2025. január 14., kedd

Kávézzunk a kilátóban? „Miskolc fényei” civil találkozó szerdán este a toronyban


Két, illetve egy esztendővel ezelőtt már sikerült öntevékeny módon megünnepelni január 15-ét, amit az Átjáró egyesület kebelében egy új városi hagyománynak, a „Miskolc fényei” ünnepnek szántunk. Ezt ismételnénk meg, azaz folytatnánk
2025. január 15-én, szerdán, du. 4 órai kezdettel, az avasi kilátó teraszán/presszószintjén.

Ezt írtuk 2023-ban, azaz az építmény hatvanadik születésnapjának előestéjén:

Szeretnénk veletek közösen megünnepelni, egy kis gerilla-jubileum keretében, azt, hogy városunkra új fénysugár vetül! Mármint ez történt hatvan évvel ezelőtt. A kerek évfordulón, javasoljuk, együtt menjünk fel délután az avasi kilátóhoz, ahonnan annó a mágikus reflektorfények kiindultak és merengjünk közösen minderről.
1963 a miskolci tévétorony megszületésének esztendeje. [Az augusztus 20-án elkövetkezett avatást megelőzően] '63. január 15-én este érdekes dolog történt: felkapcsolták a reflektorait. A korabeli sajtó jelentése azt érzékelteti, hogy ezzel mintegy új fény vetült az éppen akkoriban, a hatvanas évek elején újjáépülő, modernizálódni kezdő, számos máig álló fontos épülettel gazdagodó, igazán a mai értelemben vett nagyvárossá emelkedő Miskolcra. (Centrum, sportcsarnok, egyetemi könyvtár, Kilián-dél, modern lakóépületek, később megyei könyvtár, panel-lakótelepek, stb.) Egy új Miskolc fényei!

 (1963. január19-i újságcikk)

A 2024. december 16-án újra, a friss felújítást követően átadott toronyban a presszószint azóta még nem látogatható, nem sikerült az oda tervezett kávézót vagy egyéb vendéglátóhelyet megnyitni, sajnos.

De kávézhatunk mi, civilek, magunktól és a magunk örömére is, míg a hivatalos kávézóhelyiség megnyitására várunk! Ha hoz valaki egy termosznyi italt január 15-án délután 4 órakor kilátóra, ahol összegyűlünk néhányan, miskolciak, kávézgatva beszélgethetünk a torony, és általában az Avastető, az Avas, sőt, a kilátó által jelképezett Miskolcunk jelenéről-jövőjéről.
Hogy ezt csak a mindig nyitott teraszon avagy fent az ideiglenesen, erre az alkalomra kinyitott (üres) presszóban tehetjük-e meg, az egyelőre kérdéses; szerdára kiderül. Várunk minden érdeklődőt!

 

2023 januárjában ez történt:
Miskolc fényei, avagy az újjászülető nagyvárosra emlékezünk vasárnap a kilátónál
„60 éves az avasi kilátó” – a MiTV riportja a január 15-i civil ünnepről:

2024 januárjában ez történt:
KILÁTÓ-60:  kiállítás és Átjáró-HÁZ a kilátóban ÚJRA, január 14-15-én is!
A kilátóban a kilátóról – kötetetlen beszélgetés a város megújult jelképéről
Vörös György és az avasi tévétorony statikai bravúrjai - szakmai beszélgetés a kilátóban:

 

(Nyitófotó: Osztie Tibor, Minap)

   
cards
A szolgáltatást biztosítja: paypal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése