US: Privát félÚT Miskolcon IV.

2024. május 29., szerda

Privát félÚT Miskolcon IV.

Az őszi Kiliáni kötetbemutató túránk folytatását ez úttal szűk körben, a Privát félÚT sorozat berkein belül intéztük:

Telihay Gergövel jártuk be gyerekkorának bulgárföldi helyszíneit… Tőle
hallottuk, hogy…

„Délen a forgalmas úttest és villamossín erős határ volt, de nem is akartunk a trafiknál tovább menni. Mozgathatós, öltöztetős figurák, Playmobil típusúak. Én a huszárokat lovakkal, ágyúkkal gyűjtöttem, haverom a vadnyugati cowboyvilág figuráit, kellékeit. A déli peremen volt a szolgáltatósor a bolttal, így a közúton túlra nem is vágytunk. Sőt, jöttek a hírek, hogy a vasgyári Strekken ezt vagy azt megverték, kirabolták, leütötték, megerőszakolták!...
Pecének hívtuk a Stadion úti Óvoda és az Émász-telep mögött hirtelen eltűnő, föld alatti csatornában tovább folyó Erenyő patakot. Ott gyülekeztünk sokszor, ahol eltűnik a patak. Meredek a partja, patkányok a csatornában, oda lemászni és minél tovább menni a vaksötétben komoly bátorságpróba volt. A legnagyobbak közül ketten állítólag végigmentek a vasgyári torkolatig, ahol az Erenyő a csatornából belefolyik a Szinvába. Fűtéscsövek, vékonyabb gázcsövek íveltek az Erenyő felett, azokon átmászni ugyancsak bátorságpróba volt, a nagyobbak meg már randizgatva ücsörögtek rajtuk. A patak maga büdös volt akkoriban, ászkarákokat szedegettünk belőle. Közelében volt a százéves fa, ami állítólag a mellette épült Émász-telepnek köszönhette, hogy mindeddig nem csapott bele a villám és megmaradt. Utolsó maradványa az Erenyő-menti ártéri erdőség puhafa ligeteinek. Még a korai gyerekkoromban is voltak vizenyők, kiöntések, majd beton elvezető árkokat építettek, azoknál is csoportosultunk. Szintén ott, az
Émász közelében kosárlabdapálya volt, szokássá vált telente fellocsolni, hogy korcsolyázni lehessen rajta. Szánkózni a közeli réten tudtunk a víztározó mesterséges dombjáról lecsúszva.

Az U-alakú bérházaknál a bunkerről lehetett szánkózni. Hócsatáztunk, fúvócsöveztünk, a bunker teteje vár volt, azt kellett elfoglalni. Pityókáztunk is, a rugalmas vessző végére gyúrt sárgolyó elhajítását hívtuk így. Egyik nap elterjedt a suliban, hogy feltörték a bunkerajtót. Tanítás után rohantunk, tényleg nyitva volt. Be tudtunk menni még a rendőrök előtt. Vegyvédelmi cuccokat, félelmetes gázálarcokat találtunk és valamilyen oknál fogva az Erdei termékcsalád szörpös címkéit jelentős mennyiségben. Buli Klub, ez lett utóbb a bunker neve, mert az eset nyomán KISZ- vagy Hazafias Népfront-támogatással kitakarították és volt ott csocsó, vasúti terepasztal, még filmvetítések is. Barna Wartburggal, barna köpenyben érkezett a mozigépész, hozott mindent, vásznat, vetítőt, filmtekercseket. Ott a hidegháborús bunkerban láttam a Csillagok háborúját.
Egyébként régi ismerősünk volt a mozigépész, ugyanezzel a fazonnal korábban az óvodában és az iskolában is találkoztunk, csak akkor Kisvakond, meg No, megállj csak rajzfilmeket hozott nekünk vetíteni. Máig bennem élő hangulatok, talán az első iskolás napjaimból. A Fazola utcai 34-es általánosba jártam. Szürke, hűvöskés őszi reggel a bérházak között, elhaladunk az óvoda mellett és onnan már jön a hagymásrántotta illata. Vonzott úgy is, hogy én a másik, a Stadion úti túlsó és modernebb oviba jártam az
Émász-telep mellé.

Asztallapból, kapupánt csavarral és csapágyokkal gokartokat eszkábáltunk, azokon húztuk-toltuk egymást. Előbb krétával felrajzoltuk, majd odafestettük az aszfaltra a buszmegállót, útkereszteződést, imitáltuk a valódi közlekedési forgalmat gokartokkal. Utálták az öreg mamák, mert jó hangja volt az aszfalton gyorsuló csapágykerekeknek! Szereltünk, építettünk, modelleztünk. Rombusz alakú kőasztalok, padok voltak a házak között, ott ment a makettépítés meg a dumálás még sötétedés után is. A lépcsőházi pincében nagy élet volt.
Tüzeskedtünk, dobálóztunk a szomszéd néni rohadt almáival. Ott állt egy régi, lábvédős Simson motor. Mozogtunk sokat, kamáztunk teniszlabdával az iskolaudvaron. Voltak veszélyes sztorik, így utólag tényleg kész csoda, hogy életben maradtunk, de nagyon sokat adott nekem mindez a nyolcvanas években
ott, a bulgárföldi bérházak között.”