Miskolc adott otthont az ország első Anima Verité animált dokumentumfilmes alkotótáborának. A júliusban zajló szakmai műhelymunkába az Észak-Keleti Átjáró Egyesület is bekapcsolódott, hogy helyi történetekkel és interjúalanyokkal segítse a fiatal filmeseket.
Csáki Laci felkérésére kapcsolódtunk be az Anima Verité animált dokumentumfilmes tábor programjába, amelynek az Alkotóház adott helyet!
Miskolcon, a Kék Pelikán alkotóival, Csáki László és Ács Zsuzsanna animációs filmrendezőkkel megrendezett táborban papírkivágásos és stop-motion animációs technikával rendeztek és készítettek rövid animációs dokumentumfilmet a táborozók.
A film alapját valós emberek valós történetei adják, ezekhez interjúk készültek a Miskolc és környékén élő emberekkel, közösségekkel (Az „Anima Verité” Kovásznai György által kitalált fogalom és módszertan, mely a szociográfiai igényességgel készült animációs dokumentumfilmjeire utal).

Az Átjáró témaválasztásban és az interjúk szervezésében vállalt szerepet...
Idén nyáron első alkalommal: rendezték meg az Anima Verité alkotótáborunk, és nagyon örülünk, hogy Miskolcot választották helyszínül!
Idén nyáron első alkalommal: rendezték meg az Anima Verité alkotótáborunk, és nagyon örülünk, hogy Miskolcot választották helyszínül!
A film címe és témája egyelőre nem publikus, de egy állóképet megmutatunk, és hamarosan bővebb információkkal is szolgálhatunk...
Diósgyőr eltűnőben? – szellemidéző műhelymunka, közösségi emlékezet- és örökségmentő program
🫵 Támogatásoddal te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy megvalósulhasson a tervezett kötet és programsorozat és folytathassuk munkánkat!
Ezt az alábbi, CIB Bankos bankszámlaszámra utalva teheted meg:
11103901-19331571-36000001
Észak-Keleti Átjáró Egyesület
(közlemény rovat: adomány, US Túrák 7.)

.jpg)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése