Az első generáció (kb. 1780–1880.)
Egy, a XVIII. század első feléből származó összeírás szerint a területen 797 pince volt, ebből 219 fölött állt kőház, 174 fölött faház, a maradák 404 pedig egyszerű pincelyuk volt. Tudomásunk szerint ezekből mára egy épület sem maradt fenn. Ennek a korszaknak az építészetére csak következtethetünk, pl. Miskolc első fennmaradt térképe, a Haasel-féle (1759) alapján.
Ezek a házak valószínűleg hegyre merőleges nyeregtetővel, egyszerű szerkezettel rendelkeztek, minden bizonnyal nyitottak voltak, a fedésük pedig zsindely volt. Elsődleges feladatuk a bejárat védelme lehetett az időjárás ellen.
A második generáció (kb. 1780–1880.) Egy korabeli összeírás szerint ekkor már 584 borház a területen. Ebből a korszakból több épület fennmaradt, így a jellegzetességeiket első kézből lehet vizsgálni: a beépítés zárt sorú, a kialakítás döntően földszintes. A homlokzatok szimmetrikusak, vakoltak. A falazatok anyaga kő. Az előző korszakhoz hasonlóan a tető itt is hegyre merőleges nyeregtető, esetenként csonkakonttyal. Ennek a korszaknak két szép fennmaradt példája az Alabárdos és a Bortanya épülete. Ezeknek az épületeknek még nem volt rekreációs funkciójuk, elsődlegesen a szőlő tárolására és feldolgozására szolgáltak.
A harmadik generáció (kb. 1880–1950.) Ebben az időszakban 171 borház épült, a legtöbb 1880 és 1910 között (96 db). Jelentős funkcionális változás, hogy megjelentek a pihenő funkciójú épületek. A korszak építészeti jellemzői: faragott verandák, oszlopok, oromfalak, szimmetrikus kialakítás, földszinten téglafal, emeleten fa, utcára merőleges nyeregtető, 2/3 arányú ablakok, gyakran zsalugáterrel.
Több helyen lehet olvasni, hogy ezek az épületek a zakopanei stílus hatáskörébe tartoznak. Érdemes pár szóban kitérni arra, hogy mi is ez a stílus. Lengyelországban már a XIX. század elején elkezdődött a nemzeti stílus keresése, és a figyelem a Tátra vidékének népi építészetére irányult. Stanisław Witkiewicz, a stílus tulajdonképpeni megalkotója 1886-ban látogatta meg először Zakopanét. Ezután főleg az ő munkásságának köszönhetően vált Zakopane a nemzeti romantikus mozgalom szellemi központjává. A mozgalom céljai közé tartozott a Zakopane-stílus elterjesztése a lengyel területeken kívül is. A stílus fő jellemzői a következők: rusztikus kő alépítmény, rönkfalak, festői tömegű magastető, mozgalmas tömeg nyitott lépcsőkkel, verandákkal, erkélyekkel, tetőablakokkal, a felkelő nap motívuma az oromfalon. A stílus emblematikus épülete a Stanisław Witkiewicz által tervezett Pod Jedlami-villa, ami 1896–1897-ben épült.
A stílus terjedésében kulcsfontosságú volt Zygmunt Dobrowolski és Edgar Kovats 1899-ben Bécsben megjelent, Die Art Zakopane című könyve. Most, hogy a zakopanei stílust megismertük, vessünk egy pillantást arra, hogy milyen épületek épültek ugyanekkor a Tátra déli oldalán:
A laikus szemlélőnek is feltűnik, hogy ezek bizony egészen másak, mint a zakopanei épületek. Ezek a házak ugyanis a szintén ekkoriban divatos ún. svájci stílust követik. Ennek a kiindulópontja az alpesi országok népi építészete volt, eszmei háttere pedig a hegylakó mint „nemes vadember” mítosza, amit Rousseau népszerűsített, ilyen formában a Zakopane-stílus eszmei megalapozásában is szerepet játszott. A „Schweizerstil” a XIX. század elejétől kezdve Európa nagy területein elterjedt: Németországban, az Osztrák-Magyar Monarchiában, Skandináviában, sőt Oroszországban is. Fő jellemzői: oromzatos tetők széles ereszekkel, a szerkezet megjelenítése (fagerendák, konzolok), díszes faragások, verandák, erkélyek, nagy ablakok. Nézzünk néhány konkrét példát:
 |
| Göteborg. Svédország |
 |
| Hildesheim, Németország |
 |
| Szováta, Románia |
 | |
| Újtátrafüred, Szlovákia |
 | ||
| Budapest |
 |
| Lillafüred |
 |
| Lillafüred |
 |
| Miskolc, Népkert |
Ezek a házak általában városok melletti zöldövezetekben épültek. A polgárság az egyre zsúfoltabb és zajosabb városokból ilyen villák, nyári lakok építésével próbált menekülni, így ezeknek a funkciója valamennyire nemesség vidéki kúriáihoz hasonlít. Ahogy fentebb említettem, az Avason is ekkoriban jelenik meg a pihenőfunkció, hiszen a városhoz legközelebbi hegyoldal, zöldövezet itt van. Így a borházak pihenőfunkcióval való felruházása egybeesett a svájci villa divatjával, így nem csoda, hogy az építészetük is hasonló.
További lehetséges kapcsolatot teremt a Tátra déli oldalának építészetével (ami, ahogy láttuk, nem azonos a zakopanei építészettel), hogy sok ottani épületet a Borsod-Miskolci Gőzmalom Rt. épített. A jól menő malomipar mellett a miskolci cég turisztikai beruházásokba is kezdett. Tátrafüredi fürdőérdekeltségeik 1875-ben 15 000 Ft nyereséget hoztak (összehasonlításképpen ugyanebben az évben a malomipar nyeresége 10 000 Ft volt). Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az avasi borházak harmadik generációjának építészete az egész Európán ekkoriban megfigyelhető svájci villa divatjába illeszthető be.
Az előadást a szerző nov. 29-én tartotta az Utánam, srácok!-projekt Miskolc kilátással c. sorozatának a történelmi Avassal foglalkozó műhelymunkáján. Köszönjük az írásos és képes összefoglalót, reméljük, sokan hasznát veszitek.
Szép új évet kíván a szerk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése