Közös élményünk a város. Emlékeink és érzelmeink most és általunk, az előttünk élők tapasztalataival, ránk hagyott tárgyaival, városával. Adott életkoron túl érdemes lehet előkészíteni a baráti együttléteket. Privát félút Miskolcon: valaki közülünk invitál bennünket megmutatni helybéli mikrovilágát, mesél nekünk az utcáiról, esetleg behív az otthonába…
- Aba utca: kamázás a régi poroló melletti grundon
Balogh Attila „főszereplő-házigazda” meséli:
– Amióta kitaláltuk, azaz Krisztián barátunk kitalálta a PfM-sorozatot, természetesen én is ambicionáltam, hogy a hozzám közel álló társaságot elkalauzoltam gyerekkorom színtereire. A Győri kapui származásomra mindig is büszke voltam, a mai napig, akárcsak kisfiúként, az egyik legélhetőbb és legszerethetőbb lakókörnyezetnek gondolom a városrészt, azon belül pedig a panellakótelepet.
A valaha Chlepkó Ede utcának nevezett mai Aba utcában nőttem fel, sőt, máig sem hagytam el, legfeljebb rövid időszakokra. Itt a környéken „minden megvolt”, és sok minden napjainkig is létezik. Jól esik emlékezni a Tokaj szolgáltatóházzal, a néhai Ifjúsági és Úttörőházzal – könyvtár! –, a közeli patakparttal kapcsolatos kalandokra. Ezek egy részét sikerült megírni a 2014-ben megjelent Onedin család a Szinván című PFM-kötetben, aminek sztoriján a mostani kirándulás is alapult.
A megelőző hónapok-évek előkészületei során számos ötlettel készültem, amik most, hogy hirtelen, a születésnapom apropóján realitássá vált a saját PfM-túrám, jórészt elfelejtődtek... Szerettem volna elmesélni olyanokat, mint hogy milyen életre szóló félelmeket gerjesztett gyermeki lelkemben a valamikor 6-8-10 éves korom körül hallott „pletyka”, miszerint valaki az 1970-es években beszorult a Tokaj étterem épületének egyik kéményébe, és csak jóval később találták meg hulláját... Hogy milyen könyvekre és hanglemezekre emlékszem most is pontosan, amiket az ifiházi könyvtárban találtam, vagy hogy miként hajóztattunk csigákat alkalmilag összetákolt úszó alkalmatosságokon, reményeink szerint a Szinva–Sajó–Tisza–Duna vonalon egész a Fekete-tengerig... Na, jó, ez utóbbi történetet volt alkalmam elmesélni a tíz évvel ezelőtti kötetben is, meg most a június közepi kiránduláson is. Sőt, ki is próbáltuk a játékot, azaz tevőlegesen felidéztük a több mint négy évtizeddel ezelőtt történteket! Amiben megint csak Krisztián járt az élen :)
De menjünk még időben visszább, mivel a túra, ugye, a szolgáltatóháztól indult, aztán felsétáltunk a Bodótetőre, ahol gyerekkorom első szakaszában – mielőtt 1983 táján a bérelt helyett a Vargahegyen saját telket vettünk – kiskertünk volt, hétről hétre oda jártunk. És annak idején ott láttam meg egy közeli másik telken azt a kiszuperált villamost, amiről én, mint oly sokan mások, más esetben, évtizedeken át azt hittem, hogy ez az a szerelvény, ami a közismerten miskolci forgatású Utánam, srácok! tévésorozatban szerepelt. Ma már tudom, hogy nem ez volt, nem is bármelyik másik miskolci portán árválkodó járgány – az 1970-es évek elejétől több tucat ilyen volt szerte a városban –, hanem egy olyan, ami a filmezést követően, tehát 1974-től a fővárosban, az ottani forgatási helyszínen maradt. (És ma már nincs meg ott sem.) Szóval ezt a vélt villamost, annak hűlt helyét látogattuk meg az alábbi térképen látható két sarokteleken valamelyikénél (ez a fotó itt az alsóbbiknál készült, de sanszosabb, hogy a valódi hely a fentebbi volt).
Mindenesetre ez a gyerekkori élmény volt az, aminek nyomán tizenegynéhány évvel ezelőtt, amikor a fényképen mellettem látható barátaimmal beszélgeti kezdtem efféle témákról, szóval hogy akkor bedobtam az engem mindig is foglalkoztató Utánam, srácok! tévésorozat témáját mint lehetőséges kutatási terület – és hasznosítható brand! –, aminek eredményét, lám, mára már oly sokan láthatják, hál'istennek.
Innen visszakanyarodtunk a főutca felé, menet közben ránéztünk az utóbbi években teljesen elhagyatottnak tűnő lőtérre, amiről kihallatszó durranásokat anno meglehetős félelemmel hallgattuk kisfiúként, ahogy elhaladtunk a létesítmény mellett. Felkerestük azt a családi házat, amin nemrégiben nagy felhajtás mellett EDDA-emléktáblát helyeztek el, de konstatáltuk, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja: az utcáról jószerével észre se lehet venni, nemhogy elolvasni a házfalra applikált feliratot. Majd kiértünk a Győri kapu utcára, átkeltünk a síneken, és továbbmentünk a volt 40. sz. általános iskola felé (ma Szentpáli középiskola), aminél nem csak nekem, de a társaságunkban lévő Szunyogh Lacinak is volt apropója bőven mesélni.
A legnagyobb attrakció most jött: megvalósítva fél évszázados álmomat, ami így, valós álomként nem is létezett, de ki nem mondott vágyakozásként talán igen – heverésztünk és piknikeztünk az ilyesmire tökéletesen alkalmas, ám tulajdonképpen soha senki által erre nem használt patakparton. Pár éve magam is sokat dolgoztam azon a programon, ami ilyen célra használható, ember- és természetközelivé varázsolandó Szinva-sávot tervezett végig a Győri kapu városrész szinte egészén, a Dayka utcától a Vasgyári útig; ám jelen állás szerint a projekt elfelejtődött városi szinten, sajnos. Talán egyszer (évek?, évtizedek?) majd természetessé válik a lakótelepiek számára, hogy ha már van egy ilyen adottság, amit a víz, a part, a fű jelent, akkor éljünk vele.
Zárásként, Ricsi barátom ötletére, olyasmit csináltunk, amire nem hogy nem készültem, ezért még csak valóra vált álomnak sem nevezhető: hogy annyi évtized múltán újra kamázzak-kamázzunk a gyerekkori házunk előtti kis füves területen. De megtettük. (Amint pár évvel ezelőtt egyébként már volt ilyen nosztalgikus kamázás a lakótelep egy közeli másik pontján. Meg egyébként bajnokság is a régi iskolánk udvarán!) Ezzel zárult a június 14-i PfM-kirándulás, ami igazán jóleső élmény volt számára.
(Sajnos, ez utóbbi programpontról nem készült semmilyen digitális dokumentáció. Így csak egy negyvenvalahány évvel ezelőtti családi fotót tudok bemutatni, amin ugyanez a színhely látható: ugyan nem kama-, de valamilyen labdával a kezemben, gyerekkori barátommal, Gyurival az oldalamon. Úgy adódott, hogy ő nem lehetett jelen a mostani túrán, jó rég óta már Amerikában él.)
***
Támogasd Átjáró Könyvek sorozatunk új köteteinek kiadását!
🫶 Kérünk Mindenkit, aki fontosnak tartja tevékenységünket és bármilyen összeggel támogatni tudja a tervezett kötetek befejezését, támogasson minket!
Ezt az alábbi, CIB Bankos bankszámlaszámra utalva teheti meg:
.jpg)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése