Közhírré tétetik és kidoboltatik, hogy Az elveszettnek hitt mesék Fényesvölgyből mesés, ám de szigorú zsűri tagjai, egy éjjelen és egy teljes nappalon át olvasgatták a gyerek által írt meséket. Bírálat közben 100 macskát simogattak, és végül arra jutottak, hogy a beérkezett pályamunkákat szép sorjában a tisztelt publikum elé tárják, online formában.
Úgyhogy íme, nagy taps és dobpergés, minden szülőnek büszkeség itt az első tünemény Annától és Katától:
Lujzi, az eb és a kis menyét
Lujzi lustán napozott a Weidlich-palota legmagasabban lévő emeletén, mancsait bátran kilógatva a körfolyosó rácsai közt. Semmi sem zavarta a délutáni sziesztáját, még a levegő se rezdült, minden nyugalmas volt. De nini, valami moccant a hatalmas piros pettyes muskátlis cserép tövében! Egy kis menyét bajsza neszelt, a cserép oldalán. A kis menyét észrevette a lompos cirmost, úgy megremegett, hogy néhány muskátli levélbe gabalyodott. Lujzi lassan nyitotta résnyire szemét, még a fejét se kellett elfordítania, éles szemeivel így is látta a megrettent szürke csomót, ami megzavarta délutáni pihenését. Pedig épp egy finom illatú zellergumóról álmodott, amit a konyha asztalról pofozott le. De a kis menyét megjelenése teljesen éber állapotba hozta, no meg a lépcsőházból az apró léptek dobogása hallatszott. Több se kellett, Lujzi hirtelen tettre készen feltápászkodott. Előkelő gyorsasággal, ahogy egy úri macskához illik. Megvárja a szomszéd vendégkislányt, Annát egy alapos cirógatásra és hasvakarásra, vagy keressen magának pár vidám játékos percet a kis menyét társaságában? Ha már nem játszhat tovább az álombéli finom illatú zellergumóval. A folyosóról eközben énekszó csendült. „Egyszer egy királyfi, mit gondolt magában…,”. Ekkor döntött az előkelő cirmos a Weidlich-palotából.
Hirtelen összekuporodott, bajszát előre meresztve a cserép felé fordult, farkincáját lágyan mozgatva. Szeme bágyadt csillogását egy marcona vadász éles pillantása váltotta fel. Lujzi hadat üzent a kis menyétnek, már ugrott is. De a szürke kis menyét résen volt, tudta, ha megneszeli a lompos macska, menekülnie kell az ismeretlen palota titkos résein át a szabadságba. Abban a lélegzetelállító pillanatban, mielőtt a roham elindult, lépett Anna a folyosóra és hangosan kiáltott.
– Lujzi, itt vagy? Hoztam neked néhány falatot a hentes bácsitól! A szarvasos gyógyszertár mellől. Manyika néni oda adhatom a macskának? – rikkantotta vidámon Anna, a szomszéd vendég kislány a harmadik emeletről. – Utána megyünk Mamával az Avasi kilátóhoz játszani.
Több se kellett, a pillanat eljött, macska ugrott, menyét futott, Anna szava elakadt. Mikor meglátta Lujzit, amint a kis menyét után veti magát. Elől futott a menyét, mögötte a cirmos, őket követte Anna. A zajra kinézett Manyika néni, a kedves szomszéd néni az ajtón. látva a sort, szaladt egyenesen utánuk. A kis menyét a lépcsőházon keresztül, kis rámpán át haladt előre, egyenesen a fekete szobor mancsai közé, rejtekhelyet remélve. A cirmos egyenesen utána, Anna és Manyika néni lemaradva szemlélte a cirmos és a menyét futóversenyét.
– Manyika néni, mentsük meg a menyétet, nem lehet eledel! – kérlelte Anna.
– Várj, kedves meglátjuk, mit tehetünk! Keressünk megoldást, vonjuk el addig Lujzi figyelmét! –mondta bölcsen Manyika néni.
– Cicc, cicc, jó cica gyere ide, finom falatot hoztam neked! – csalogatta kedvesen Anna. De a cirmos meg sem hallotta a szavakat, delejes vonzalom vonzotta a menyéthez. A menyét még jobban a hatalmas fekete kutya lábaihoz simult. Ekkor kinyílt az ablak szárnya, Manyika néni bukkant ki rajta. S harsant a hangja. – Lujzi, te beste lélek, gyere ide! Cicc kiscicám, hagyd a menyétet másra!
Lujzi ekkor látta, fel kell adnia, de még egy utolsó próbát tett, hogy elcsípje a kis menyétet. Összekuporodott, bajuszát előre meresztve előreugrott. De az ugrást követő pillanatban egy kéz kapta el az ablakból. Lujzi egyenesen Manyika néni ölébe landolt. A Weidlich-palota legnagyobb szobájában. Addigra Anna is odaért egy kis dobozzal a kezében. A dobozba egy darab illatos sajt került. A dobozt óvatosan a kutya lábai közé helyezték, a kíváncsi kis menyét pedig szépen a dobozba araszolt, a sajt illatát követve. Ekkor egy szapora mozdulattal Manyika néni kiemelte a dobozt a szobor lábai közül.
– Anna, gyere, vigyük le az udvarra a kis kószát! Eresszük szabadon! – nyújtotta kezét Annának, a harmadik emeleti vendég kislánynak a Weidlich-palotából. Anna keze szépen belesimult a felé nyújtott kézbe, és már indultak is a folyosón az udvarra vezető lépcsősorhoz.
Lujzi lassan a nyomukban ólálkodott, csalódottságának hangot adva miákolt utánuk, majd szépen letelepedett egy napos foltra a piros pettyes muskátlis cserép tövében. Visszaszenderült zellergumós álmába, Anna és Manyika néni pedig kiengedték a menyétet a közeli parkban, majd egy hideg limonádé társaságában elevenítették fel a délutáni kalandot!
vége
Következzen Kristóf meséje:
A tornázó szarvas
Egyszer egy szarvas, aki megnézte Miskolcot, látott egy palotát. Ahhoz ki volt írva, hogy: Weidlich-palota. Nem tudta, hogy az mit jelent, így hát ment-mendegélt tovább, és meglátott egy dombot. Felment és meglátott egy kilátót. Felment és meglátott egy menyétet. Köszönt a menyétnek a szarvas, és visszaköszönt. Mondta a menyét: Fázunk! Azt monda: Igen. Itt a szarvas azt mondta a menyétnek: Tornázzunk!
Juhász Dávid – Juhászné Szemán Renáta: Mesés szülinap: visszaemlékezés egy novemberi éjszakára
40. szülinap. Egy ember életében ez egy fontos nap. Mindennek jól kell sikerülnie. Kisebb csodák is megtörténhetnek: mint például az, hogy a család kedvenc macskája NEM falja fel a szülinapi fasírtot. Pedig véletlenül épp egy szobába lett bezárva a ragadozó az étekkel. A szülinapi partit az avasi kilátóban rendezi a család.
Hatalmasnak tűnik a szememben a kilátó, hiszen még igen kicsi vagyok. 6 éves. Mivel szeptemberben születtem, így még nem is iskolás. Mielőtt elfelejteném, engedjétek meg, hogy bemutatkozzam: Dávid vagyok, a mesélő.
A kilátó tágas tereiben kacagva rohanunk. A tesóm, meg az unokatestvérem is kipirult arccal futnak. Mint egy szökellő szarvas, úgy ugrom át az előttem lévő akadályokat. És persze nem hallgatunk senkire. Pedig a felnőttek sokszor kiáltják, hogy lassabban fussunk. De visz a lendület. Persze jól pofára esek, mert a felnőtteknek, mint mindig, most is igazuk van. De mindegy, fel kell állni, mert ha nem állok fel, elveszítem a játékot. Az pedig mégsem lehet. Miért is hagynánk abba a játékot? Nos, végül mégis abbamarad a játék. Mert jön a kaja. És még le sem nyelhetem az utolsó falatot, amikor kiderül, hogy az egyik ajándék a nagybátyám szülinapján egy varázslatos tűzijáték! Persze várni kell rá. Mert a jó dolgokra mindig várni kell, hangzik el az okosság. Persze megint egy felnőtt szájából. Leülünk addig is játszani. Kártya, társas, story cube. A kiperdülő kockákon össze nem illő dolgokat mutató képek vannak. És azokból mégis egy egységes, értelmes történetet kell összehozni. Jó kis feladat. Egy mesében a szarvas és a menyét. Ha kell, megoldható, ugyebár? De hirtelen mindenki az ablakhoz tódul. Elkezdődik a tűzijáték. Szép. Ámulva nézem. És nem, csakazértsem alszom. Pedig álmos vagyok. Emberek, zsongás, harsány nevetés, összekoccanó poharak. Én is ilyen 40. szülinapot akarok majd. Minden megvolt, amire egy embernek szüksége van: család, barátok, nevetés, ajándék. Meg persze még valamire szükség van: ez pedig a varázslat. Abból pedig ebben a városban igen sok van. A Weidlich-udvarban például egy zöld sárkány lakik. Kis teázót üzemeltet. Személyesen még nem találkoztam vele, de a képe kint van az üzlet kirakatán. Jó kis álca, mondhatom. És azon a szülinapi estén még nem is tudom, hogy mennyi emlék fog még a Zöld sárkányhoz kötni. De nem is kell mindent előre tudni. Mi lenne velünk meglepetés nélkül? A meglepetés fontos. Örömteli pillanat, hisz ha valakit meglepsz, akkor törődsz vele. És azt hiszem, én ezt tanultam meg azon a mesés szülinapon. Meg azt, hogy ebben a városban sok minden megtörténhet. Családot, közösséget, játékot, mesés helyeket és persze varázslatot kaphatsz itt. De csak ha hiszel benne.
Hamarosan folytatjuk a következővel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése