindazoktól, akik maguk is a gyárban dolgoztak, és/vagy a kolónián laktak, ismerik a történetét, a szerkezetét, a felépítését. Akár egy-egy üzemcsarnok vagy más egység tekintetében is segítség lehet, ha valaki biztosra megmondja: hol volt, hogyan nézett ki, milyen munkafolyamat zajlott benne, mi volt az elnevezése. Minden segítséget, tanácsot szívesen fogadnak a program munkatársai.

A következő képek rákattintva kinagyíthatók, úgy jobban látható, mit ábrázolnak, elolvashatóak a számok. Kérjük, aki információval tud szolgálni, e-mailben vegye fel a kapcsolatot a terepasztal@vasgyar.hu elektronikus címen. (Vagy akár a Facebookon található „Diósgyőri sínek” csoportban.)

A felújítási projekt előzményeiről, részleteiről itt találhatók olvasni- és néznivalók:

https://minap.hu/cikk/vasgyari-nosztalgia-makettepites-kos-hazban

https://minap.hu/cikk/vasgyari-nosztalgia


A makett felületének egésze, majd a következő (nagyítható) képeken a részletei, a megszámozott épületekkel és házhelyekkel:

 
  
 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése