Lux Kálmán tervezte – A miniszter mulat – Philips-stúdió a toronyban – Kevés a vendég – A vadat olykor kikötötték –Lampionos csónakázás, tűzijáték – Zsebből sósperecet eszik – Iskola és hadikórház – A főtáltos bérelte – Hat hálálkodó verset írt – Az utolsó vendégek

Néhány éve ünnepelhettük a lillafüredi Palotaszálló építésének és avatásának 90. évfordulóját (erre az alkalomra jelent meg a Képeslapok a palotából című képeskönyvünk, 2020-ban), az idei esztendőben pedig arra kínálkozik alkalom, hogy a különleges szereplő miskolci épület históriájának egy másik eseményére emlékezzünk. Éppen fél évszázaddal ezelőtt az azokban az évtizedekben éppen SZOT-üdülőként működő létesítmény (SZOT: Szakszervezetek Országos Tanácsa) nagyszabású felújítása kezdődött meg. A munkálatok miatt teljes egészében bezárt az épület, és amennyire a sajtóhírekből ki lehet olvasni, körülbelül két éven át nem fogadhatta a vendégeket.

Az érdekes fejlemény arra indította a korabeli miskolci újságot, a Déli Hírlapot, és annak munkatársait, Brackó István és Erdős Ákost, hogy cikksorozatot szenteljenek a témának, azaz a Palotaszálló akkor éppen 44 éves történetének.

Ennek szövegét olvashatjuk az alábbiakban, az újságcikkek, illetve az illusztrációnak használt fotók bemutatásával.

Megjelent: Déli Hírlap, 1974. október 3-4-5-6-7-i lapszámokban.

A Palotaszálló históriája I.

Ha az angyalokat kiűznék...

Október 3-án bezárt a lillafüredi Palotaszálló. A tervek szerint 1977. január 1-én fogad majd ismét vendégeket az újjávarázsolt épület. Fennállásának 44 esztendős történetében most először zár be ilyen hosszú időre a Palota.

Ma már nem lehet tudni, kinek jutott eszébe a merész terv, hogy fürdőparadicsomot varázsoljon a hámori völgybe. Arra a tájra, amelyről Petőfi így áradozott: „... hogyha az angyalokat kiűznék a mennyországból, bizonyára mind idejönnének lakni.” A régi nyaralótelep 1892-ben gróf Bethlen András, akkori földművelésügyi miniszter kezdeményezésére keletkezett és feleségéről, Vay Lilla bárónőről nevezték el Lillafürednek. A gondolat nem volt idegen Bethlen István miniszterelnöktől sem; 1948-ig a következő szövegű aranybetűs márványtábla hirdette az épület falán: „Épült Őfőméltósága vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzósága alatt, gróf Bethlen István miniszterelnök és Mayer János földművelésügyi miniszter működése idején.”

De jól megy nekik!

A Palotaszálló 1927 és 1930 között épült. Azokban az időkben, amikor egész Európán végigsöpört a nagy gazdasági válság és az ország népe a legsúlyosabb nyomorban élt. Diplomások ezrei nem tudtak elhelyezkedni, havat lapátoltak vagy éppen cipőfűzőt árultak.

Ekkor vette fel az ország a hírhedt, sok milliós Speyer-kölcsönt. A külföldi tőke segítségével kellett volna kilábalni az inflációs bajokból, és megszüntetni vagy legalábbis csökkenteni a nyomort. Ennek ellenére hárommillió-négyszázezer pengőt a Palotaszálló építésére fordítottak. Az ellenzéki lapok és képviselők szinte naponta támadták a kormányt és személy szerint a miniszterelnököt az esztelen pazarlásért. Sokan arról is tudni véltek, hogy a hatalmas összeg jó része különböző panamák révén az országos hatalmasságok zsebébe vándorol.

Az ellenzék hangulatát jól érzékelteti Veres Péter visszaemlékezése. Ha a lapok „azt írták, hogy Bethlen István gróf Lillafüredre utazott az őszi nagyvadászat idejére, én is elkáromkodtam magam, mint a többi százezer: az anyjuk istenit! De jól megy nekik!”

Lux Kálmán tervezte

A Palotaszállót az a Lux Kálmán tervezte, akinek nevéhez Vajdahunyad várának restaurálása és a visegrádi palota feltárása fűződik. Bár Lux Kálmán a Műemlékek Országos Bizottságának vezető építészeként is tevékenykedett, a Palotaszállóval mégis giccset „alkotott”. A jóindulatúan eklektikusnak mondott épület egyetlen műemlék-katalógusban sem szerepel. Az építész-közvélemény elfuserált lovagvárként tartja számon.

Az 1961-ben elhunyt építész tudomásunk szerint egyetlen éjszakát sem töltött fő művében, és a felszabadulás után nem is kereste fel a szállót.

A Weidlich-villa maradt

Garami Ferencné, a szálló egykori takarítónője mesél te:

— Sosem felejtem el, amikor egy vasárnap délben beállított hozzánk egy ember és azt mondta, hogy nekünk innen el kell költözni, mert ide építeni fognak. A házunk a Palotaszálló helyén állt, a kertünk végében zuhogott a vízesés. Ez 1925-ben történt. Egy esztendő múlva szétverték a házunkat. Kaptunk új lakást Felsőhámorban, de az már nem volt olyan szép helyen.

Persze nem mindenkit sikerült kiköltöztetni a tervezett építkezési területről. Ezek közé tartozott Miskolc hatodik virilistája, a többszörös ház- és üzlettulajdonos Weidlich Pál, akinek a dombon volt háza. Állítólag százezer pengőt követelt érte és visszautasította a cserébe felajánlott fiumei villát is. Így hát maradt Weidlich Pál háza és áttervezték a Palotaszállót. Nem lett szimmetrikus az épület, mert a jobb oldali szárnyát meg kellett kurtítani.

A palota így is rekordidő alatt épült fel. Az ünnepélyes megnyitót 1930 pünkösdjére tűzték ki.

A Palotaszálló históriája II.

A miniszter mulat

Az egykorú sajtó színesen számolt be a Palotaszálló átadásáról. 1930. június 7-én a diósgyőri kapui vámsorompónál 621 francia, német, török, cseh, amerikai, angol rendszámú autó, 250 motorkerékpár ment át Lillafüred irányába. A Csabai kapui vámnál 420 autó és 122 motorkerékpár érkezett és fizette le a 68, illetve 28 fillér kövezetvámot. A Szemere utcai keresztezésnél a forgalmi rendőr több mint ötezer jövő-menő autót számolt össze két nap alatt. Mind a Palotaszálló megnyitására érkeztek.

A sajtó bel- és külföldi képviselőit, az orvosszövetség tagjait két-két vonat vitte az avatóra. A Palotában minden szobát lefoglaltak, tele voltak a környék magánlakásai is. A Palota konyhájában 15 ezer vendég számára főztek, s az étel másnap estig elfogyott.

Áldozat a nemzet pénzéből

Pünkösdhétfőre lett vége a nagy murinak. Feljegyezték, hogy Mayer miniszter úr elénekelte: „Kisperjésen kinn lakom én, a pusztai karámba...” — a második strófát pedig a miskolci polgármester fújta: „Galambok közt mehetnél a vasárnapi misére...”

A Magyar Jövő című független politikai napilap tudósítója már nem volt ilyen rózsás hangulatban. „Nem lehet senkinek más álláspontja, mint az, hogy — ha annak idején a temérdek pénz befektetését, akkor, amikor azzal sok más, súlyosan érezhető hiányt lehetett volna elimitálni, kifogásoltuk és elleneztük is — most, amikor ezt az óriási áldozatot a nemzet pénzéből meghozták, Lillafüred felvirágoztatását mindenkinek érdeke propagálni.”

Philips-stúdió a toronyban

A fényűző berendezésről így számol be a korabeli tudósító: „Belül pedig főúri berendezés, történelmi stílus és modern ízlés. Általában a meleg tónusú színek az uralkodók. Sötét tölgyfabútorral, lilás-bordó színkeverésű bársonybrokát huzatokkal, barátságos sarkokkal, amelyeknek minden bútordarab-stílusa a Mátyás király korát megelevenítő freskókhoz igazodik."

A szálloda technikai berendezéseit a kor legjobb műszaki szakemberei készítették. A Philips-stúdió az épület tornyában kapott helyet. A két lift 15 méterrel az épület alá szállt, ebben a mélységben tervezték egy hideggyógyvíz-fürdő építését. Ezt a tervet később elvetették, mert az itteni víz gyógyhatása csekély. Többet tudunk az épület villamosításáról. A munka irányítója, Mály Ferenc még ma is segíti tanácsaival a villanyszerelőket. Az általa őrzött tervrajzokból kiderül, hogy mintegy 100 000 méter bergmann-csövet vakoltak a falba, és körülbelül 350 kilométer hosszúságú drótot használtak fel. Csupán a fényjelző berendezéshez 60 ezer méter huzalra volt szükség. Ennek segítségével lehetett hívni a pincért, a hordárt vagy a szobalányt... Az apartmanokat nemcsak telefonnal szerelték fel, széfek is helyet kaptak a lakosztályokban. A Palota mai vendégei talán nem is sejtik, hogy a könyv nagyságú páncélajtók tűzbiztos kazettákat rejtenek. Ma már csupán az üdülővezető használja az irodájában levő értékmegőrzőt.

Kevés a vendég

A látványos megnyitó után nemigen foglalkozott a sajtó a Palotaszállóval. Az első időben kevés volt a vendég, ami nem is csoda, hiszen kezdetben csak a kabinetiroda engedélyével lehetett szobát kapni a szállóban. Keserűen jegyzi meg az egyik miskolci újság: „ezzel a szállóval is úgy vannak az emberek, hogy egyszer megnézik, de többé nem kíváncsiak rá, ami betudható annak is, hogy az emberek nemigen tudnak költekezni”.

A szobaárak négytől 24 pengőig terjedtek. Egy év múlva mérsékelték az árakat, s a legdrágább lakosztályért 16 pengőt fizetett a vendég. A turistaszállás 2 pengő volt. összehasonlításként annyit, hogy egy kiló fehér kenyér 50 fillérbe került, egy mázsa kukoricáért 13 pengőt kértek, s a Szent István-barlang belépőjegyéért egy pengőt kellett fizetni.

A Palotaszálló históriája III.

Tízezer remek rák

Ha a Palotaszálló 138 szobája nem is volt mindig foglalt, mégis nagy élet zajlott a vastag falak között. Fesztiválok, éjszakába nyúló kártyacsaták, nagy evések, bálok, vadászvacsorák színhelye volt a felső tízezer egyik leglátogatottabb, legkedveltebb fürdőhelye.

A vadat olykor kikötötték

Nézzük sorban, mit is kínáltak a prospektusok a harmincas évek vendégeinek. A tavon fürdőt rendezett be az erdőigazgatóság, ahol „az úszni tudók élvezhették a zöld tó hatalmas, szabad vizét”. Csónakot és vitorlást is lehetett bérelni, s a horgászok kedvéért pisztrángot telepítettek a Hámori-tóba. Ma már mosolyognivaló az az ötlet, mely szerint a buzgó igazgatóság tízezer rákot fogdostatott össze a borsodi folyókból, hogy a kicsiny tavat a rákászok paradicsomává varázsolja. Fájdalom, de a rákok között pestis tört ki, s „a tízezer remek folyami rák az utolsó darabig elpusztult”.

Télen a tavon korcsolyáztak, a hegyekben síztek, a Hollósvölgyben bobpályát építettek, s az ínyenceknek a síjöringet ajánlották. A legnagyobb vonzerő a vadászat volt. Igaz, egy napra 15 pengőt kértek a vadászjegyért, s a lelőtt vad után is fizetni kellett. A kedves vendég kedvéért azonban olykor ki is kötötték az elejtésre szánt állatot, hogy a tehetős vadász ne távozzék Lillafüredről csalódottan, trófea nélkül.

Lampionos csónakázás, tűzijáték

Egy időben külön újságot is jelentetett meg a szálloda igazgatósága Lillafüredi Fürdőújság címen. A színes kis lapocska rendszeresen közölte a vendéglistát. Ebből kiderül, hogy 1938 júliusában például a látogatók között találjuk Dörge Frigyes bankigazgatót, ifj. Dörge Frigyes bankigazgatót, Léber Kálmán gyárost, Váradi Elli teniszbajnoknőt, Páger Antal színművészt és nejét, Komári Júlia művésznőt, Palmer Lórát Chicagóból, Haggenmacher Pál sörgyárost, Chen Hsi-tangot Hongkongból, Delera Zoltán tábornokot és nejét.

A Lillafüredi Fürdőújság rendszeresen idézett a szálló aranykönyvébe írt dicséretekből. „Két film között jó pihenni Lillán” — írta 1937. augusztus 2-án Székely István filmrendező. Turay Ida bejegyzése: „Remekül éreztem magam — sajnos híztam 5 kilót.”

Beszámol a lap a hagyományos Anna-bálról is, ahol megjelent többek között egy holland polgármester, egy svéd kapitány, a brazil konzul és a már törzsvendégnek számító Gundel família is. A díszvendégek között volt Vinci Luigi olasz nagykövet.

Az 1938-as év nagy eseménye a Nemzeti Filmhét, amely kétezer vendéget vonzott. A rendezvény csúcspontja a Velencei éj volt, amely lampionos csónakázással és tűzijátékkal zárult.

Azt a gondolatot is felvetették, hogy Monte-Carlóhoz hasonlóan a játékkaszinók otthonává tegyék Lillafüredet. „Ennek milliós jövedelmei megoldhatnák az ország pénzügyi gondjait” — írták.

Zsebből sósperecet eszik

Persze a sok fény és a számtalan attrakció ellenére a Palotaszálló nem sok pénzt hozott a konyhára. Mindig is veszteséges volt. Ez a véleménye Kovács Györgynek is, aki főpincérként dolgozott ott, 1935-től. Magyar sújtásos zöld frakkjában sok híres és hírhedt embert kiszolgált. Kedvenc vendége a sósborszesz- és fegyvergyáros Brázay volt. A legnagyobb borravalókat monsieur Mougne-től, a francia csokoládékirálytól kapta. A külföldi vendégeket szerette leginkább, mert a magyar arisztokraták nem voltak bőkezűek.

A személyzet külföld-imádatát mutatja a fürdőújság egyik — talán még ma is érvényes — élce: „Az idegen az az egyed, aki a lillafüredi parkokban sétál és minden kérdésre azt mondja: Yes, valamint zsebből sósperecet eszik. Rendesen külföldi, de néha csalódunk benne, mert ma már a belföldiek is rájöttek arra, hogy Lillafüreden a legjobb külföldinek látszani.”

A Palotaszálló históriája IV.

Istálló és hadikórház

A harmincas évek végén, a Palotaszálló működésének legvirágzóbb időszakában Lillafüredre látogatott dr. Szentléleki Ákos, az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal elnöke, hogy repülőtér építésére alkalmas terepet keressen. A Csanyik-völgyet tartotta erre a célra alkalmasnak, de a repülőtérből csakúgy, mint Lillafüred akkori urainak sok más fényűző tervéből semmi sem lett. Elfújta a háború szele.

Liften az óvóhelyre

A negyvenes években ismét fellendült a Palotaszálló forgalma. Ám a vendégek nemcsak a táj szépsége miatt keresték fel a Bükk ékkövét. A háborús időkben biztos menedéket nyújtott — még ha elsőosztályú áron is — a Palotaszálló. Gyilkos terhüket a repülők már a vasgyárnál ledobták, ide már nem jutott a bombákból. Emellett a szállodának bombabiztos óvóhelye is volt. A tehetős családok mellett itt vészelte át a nehéz időket Budapest polgármestere is. Légiriadó idején lift szállította a vendégeket az óvóhelyre. (A bunkerekben ma bort tárolnak.)

A háború alatt a Palotaszálló többször gazdát cserélt. A megszálló német csapatok lovastól együtt költöztek be, s ez szó szerint értendő. A hajdani fogadások, pazar lakomák színhelyén, a Nagy Lajos-teremben istállót rendeztek be. A németek kitakarodása után a szovjet csapatok hadikórháza lett a szálló. Két hétig tartott, amíg a faragott székes, lila brokátos lakosztályokból fehér vaságyas kórtermeket alakítottak ki.

A főtáltos bérelte

A Palotaszálló háború utáni siralmas állapotáról a Felvidéki Népszava közölt oldalas cikket „A lillafüredi Palotaszálló rémregénye” címmel. A palotát Marton Jenő vette bérbe a Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemektől. Marton korábban házifényképész volt Lillafüreden, és mellesleg a magyarországi újpogányok főtáltosi rangját is viselte. Kaucióként csupán egy fényképezőgépet tett le. A tudósító aggódó hangon ad számot arról, hogy Marton csupán a szétszedett matracokból, rekamiékból és díványokból két vagon lószőrt adott el. Roncsként akarta leltárba venni a még megmaradt ép bútordarabokat is, és szinte teljesen kifosztotta az amúgyis szétzilált épületet. Ennek ellenére ismét megnyílt a szálloda, és „inflációs kóborlovagok, aranyifjak és hölgyek jöttek luxusautóikon”. Marton Jenő tört aranyat kért fizetségképpen.

Kallódó bútorok

Ugyanebben az időben dr. Kristóf József, a szálloda igazgatója 9456 forint végkielégítést kapott. Dr. Kristóf 1944-ben naponta négy teherautóval hordatta el a berendezést és a háború után Lilla-bárt nyitott Pesten. A Felvidéki Népszava vizsgálatot és megtorlást követelt. A cikk azzal zárul, hogy a reakciós osztályuralom építményét a dolgozóknak kell átadni!

A sok vihart látott szálloda bútorainak kalandos története még ma sem tisztázott. Alsó- és Felsőhámor község lakásait a rendőrség járta végig a háború után és sikerült összeszedni jó néhány értékes darabot. Hogy mi lett a sorsa a sok száz darabból álló Mátyás-címeres ezüst étkészletnek és a hollóházi porcelán-szerviznek, nem lehet tudni. Az tény, hogy a könyvtárszobában ma is látható hatalmas íróasztal Balatonföldvárról került elő, a gyönyörű flamand csillárra pedig a Dunántúlon találtak rá.

A Palotaszállót 1947-ben a Nehézipari Központ kapta meg, majd 1949-ben kezdődött igazán új fejezet a történetében. Ekkor vette kezelésbe a Szakszervezetek Országos Tanácsa.

A Palotaszálló históriája V.

Megkopott a patina

Az eredetileg 120 személyes szállóban háromszáznál is több beutaltat és alkalmazottat helyeztek el, mégpedig úgy, hogy a lakosztályokat szobákká falazták. Az üdülő nyolcmillió forint költségvetésből gazdálkodik (csak a villanyszámla 15-20 ezer forintra rúg havonta). S 132 tagú személyzet gondoskodik a beutaltakról, akik 252 forintért két hetet tölthetnek az ország egyik legszebb, legkeresettebb szakszervezeti üdülőjében.

Hat hálálkodó verset írt

A vendégkönyv híven megőrizte a beutaltak elragadtatott bejegyzéseit. Kovács Lajos (Budapest, X., Kelemen u. 11.) 1968. április 28-án ezt írta: „Amikor 26 évvel ezelőtt itt jártunk, még gondolni sem mertünk arra, hogy ebben a gyönyörű palotában, amely a mágnások üdülője volt, ilyen kellemes és szép heteket tölhetünk.” A szegedi Papp Anna 1970 májusában üdült Lillafüreden. „Briliáns, sziporkázó kőnél szebben ragyog a természet ölén a mi SZOT-üdülőnk.” A bajai Kurcsa Géza nem kevesebb, mint hat hálálkodó verset írt a vendégkönyvbe.

Működésének 25 éve alatt a lillafüredi SZOT-üdülő mindössze egyszer, akkor is csak egy hétig volt zárva a beutaltak előtt. Akkor, amikor Hruscsovot és kíséretét egy napra Lillafüreden látták vendégül. A magas rangú vendég a 103-as szobában lakott.

Az utolsó vendégek

Október 2-án hagyták el az üdülőt az utolsó turnus beutaltjai. A bejelentkezési lapok tanúsága szerint itt töltötte szabadságát Montág Pálné, a Fővárosi Tanács pénztárosa, Steiner Mária, a Magyar Gördülőcsapágy Művek fordítója, Kalmár Imre, a Szegedi Ecset- és Seprűgyár 18 esztendős gépmunkása, Flasar Antalné sopronhorpácsi telefonkezelő, Tolnay Pál és Tolnay Pálné nyugdíjasok. A 76 esztendős Tolnay Pálnét szeptember 20-án, születésnapján felköszöntötte az üdülő portása, Urbán Ferenc, aki több mint két évtizede áll a pult mögött. Szép hagyomány ez itt, hogy mindig megemlékeznek arról, aki az üdülőben ünnepli születésnapját.

Kucs István 17 esztendeje vezeti az üdülőt Lillafüreden. A napokban kapta meg a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát. A felújítás idején is a helyén marad és részt vesz a megkopott patinájú Palotaszálló újjávarázslásában. Bőven lesz dolguk az építőknek, hiszen a Palotaszállónak csak a külső képe marad változatlan. Kicserélik az elektromos- és vízvezetéket, gépesítik a konyhát, korszerűsítik a központi fűtést. Megszüntetik a nagyobb szobákat, és több mint száz fürdőszobát is építenek. Jelenleg ugyanis csupán négy fürdőszobás szoba van a palotában. Beépítik a padlást is.

Üdülő marad

A korszerűsítésre 50 millió forintot fordít a SZOT. Hatalmas összeg ez, ennyiért akár új üdülőt is lehetne építeni. A Palotaszálló azonban — minden ellenkező híresztelés ellenére — továbbra is SZOT-üdülő marad, s az optimista tervek szerint 1977. január elsején fogad majd ismét vendégeket. A tervezett munkák elvégzésére két évet szántak. Alig valamivel kevesebb időt, mint amennyi alatt felépítették.

Brackó István és Erdős Ákos