Mi történt a Halálcsillaggal? (Béke, Kossuth, Fapados, tikitaki)

A 2013-as Cinefest idején kérdezgettünk miskolci járókelőket, illetve ismerősöket arról, mit szólnak az egykori Avas szálló, a néhai Kossuth mozi épületének állapotához, elhagyatottságához, kihasználatlanságához. Vagy ha úgy tetszik, mit kívánnak „neki”. A tét természetesen az volt, hogy hirtelenjében ki milyen kellemes emlékeket tud felidézni a vendéglátóipari létesítményhez és a filmszínházhoz kötődően.

Az alábbiakban tárjuk az olvasók elé a gyűjtés első adagját. Szívesen fogadunk újabbakat, hasonlókat, akár itt bloghozzászólásként, akár e-mailben, akár az Utánam, srácok! Facebook-oldalán.

Hegyi László:

- Volt a búcsúbuli, filmvetítés, és kaptak az emberek ilyen tíz-húsz centis filmeket. Büfé, táncosmulatság. És amikor vége volt, a zenekar már csomagolt, elkértem a Fendert. Elkezdtem játszani, erre a zenekar visszadugta. Úgyhogy játszottam egy számot és visszajött még vagy száz ember táncolni. Ez akkor történt, amikor a Kossuth mozit bezárták.

A Földesbe jártam, annál nagyobb emberkínzást nem tudok elképzelni, mint amikor az egész gimnáziumot kihajtották, nem kellett kihajtani, mert a Krúdynak a Szindbádját, a Szindbád című filmet néztük meg, de hetedik órában, képzeld el a sok éhes diákot, és mikor a húsleves meg Latinovits meg a velőscsont, na ott kitört a lázadás.

Nagyon szerettem a Kossuth mozit, egyébként mozigépész papírom is van többek között, itt voltam tanuló, és a Táncsics moziban vizsgáztam. Ez 1976-ban volt.

Nem értettem itt a Kossuth mozinál, hogy - felújították és rögtön bezárták. Nagyon sajnálom, mert nagyon szeretem a mozit - Heltai Jenő nevezte el egyébként mozinak, a mozgóképszínház után -, és nagyon féltem, mikor bejött a két multi-mozi, az egyiknek, ha jól tudom, csak filmforgalmazási joga volt, vetítési joga nem, és úgy alámentek árakba, sokkal jobb minőségben, és mindenki azt mondta, ó, én nem járok már ilyen mozikba, na, mondom, várjátok meg, míg tönkreteszik ezeket, majd akkor mennyiért. Most meglehet nézni. A fiam jár, ezerhét körül van. Surround, meg 3D, meg minden, szemüveg, nem számítva a pattogatott kukoricát. A Béke mozi előtt volt egy bácsi, egy forintért adta.

[A fapadosban?] Gyerekkoromban oda jártam ebédelni, mert a menzakaját nem bírtam. A szüleim adtak nekem napi tíz forintot, kajapénzt, a kismenü volt hét-valamennyi, a nagymenü meg kilenc-nyolcvan. Tehát ott nagy adag kaja volt. Nagyon jól főztek, Kálmán bácsi volt a főpincér, és ő mindig odajött, minden vendéghez odament, odajött, hogy Lacikám, hanyast kaptál ma, ötöst, meleg a leves?, megsimogatta a fejem, ha ötöst, ha becsúszott valami rosszabb, akkor megérdemled?, persze, hogy meg, hogyne Az ember a kilenc-hetvenből adott 30 fillér borravalót és megköszönte a pincér.

Egy tatárbifsztek három forint volt. Mindenkinek megfizethető volt.

 Volt, amikor várni kellett asztalra. Zenekar, élőzene volt, cigányzene volt, esztrádzenekar. [Kertmozi?] Én kertmoziban két helyen voltam, Tapolcán, ami szabadtéri moziként is működött, meg a Vasgyárnál volt. [A Panoráma presszónál is?] Ez most elgondolkodtató. Oda nem jártunk.

Véknyak voltunk, de csak kéne moziba menni, vettünk kétforintos jegyet, ugye, az az első-második sorba szólt. És amikor már a jegyszedő néni elment, és lement a híradó meg lementek a kis előfilmek, és ahol még volt hátul [hely, oda átültünk volna], csak a szemfüles néni az levette, elemlámpával jött be, hogy hova szól a jegyünk. Na most ez egy szélesvásznú filmnél elég érdekes volt, első sorban középen ülni, mert mindenkinek fájt a nyaka, mire végignézte.

Karászi Györgyi:

- Nem tudok, csak a Fapadról beszélni, ami ott volt mellette. Nálunk is voltak ilyen történetek. Én voltam a 18 éves, és jöttek a rendőrök. És az össze pohár ott volt előttem. Ez milyen jól hangzik, ugye?

A moziról? Amikor sorban álltunk, itt állt kint a sor vége [az utcán, az épület előtt], mikor egy olyan film ment, mondjuk, az Indiana Jones. Vagy, ugye, a Csillagok háborúja. Ez egyébként a Kossuthra is meg a Békére is jellemző volt, hogy egy jó filmnél, mivel nem volt csak ez a két mozi, az utcán álltak sorban az emberek, szép nyugodtan.

Sólyom Ferenc:

- [Mit üzenünk?] Legyen már készen, üzemeljen. (...) Paintballosok, vagy bármi. Ebben az állapotában. Sőt, ebből lehetne egy kultuszt csinálni, nem? Lehetne ez egy érdekes új projekt: a város közepén egy rom. Egy újraéledt rom. De rom állapotában él! Nem pedig felújítva. Mert ha egyszer nincs itt ember, aki ezt helyretegye, akkor használjuk romként. [A városnak van vele terve.] Pénz kellene rá, meg rendezni a háttér, a jogi viszonyokat. Bízom benne, hogy rendbe jön. A Fapados: egy legendás hely volt. A Kossuth mozi... ó, édes istenem. Személyes sztori: mikor úgy nézett ki, hogy a kedvesem elhagy, s közben elváltam a feleségemtől, és mégis aztán az úristen összehozott bennünket, mi ebben a moziban még voltunk bent. Ott ültünk egymás mellett, s akkor azok a mozdulatok, amiket a sötétben tett az ember... és hogy igen, újra működik a dolog, és nekünk van jövőnk. Most itt vagyunk két gyerekkel.

(...) A fiamból nem csinálok bohócot, azonnal elmész nyiratkozni! S miközben minden osztálytársamnak vállig érő haja volt, énnekem mindig fel volt nyírva a hajam. Itt voltam, itt nyírtak [a mozi melletti fodrászatban]. A tűzoltóság mellett laktunk, ez hozzátartozott az életteremhez. Még az az idő, amikor itt még buszok jártak. S a villamosipariba itt szálltam fel a Városház téren, a Bláthynál szálltam le.

A Fapados az már nekem nem emlék. A tőlem idősebbeknek az emléke. És nem is tudtam, mi az, hogy Fapados. És manapság a Szent István szobor padja, azt nevezik fapadosnak, legalábbis nekem így jön be. A név, az megmaradt, és áttevődhetett. Bár manapság mi van? Megyünk a virágórához. A Villanyrendőr, az meg külön kategória. És, a Forinton? És a forintos csávó? Az a hetvenes évek, a hippimozgalom, és ezek a kmk, a közveszélyes munkakerülők [akik itt grasszálnak], hosszú hajjal, hippi-szerű gyerekek, itt sétálnak: és ezek a forintos csávók. Ez a Városház tértől a Villanyrendőrig, ez a Forint. [Lejjebb meg a Fillér.] Azt nem tudom. Igen? Ezt most hallom. Akkor az nekem már másik falu volt. És a tiki-taki? Két golyó, zsinegen volt, és tiki-tiki-tiki!  Ez 1972-73-74: mint hogyha géppuskasorozatokat lőnének, úgy kattogtak itt a gyerekek, ez volta dili, mindenki, kékre-zöldre verték a csuklójukat, míg megtanulták járatni azt a két golyót. És mit csináltak? A Vasgyárban az esztergapadoknak a karjáról lopták le az ebonitgömböket, abból csináltak tiki-takit! Rendőrök igazoltatták, kobozták el! Esetleg volt rajta egy fémkarika, amit az ujjadra ráhúztál, és akkor így, alul-felül verődött össze, és minél tovább kellett tudni csinálni. Na most ha melléütöttél, félrevert, akkor úgy a könyöködön eltalált, hogy néztél egyet. Az volt a vagány gyerek, aki ezt profi módon tudtam, hogy végigment a Forinton és végig kattogott. El tudod képzelni, amikor ezt tízen csinálták. Mintha kitört volna az ötvenhatos forradalom újra. Akkor, abban az időben hosszú haj? A rendőr megállított és bevitt a fodrászhoz. De nem csak a hosszú haj: egy-két gyerek golyó-kopaszra nyiratkozott.

Balogh Attila:

- Gyurival, a lépcsőházunkban lakó, tőlem egy évvel idősebb barátommal mentünk a Békébe. Nem emlékszem, mit nézhettünk, de általában vígjátékokat. Rendszeresen figyeltük, hogy mikor jön valami új. Főleg a Piedone-filmeket. A Győri kapuban, ahol laktunk, a Zoltán utcánál állt valami stand, vagy trafiknak a kirakata, és mindig abban láttuk, hogy milyen bemutatók jönnek. Az ott, felteszem, a közeli Táncsics mozi műsorát mutatta. De ez a Békénél történt, ahol lehet, hogy egész gyerekkoromban csak ez az egy alkalommal jártam, nem tudom. Gyurival nem nagyon volt pénzünk, drágának tűnt a jegy a pénztárnál, de jött egy hasonló korú kissrác, mint mi - akkor még nem ismertük a kifejezést, hogy jegyüzér -, és sokkal olcsóbban, azt hiszem, ha forintért kínálta. Nem gondolkodtunk percet sem, megvettük. Bent derült ki, hogy azért olcsó, mert az első sorba szól. Persze, gyerekszemmel ez önmagában is menő dolognak tűnhetett: hogy legelöl ülünk.

Az ellenkező végletet, vagyis hogy drága ülőhelyet vásárolunk, a Kossuthban éltük át, de azt a testvéremmel. Ez 1985 táján kellett hogy történjen, mert Szilárddal a harmadik Csillagok háborúja-részre, A Jedi visszatérre mentünk. Ilyen különleges alkalom kellett, hogy ne a szüleinkkel menjünk moziba, mint rendesen, hanem elengedjenek a belvárosba minket. Relatíve sok pénzt adhattak, mert elhatároztuk, hogy végre kiéljük luxus iránti vágyainkat, és nem lentre, a terem közepére veszünk jegyet, hanem a páholyba. Nyilván sokat kellett sorba állni, és nem is voltunk ismerősek a témában, mire odaértünk, azt kaptuk, ami maradt. A Kossuth bal oldalsó emeleti páholya, ami közvetlenül a vászon mellé esett... És onnan néztük a filmtörténet addigi talán leglátványosabb szuperfilmjét. A szélesvásznú űrcsatákat. Gyakorlatilag, ahogy mérnökileg mondanánk, élből. Tuti utána még meg kellett nézni egyszer-kétszer, máshol, máshonnan, hogy rendesen lássuk, mi is történt a második Halálcsillagnál.