2023. június 12., hétfő

Könyvheti kalandok: díjazott szépség, esőmosta dedikálás, Csóka 28.

Hihetetlenül sűrű és egyúttal izgalmas heteken vagyunk túl, aminek a legjava a 94. Ünnepi Könyvhétre esett! 

 

Persze már a várva várt Könyvhét előtt is pörögtek az események: június 3-án a Naqyavasi Piknikre szerveztünk túrát és kötetbemutatót, egyúttal a szokásos Átjáró-pulttal is kitelepültünk az Alsó sorra. Másnap reggel pedig már a Régiségvásáron árusítottunk a nagy hőségben és még nagyobb tömegben. Hétfőn a Kölyök Kamabajnokság következett a Fazekas iskolában. Kedden Török Eszter grafikus CTRL+E című kiállítás-megnyitóján ünnepeltünk, szerdán pedig a Palotaszálló születésnapi programján vettünk részt Lillafüreden: Utánam, srácok a Palotába...

 

Mindez bőven elég lett volna akár egy hónapra is, de nem volt pihenés. Másnap, csütörtökön kezdődött a Könyvhét! Már az első nap is nagyon eseménydúsan alakult: a Kötve-fűzve könyvszépségversenyen díjat kapott Elveszettnek hitt mesék Fényesvölgyből című mesekönyvünk – Török Eszteré az érdem, köszönet érte!; aztán volt még Perecesi Bányász Fúvószenekar, újabb eső, Mintha zenekar (de Hobóról például lemaradtunk). 

Török Eszter illusztrátor a díjátadón

A péntek komolyabb esőzéssel kezdődött (több száz képeslapunk ment tönkre kezdésként), így a dedikáló szerzőinkkel – Bereczki Zolival és Kapusi Krisztiánnal – a Grizzlybe vonultunk vissza, ahol finom italok, ebéd és desszert várt ránk. Délutánra elállt a zápor, így Halász Ági már az Erzsébet téren dedikálhatott, megjelent több nyertes is nyereményéért lásd ROCK-50 KVÍZJÁTÉK. (A finis: Sityu egy csokor virággal és a Margit pince borával érkezett, Krisztián futószerelésben jött pakolni, majd újra a Grizzly következett...)

Krisztián US a kilátóba pólóban bal oldalt, Zoli kama-sapkában a jobbjén, a kissé megázott kiadványokkal
Krisztián US a kilátóba! pólóban bal oldalt, Zoli kama-sapkában a jobbján, a kissé megázott kiadványokkal

Nem volt még vége a kalandoknak! Szombaton Wágner Gábor dedikálása ugyan elmaradt, ám egy újabb érdekes program tette fel az i-re a pontot: a Miskolc a gyermekirodalomban beszélgetés az Irodalmi teraszon. Az egyik beszélgetőpartner Fecske Csaba költő volt, akivel nagy megtiszteltetésnek számít egy platformra kerülni és akivel két éve már adódott egy közös kiadvány, a Mesék a dombról című kötet (amely címe ellenére nem meséket tartalmaz). Gácsi Zsuzsa mellett a harmadik beszélgetőpartnerként ott ült mellettem Csohány Domitilla is, aki hozzám hasonlóan Csóka utca 28-ban nőtt fel, Felső-Majláthon! A dedikálás és könyvcsere valóban kivételes pillanatként marad meg számomra, amiről így írt Domi

A 94. Ünnepi Könyvhét margójára
Ti hisztek a hely szellemében? Ez nem egy új mese kezdete, bár az is lehetne.
Ricsivel, akinek már két mesekönyve is megjelent Miskolcról (épp az egyiket kaptam ajándékba), és akivel szombaton együtt vettünk részt egy beszélgetésen, egy házban nőttünk fel. A Bükk, a Szinva-patak és a kisvasút rejtélyes háromszögében…

És még mindig nem volt vége! Egy gyors pakolás után nem sokkal később már Diósgyőrben standoltunk a Nagy-Szögedi Pince szomszédjaként a ROCK-50 Fesztiválon...

A ROCK-50 kvízjáték győztese



 Darázs Richárd

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése