Futós, dugós, álló és félpályás kama, egy- és kétkezes kamafogás, cunder, lepacskolás, elkapás kabáttal, köténnyel vagy sapkával…
A régebbi és újabb kama játékgyűjtés feldolgozása-újraelemzése sok érdekes, és néhol mókás adalékkal szolgált, de nem hozott nagyobb meglepetéseket. Vagyis a kép árnyaltabbá vált, de a már korábban vagy időközben megismert játékváltozatok, illetve játék-elemek köszöntek vissza az elemzés során. 2014-ben, a kama gyűjtés kezdetén rögtön több játékleírást is közzétettünk: kama –
Így játsszátok ti! (6 db. játékleírás),
Dugós és félpályás kama (3 leírás),
Kamabajnokság Hámorban (2 leírás),
Az Avasról vitte a kamát Mályiba (2 leírás). Ezek és saját élményeink, illetve az első kamázások-kamabajnokságok tanulságai alapján állítottuk össze az első kama-szabályzatot. Az újabb adatok és elemzések fényében egyértelmű, hogy a legismertebb mozzanatok kerültek be az Átjáró és Zöld Meteor egyesületek sztenderd szabályzatába, úgy mint dobás, elkapás, futás és leérintés, passzolási lehetőség és kapura dobás, ám – számunkra természetes módon – több változatból hiányzik egyik-másik játékelem, vagy kisebb-nagyobb mértékben tér el ezektől, míg helyenként döntően más motívumok bukkannak elő, és előfordult néhány egészen másféle játék is kama néven. Na de lássuk a konkrétumokat!
A szabályok mikéntjére vonatkozó elbeszélések, visszaemlékezések (összesen 91 közlés) jó része részletes, értékelhető adatokkal szolgált, ám néhány esetben vagy nem volt releváns (2), néhányszor pedig nagyon vázlatos leírást kaptunk, pusztán csak azért, mert a visszaemlékező kamázó egy-két részletet tudott mindössze homályosan felidézni (gyakran ilyen esetekben is használhatók voltak ezek a hézagos információk, hiszen egy-egy fontosabbnak vélt játékelem elő-előbukkant ezek során is). A főbb mozzanatok tehát az esetek döntő többségében előfordultak. Lássuk tehát a kama játék legismertebb elemeit: dobás (60,7%), elkapás (62,9%), eldugás (60,7%), futás (65,2%), leérintés (48,3%), passzolás (23,6%) és kapura dobás (74,2%) – a konkrét említések százalékos arányát jeleztük zárójelben (ám sok esetben nyilvánvalóan azokon felüli az előfordulás, az egymásra épülő játék-elemekről lévén szó).
Tehát a fentebbiek alapján a kama általános képe a következőképpen fest: a játék dobással kezdődik (nyitódobás), vagyis a kislabdát az egyik csapat játékosa a másik kapuja felé dobja (jó eséllyel teniszlabdát hajít a kézilabda kapura). A másik csapat megpróbálja védeni a góltól a kapuját, és még inkább kamát szerezni, vagyis a levegőben elkapni az ellenfél által dobott labdát (elkapás). Ha sikerül a kamafogás, akkor jöhet az eldugás: amikor is a kamát szerző csapat elrejti a meze (póló, köpeny, stb.) alá a labdát, és futva támadja az ellenfél kapuját. A védekező csapat játékosai érintéssel szerelik, állíthatják meg a futókat, akik vagy rádobják a labdát a kapura közelről, vagy előbb passzolnak egymásnak (néhány esetben mindez teljesen kimarad, vagyis elkapás után kapaura-dobás következik!). Ha a labda az eldugás követő akció (futás) során földet ér, vagy nem talál kaput, akkor a másik csapat jöhet dobással (a kapuja előteréből), ha betalál a labda, az gól, ám ha netán a rádobásból újabb kama születik, akkor jöhet az újabb eldugás.
Néhány hangulatos visszaemlékezés:
Beton focipálya, kb. fél focipályányi, csak teniszlabdával. Elkapás után ügyesen kellett összehangolva hazudni. Én néha kapásból a szembe kapuba találtam, azt hiszem 4 vagy 5 fős csapatok voltak, köpenyesek a köpeny nélküliek ellen, ilyenek. (belváros – T. Bence)
Teniszlabdával játszottuk, az volt a menő, akinek volt saját teniszlabdája. elég sok landolt a tornaterem tetején, ahonnan senki sem tudta levenni. :-) (belváros – Dr. S. Béla Márton)
Mi is nyomtuk a ’80-as években. Na meg persze suli után is. Rengeteg ablakot betörtünk. (Győri kapu – V. Ákos Péter)
Lássuk tehát a fontosabb mozzanatokat és változatokat bővebben!
Dobás (nyitódobás)
Kamázásról beszélve teljesen nyilvánvaló, hogy eldobással hozható játékba a labda (tehát azokban az esetekben is, ahol nem említik, csak az elkapást és a többi mozzanatot). A különböző változatokat tekintve a dobás kapcsán mindössze a labda és a cél (kézlabda-kapu, kosárpalánk vagy egyéb kapujelölők) tekintetében találtunk jelentős eltéréseket (lásd.: "Teniszlabdával nyomtuk!" – Labda az erszényben VIII.; Kézipálya, füves grund, kosárpalánk és poroló – Labda az erszényben XIV).
A nyitódobás felváltva történik, az adott csapat kapujának előteréből (esetenként a 6-os/ 7-es vagy 9-es vonaláról), illetve az ellenfél által dobott labda földet érésének helyéről/vagy, ahol elkapta a védő játékos a már lepattant labdát. Ha a nyitódobás célt ér (kapu, palánk), akkor természetesen gólról (pontról) beszélünk (a gólok száma dönt a mérkőzés kimenetét illetően), bizonyos szabályvariáns esetében csak a földön már lepattant, kapuba tartó labda számít gólnak.
…Ki is alakultak különböző dobásformák, mint pl. a cunder: amikor a labda az eldobáskor a függőleges tengelye körül is forgott, és amikor lepattant nem egyenesen ment tovább, hanem enyhén irányt változtatva. Volt a szita: amikor a labda a vízszintes tengelye mentén forgott röptében és szitáló mozgása volt, vagy ha nagyon erősen dobták, akkor a röppályája végén hirtelen esett a labda. És volt még a baseballhoz hasonlítható csavart dobás is: amikor oldalirányú enyhe íve volt a labdának. Persze ezeket már csak a „profi” felsősök közül tudták néhányan megcsinálni. (Pereces – O. Sándor)
Elkapás
Ez esetben már jóval bonyolultabb a helyzet, bár a legtöbb esetben nem esik szó a körülményekről. A kamát szerző csapat lehetőséget kap a labda elrejtésére, vagy pedig a félpályáról (esetleg máshonnét) való kapura-dobásra (a kamaszerzés pontot is érhet). Ám más tekintetben lényeges különbségeket találtunk: az elkapás történhet egy kézzel vagy két kézzel, illetve köténnyel, kabáttal,de akár még sapkával is!
Egy kezes és két kezes elkapás (10,1%): bizonyos helyszíneken, ha az elkapás egy kézzel történt, a kamát szerző csapat előnyös helyzetből, közelről dobhatott az ellenfél kapujára (5, 6 vagy 7, illetve 9 vagy 16 méterről), kétkezes kama esetén hátrébbról, rendszerint félpályáról dobhatott kapura (avagy – egy ilyen esetben – eldughatta a labdát). Máshol a pontozást is befolyásolta, hogy egy vagy kéz kezes kamát szerzett az adott csapat.
A hetes körívről, azon belülről lehetett dobni, és ha egy kézzel elkaptuk a másik oldalon a labdát, akkor a félpályáig fel lehetett menni a visszadobáshoz, ha két kézzel, akkor a csak szaggatott vonalig. Ez volt a jutalom, az előny a jó elkapásért. (Diósgyőr – M. Gyula)
Hogyha két kézzel, pattanás nélkül az ellenfél csapat tagja el tudta kapni a labdát, akkor félpályáról dobhatott a kapura. Ha fél kézzel tudta elkapni, akkor a 16-osról… (belváros – Dr. S. Béla Márton)
Köténnyel (kabáttal, sapkával, pulóverrel) való elkapás (6,7%): könnyítést jelentett, ha az éppen a dobást fogadó csapat nem pusztán kézzel, hanem valamilyen segédeszközzel, például kabáttal vagy sapkával is elkaphatta a labdát. Bővebben:
https://utanamsracok.blogspot.com/2019/12/batman-kama-labda-az-erszenyben-xv.html
A) – ELDUGÓS (dugós, futós) KAMA: eldugás – futás – leérintés – passzolás
A kama játék változatainak többségében a kamát szerző csapat elrejtheti a labdát a ruházata alá, majd futva indulhat a másik csapat kapuja felé. Ilyenkor a védekező csapat rendszerint szembe fut velük, és a játékosok igyekeznek megállítani a támadókat, rendszerint érintéssel (labdást és labda nélkülit egyaránt). A labdát rendszerint a mez (póló, pulóver, kabát, köpeny) alá rejtik el a játékosok, egy-egy említés alapján a játékosok háta mögé vagy hóna alá is eldugható a labda (esetleg sapkába).
Ha a labdával futó játékost megállították, többféle folytatás volt lehetséges: a labdás játékos kapura dobhatott, vagy passzolhatott, avagy véget ért a támadás ezzel a momentummal. Amennyiben lehetőség volt a folytatásra, egyes helyeken csak passzolásra volt lehetősége a megállított labdás játékosnak, máshol a passz mellett a kapura dobás joga is fennállt, megint máshol mindössze egyet lehetett passzolni az adott támadás során, míg egy másik szabályvariánsban pedig csak leérintés előtt volt lehetőség passzolásra. A labdát egyes változatokban elő kellett vennie és mutatnia kellett a leérintett, lepacskolt futónak, másutt rejtve is maradhatott az eldugott labda.
Egykapus kama (1,12%): Ennek a játéktípusnak létezett egykapus változata is (nyilvánvalóan hasonlóan az egykapuzós focira: két csapattal, és egy kapussal, illetve kapuval).
Vonalas kama (2,25%): a játéktípus egyik változatában nem kapura kell rádobni a labdát, hanem a záróvonalon kell átjuttatni, átvinni (mindez egyértelműen hasonlít a rögbi és amerikafoci szabályaira, és – a tévéközvetítések hatását jelezve – újabb fejlemény lehet).
…Támadásnál ha megérintették a támadót a védők, akkor a támadónak meg kellett állnia. Nem kellett felfednie, hogy nála lenne-e a labda vagy sem. Viszont már csak passzolhatott. (Görömböly – A. István)
A ’80-as évek elején a 33-as suliban a kosárlabda-kapuk között játszottuk. A két csapat dobálta egymásnak a teniszlabdát, ha valaki elkapta, akkor: kama. Utána dugtunk. Mármint körbeálltunk, és valaki a pólója alá rejtette a labdát, a többiek az öklüket. Azután az ellenfél kapuja felé szaladtunk, ők pedig megpróbálták kitalálni, hogy kinél van. Akit megérintettek, az kiesett. Ha megfogták azt is, akinél a labda volt, akkor az övék volt a következő dobás. Ha nem „pacskolták” le a labdavivő játékost, és az bedobta a labdát a kapuba, akkor az egy pont. (Avas – P. Péter)
A védekező játékosoknak az volt a feladta, hogy a támadókat megérintsék. Akit megérintettek, az már nem dobhatott kapura, és a kezét meg kellett mutatnia. Ha a labdást is megfogták, mielőtt kapura dobta volna a labdát, véget ért a támadás, és a másik csapat kezdte elölről a támadást. (Avas – Dr. P. Zsolt)
B) – RÁDOBÓS (állós, félpályás) KAMA: rádobás (kapura dobás) / futás – leérintés – passzolás
A kama másik, karakteresen elkülönülő, és viszonylag jól adatolt változatánál elkapás után nem kell elrejteni a labdát! Ilyenkor rendszerint kapura-dobás következik, méghozzá a félpályáról vagy az ellenfél szaggatott vonaláról.
A másik lehetőség a futás: a labdát elkapó játékos a többi csapattárssal futva indul a másik kapu felé, a védekező csapat pedig leérintheti a támadókat, ami után lehetőség van passzjátékra vagy kapura-dobásra.
„Mutáns” kama (1,12%): az „álló kama” – ahogy az egyik visszaemlékező nevezi találóan – egyik furcsa változatában a nyitódobást végző csapat tagjai is elkaphatták a labdát az éppen védekező csapat térfelén:
Mutáns kama: jobb szó nem jutott rá eszembe. Amikor a csapatok térfelén az ellenfél játékosa(i) is tartózkodhattak, ha akartak, és a támadó csapat nekik dobta a labdát, és ha elkapták, és gyorsan visszadobták, akkor ugye dupla pontért ment a visszahordás. Kockázatos volt, mert ha a védők kapták el, akkor ugye ők hordhatták vissza a labdát egy pontért. (Pereces – O. Sándor)
Gyakori, hogy ugyanazon gyerekek mindkét-fajta kama-játékot ismerték és játszották, más esetekben csak egyiket, vagy másikat. Előbbi esetben gyakran a létszám döntött abban, hogy melyiket válasszák: ha csak 2-3 fő jutott egy csapatra, akkor a rádobós, vagy félpályás kama került elő, ha többen voltak, akár 5-6, vagy jóval több fő (akár 30 körüli összlétszám), akkor inkább az eldugós kama következett. Bizonyos esetekben mindez csupán megegyezés kérdése volt attól függően, hogy az összegyűltek melyiket választották. Megfigyelhető tehát az is, hogy bizonyos adatközlők csak egyik, vagy másik (vagy esetleg egy harmadik) változatot ismerték és játszották.
11-es általános suliban ’80-82 környékén már játszottuk. Két változatban is: az egyikben a kapó játékos félpályáról dobott kapura, a másik változatban összebújtunk és mindenki a kabátja, pulcsija vagy inge alá rejtette a kezét, és futás a másik kapu felé. Az ellenfél nem tudta, kinél van a labda, de akit megérintettek, ott meg kellett állnia. Ha nála volt a labda, vagy kapura dobott, vagy passzolt a még le nem érintett játékosnak. Minden szünetben és még suli után is játszottuk. Szerettem! (belváros – L. Gábor)
Mi kétféleképpen is játszottuk! Az egyik volt a „dugós”, a másik a „félpályás” kama.
A dugós kamában a kamát fogó csapat tagjai a pólójuk alá rejtik a kezüket, egyikük a labdát, és megindulnak a másik csapat kapuja felé. Ha az ellenfél „leüt” egy játékost, vagyis meg tudja érinteni, akkor a támadónak meg kell állnia, és vagy rádobnia a labdát, onnan, ahol éppen megállítottak, vagy passzolhatott valamelyik csapattársnak is.
A félpályás kamában is duplázódott a kama értéke, de ebben a változatban ez könnyebben is ment. Ha valaki kamát fogott, félpályáról kellett kapura dobnia a másik csapat kapusának… (Diósgyőr – D. Richárd)
C) – EGYÉB KAMA JÁTÉKOK (fallabda, kidobós kama stb.): dobás – elkapás / kidobás
A fentebbiek esetében is látható, hogy a két főbb kama játékváltozat között döntő különbségek vannak, és azokon belül is akadnak komolyabb eltérések, pl. egykapus kama, mutáns kama stb. Ezeken túl akadnak merőben más játéktípusok, játékok is, melyekre szintén kamaként emlékeztek vissza az adatközlők:
-
kidobós kama: az egyik, a szabályokat illetően bizonytalan kamázó egyfajta kidobó-játékként emlékszik vissza a játékra, pontosabban az álló, vagy félpályás kama elemei mellett az ellenfél kidobása is a játék velejárója.
-
falas kama, "fallabda": egyik adatközlőnk fallabdaként elkülöníti ezt a falra pattintós játékot a kamától, míg mások szerint ez volt maga a kamázás.
-
labdapasszolás: a visszaemlékező szerint a kislabda egyszerű passzolgatása jelentette számára a kamát, ő és társai így kamáztak.
Mi annak idején a kamázást arra értettük, hogy egy teniszlabdával falra dobáltunk, és aki elkapta, az dobhatott, és aki a legtöbbet kapta el és dobta el, az nyert. (Jókai-ltp. – N. Gergely)
Jelen cikksorozat korábbi fejezetei:
